Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 889.

889.

Mint mikor megakad tű a lemezjátszón

és ugyanaz ismétlődik akár százszor,

beakadhat gondolat – nem velőtrázón,

de azért mutatva, mint kell kimásszon

lelked a gátló helyzetből és szabadon

engedd magad, ne légy időtlenül rabja

valamely korábbi tévedésnek vakon,

felemelt fejjel, mint a tű is, haladva.

Megjegyezve tanulságként ártó árkot,

hol eddig, tán nem is tudva, megbotlottál,

de legalább majd felismered azt, bárhol

fordul elő, s ezzel előbbre jutottál.

Mert lehet, nemzedékek óta akadályt

jelent közösséged rejtett elnyomása,

megszokták, meg sem említik e vészhatárt,

sem szabadulást, sem javulást nem várva.

Valahogy mégis átfűződik a jele,

hogy másképp is volt ez, azért fáj még mindig,

vagy ha nem is fáj, de veszteséggel tele,

ellene a harcot régóta leintik.

Ezért nem juthatsz el teljes egészségig,

ha egy rész belőled még mindig hiányzik,

pótlása viszont oly változásra térít,

ahol a lényeged széthullik, elmállik.

Viszont kitart hited, sőt megerősödik:

a lemezjátszó-hasonlat nem érvényes,

nem belőled fakad, kívülről képződik

sötét erő teste, ha léted nem fényes.

Ezért ki kell lépni arra a színpadra,

legyen az hajdan egy szebb és jobb világ,

vállalkozni megújulás-feladatra,

ha túl vagy önértékelő belső vitán.