Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 887.

887.

Nehezen fogjuk fel a tőlünk eltérőt,

legyen az művelési, vagy élethelyzet,

illetve különösen rá adott válasz,

mint menti magát megszűnéstől közösség.

Megmaradtaknak ezek a gyökerei,

de akik eltűntek, fájó nagy veszteség,

mert látszólag csupán maguknak fontosak,

de összességünk szegényíti hiányuk.

Leginkább a nyelvet szokás emlegetni,

hogy változatai mennyit kifejeztek,

megragadtak abból, mit világnak hívunk,

megszűnésükkel vívmányok is elmúltak.

Azt tanítják nekünk álszent tanítóink,

erőszak s hódítás távoli valami,

s már az ókorban is kivételes nagyság

tette lehetővé, s az hozott haladást.

Visszafelé, magasból épített lépcső

ez lefelé a mába, jelenünk felé,

igazolásaként gyilkos ösztönöknek,

gyakorlatnak: kegyes megbocsátást hirdet.

Ám, mivel fogalmak tárgyakat jelölnek,

s összefüggéseket, de fordítva ritka,

könnyen lesz alkotás természetellenes

győztes, mert vadságára senki nem számít.

Legázolt eredmények hiányoznak majd,

ha fordul Föld-tengely, éghajlat megrendül,

sőt, megelőzésre a jó példák szentek

kellene legyenek, mentségül szolgálni.

Kis és nagy erők így egyesülhetnének,

hogy a durva és nyers is megfinomodjon,

és amit már tudunk, könnyebb utánozni,

helyet adva minden emberi érdemnek.