Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 873.

873.

Egyetemes világlátásra ki képes?

– Istenen kívül – teszi hozzá a hívő,

az egyszerű ember, de ha meggondoljuk,

legnagyobb tudós, dolgokat nem szépítő

se mondhat más, minthogy lehetetlen kérés

teljesen elhagyni saját nézőpontunk:

egyetemesen van kalitkába zárva

az ember, mit nem tudunk, mert hozzászoktunk.

Így a tudósság a megszokást oldja fel,

és erre tereli minden rossz változás,

emlékként tárolja a tapasztalatot,

s feltárja, mi viszi az életet tovább.

Az, ami az eredményességet hozza,

leginkább a legteljesebben egyedi,

saját körén kívül nem igen hatásos,

mégis általánossá akarjuk tenni.

Ami megtéveszt: a lét azonossága,

hogy szerkezete minden szinten ugyanaz,

s hogy változatossága viszont végtelen,

nem fér fejünkbe: a látszat másként szavaz.

Hiszen magunkat kitüntetettnek vesszük,

és nem csupán egy véletlen változatnak,

olyan jól működtetjük képességeink,

hogy gépeink külön élőlénynek hatnak.

Le tudjuk képezni a természet rendjét

saját, végesen működő eszközökkel,

kiterjesztjük elménket a tér széléig,

csak az idő úr rajtunk, hol az ész zökken.

Így hát korlátlanként nézünk a szellemre,

minek örökléte világot is előz,

s emiatt külső forrásra sincs szüksége,

mely erős elv minden kételyünket legyőz.