Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 890.

890.

Szentté lett elődökkel a legnehezebb

és a legkönnyebb bánni, attól függ, honnan

hová tart az értékelésünk: tetteik

adatainak forrása hitbe lobban,

s nem papírmáglyán égnek el oklevelek,

hanem az utókor, szellemi érdemkör

jelölte ki útjuk összes viszonylatban,

elkerülve benne, hogy kritika megtör

valamely érdeket és lehoz a földre

égi magasságból, hol fogant eredet

lelki örökkévalóságot példázva,

s ő, ahogy a múltban, most is itt van veled.

Lényéből, mint magból, ered sok-sok jóság,

ámde ember volta közelebb van hozzád,

mintha imádat az Istent célozza meg,

megtörtént esetek bizalmad fokozzák.

Mert amikor kérésed meghallgattatik,

biztos, hogy megfogalmazása gondos volt,

már abból felderengett megoldás módja,

ettől aztán ügyed cselekvésbe torkollt.

És az ilyen eset mégcsak fokozódik,

amikor országos dolgokról esik szó,

és éppen szent királyunkhoz szól a fohász,

bizalmunkból lesz jövőnket kitapintó.

De akkor már őhozzá is kötünk múltat,

minden emberi kormányzás legjobbikát,

aminek megtámadóit visszaverte,

eredményessége utánzásért kiált.

Ám ha történelmi tényből valóság lesz,

mikor megkívánja megbolondult világ,

hogy a megdőlt rendet újjal váltsa az ész,

igazság lép elő, mi szentséget kínál.