top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 857.







857.

Nehéz szívvel adjuk fel a megszokottat,

olyan, mintha egy testrészünket vágnák le,

de nem rajongásról van szó, vagy mi luxus,

nem nagyon tudjuk, kívánság-e, vagy vágy-e.


Csak azt érezzük, lehetetlen nélküle

lennünk, belénk rejtve jó mélyre gyökérzik,

naponta vagy évente, de csak a miénk,

elmulasztva, nem megkapva szívünk vérzik.


És habár szenvedélynek szokták nevezni,

azt túlzásnak tartjuk, mert nem olyan komoly

dologról van szó, mint szent lelki törekvés,

hiánya nem fájó kín, mitől ész bomol.


Nem is a függőségnek hívott betegség,

amibe szenvedője beletörődött,

ha megnyerte, hadd vigye, rak rá még egyet,

dohányzás s alkohol jelenti a csődöt.


Ilyeténképpen tehát amikor főzünk

valami finomat, sütünk ínycsiklandót,

szívesen tesszük, jóízűen megesszük,

eltűnik, mégis alkottunk maradandót.


Vagy amikor rendet rakunk a lakásban,

port törülünk, piszkot összetakarítunk,

és felmossuk ragyogtatóra a padlót,

létkönyvünkbe új, szebb fejezetet írunk.


Amit ismétléssel beteljesíthetünk,

még számos cselekedetünk ugyanilyen,

s jó kezdeményezést látva, utánzással

csatlakozunk hozzá, megtesszük hirtelen.


Vagy hosszú előkészület útja után,

a lényeg, hogy előremutató legyen,

így tehát a jósághoz szokunk hozzá,

felmászunk rá, hogy ott ülhessünk a hegyen.


Emberhivatás apró öröme mindez,

úgy olajozza az élet nagy kerekét,

hogy az egyik percünkben se csikorogjon,

megszokással túljárunk nehézség eszén.

14 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page