Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 861.

861.

Vidám temetőben színes látvány fogad,

ha kell, szívesebben itt hagynád a fogad,

mint ahol komorlik a fekete márvány,

e képes világ itt egyedi találmány.

Nem tudom történetét, hogy’ alakult ki,

spontán megvalósult népi multikulti,

magyaros, ruszinos, és ezért lett román,

keverve jelképek, alakok szaporán.

És kicsit svábosan elvágólag minden,

de mutatja magát mind ugyan a szinten:

látunk a fejfákon egy-egy élénk rajzot,

mellékelnek hozzá rövid életrajzot.

És ameddig a szöveget olvasgatjuk,

a sírgazdát szívközeli polcra rakjuk:

van itt mindenfajta szakma művelője,

ami jutott a faluban egy-egy főre.

És a parasztasszonyok ügyes dolgai,

inkább azért tegnapi, és már nem mai,

sokan vannak, kik igen korán elhaltak,

de sírkeresztje egyiküknek se hallgat.

Kék alapon főként piros-fehér fejfa,

háztetővel fedve, ne ázzon keresztfa,

arcok mellé felvillannak jó–rossz sorsok,

kis humorral törnek orrunk alá borsot,

elgondolkodtatva: mi sírunkon mi lesz,

ennyi érdekeset az életünk kitesz?

Bizonyosan előbb lett ez felkapottá,

mint tették a látogatók elkopottá:

messzi földről is már csodájára járnak,

kiváló szeglete lett ez a világnak,

s valljuk be, ezek nem felesleges körök,

elmúlás ellenében fellépni örök.