Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 888.

888.

Egyszerre reményteli s reménytelenné

csak akkor válhat az életed, ha olyan

nagy csalódás ér, hogy megrendül az észbe

vetett hited, s nem tudod, hogy tovább hogyan

lesz ezután, mert a pillanat beborult

és segítséget se várhatsz sehonnan már,

mert annak talaja süllyedt el hirtelen,

vagy hosszú vergődésben, és a láthatár

is várfalként vesz körbe, sehol a létra,

lépcsőt kellene bontani, hogy átjuthass

a megoldás világába, vagy magadat

növesztve eszmei magasságba mutass,

honnan a távlatok megnyílni látszanak,

s valahonnan megújulás merít erőt,

bontakoztathatsz több jó irányú lépést,

nyájként lelegelsz megfontolás-legelőt,

újra ritmusossá válik lélegzeted,

kis örömök bújnak elő szemed mögül,

kezded belakni gondolat birodalmát,

belátva, hogy abban senki nincsen fölül,

de alulra se szorul, mert az igazság

egyensúlyban tartja az emberi lelket,

erőfeszítések során boldogulunk,

kis és nagy eredmény elismerést nyerhet

egyaránt, mert viszonylagosságát csak mi

vesszük számba kis és nagy közösségekben,

emberiség szinten kiegyenlítődik

minden, s vagy megmarad nyoma, vagy ellebben

a pillanat örök elvont változása

módján, de te vagy, aki őrzi a létet,

már ezért megérte megküzdeni vele,

miáltal világlik benned saját fényed.