top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 881.

szilajcsiko







881.

Szembemenni a világtörténelemmel,

immár sokaknak megfordul a fejében,

mert azt birodalmi nézőpontból írták,

erőszakot téve az emberiségen.


Két irányból is félrevezetőt adva,

ami veszélyeket hordozott magában:

kisebb csoportérdeket nem tekintettek,

s az embert mint olyat nem értették tágan,


minden földrészre kiterjedő hangsúllyal,

ami megilletné az ott ténykedőket,

mert egyedit hoztak elő természetből,

hanem alsóbbrendűnek tekintve őket,


szolgasorsot szántak nekik nagy kegyesen,

bekapcsolódhattak egy másik világba,

felejtve sajátot, mint ami elavult,

mert a Nap fejlettekre sütött hétágra.


Azaz inkább ágyút s puskát sütöttek el

– alattvalói létet bebiztosítva –

a meghódolásra ítéltetettekre,

a lázadó pusztult, menekült sikítva.


Olyan világrendet alakítottak ki,

mi ezt az egyoldalúságot szolgálta,

még a növény- és állatvilág is szenved,

fajok tűnnek el, megbénult a Föld mára.


Messzi vidékekről szállítanak mindent,

arról közben a hasznot lefölözhessék,

s azt a hasznot ugyan fejlesztésre költik,

de nem oly célra, hogy mindenkinek tessék.


Mert nem a népek egyensúlyát keresik:

javát mindenki maga állítsa elő,

de múltból örökölt felsőbbrendűségét

megtartja világunk rettegtető erő.

23 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page