Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 905.

905.

Tréfa, humor nélkül ebben a világban

biztosan nem jutottunk volna sehová,

és most nem vicceket akarok mesélni,

sem hogy a vidám emberek élnek soká.

Másról van, lesz szó: ama hátterünkről,

amely előtt a komoly életünk zajlik:

annak életrevalóságához gyakran

zord valónk kikacsintva fordul vagy hajlik.

Sorsunk keménykedése között a jó Nap

ugyanis ugyanúgy ragyog, mint jókedvünk

idején, azaz nem kell borúlátóan

rá, ki semmiről se tehet, tekintenünk.

Kinézve, kiszólva nehéz helyzetünkből

könnyebben viseljük, amit Isten ránk rótt,

túl magas vagy, vagy törpe, ki tehet róla?

figurázd ki magad, mielőtt más rád szól.

Vagy ha nagyokosan elfelejted mindazt,

ami másoknak nevetségesen könnyen

észben tartott, bocsánatos bűn lesz,

ha jelzed, hogy tudod, nincsen benne könyvben,

ami belőled hiányzik, de sokakban

megvan, és ők számítanak igazinak,

te inkább áldozat vagy tudás oltárán,

hol a természetellenesség a divat.

És nemcsak részegen esünk pocsolyába,

amit tehát ne fogjunk fel tragédiaként,

és nem mosolyog hiába, ki megteszi

olyan is, kit váratlanság baja ért.

Ne elvárás, hanem a szükséges lépés

legyen gondolatunk, miközben szétnézünk,

átlagosság képén hogy színesíthetnénk,

miközben gyakorta bukfencet vet létünk.