Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 896.

896.

Olyan, mintha csak felmondanám a leckét,

köröttem lebegnek lecsapásra lepkék,

mondatba foglalt évelő bölcsességek,

népem ajkán születtek ismétlés végett.

Ott vannak a közmondásos történetek,

hogy merről-merre fújnak jó és rossz szelek,

minden nemzedék kap újkori háborút,

istentől származtatott derűre borút.

Ahogy medve szalad fák közt az erdőben,

úgy kell evickélnünk ágyúzás-fürdőben,

külön-külön céloznak mindegyikünkre,

de nem tudjuk, hogy kik, mesterségük tünde.

Fordított istenáldást jelentő esők,

viharként csapnak le ádáz haszonlesők,

aztán újjáépítünk felperzselt földet,

bevetjük, s aratni nem mi fogjuk többet.

Bár túlélésem alapul nagy hitemen,

anyagi háttért biztosít pénzhitelem,

az a modern világ, hogy úgy adnak-vesznek

országot, mint régen várak harcban vesztek.

Így hát csak a szellembe kapaszkodhatunk,

mint biztos pontba, harcmezőre nem hatunk,

oda ritkítás miatt visznek bennünket,

szaporaságunkért csalfa létünk büntet.

Szerte nézve nem leljük honunk hazában,

nem kapunk kapaszkodót egymás szavában,

úgy összezördülünk minden apróságon,

ellenségünk nevet ennyi badarságon.

Most is Jancsinak kellene megtanulni,

mit János használ, ha támad multikulti,

hogy úgy egyetemes, hogy nemzeti a cél,

erkölcsi törvénye magyar lélekacél.