Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 906.

906.

Ha frissen, vidáman: ez a jó ébredés,

akkor miért nem követi ezt mindenki,

divat lett a reggelt nagy istenverésnek,

kába fáradtság terének tekinteni.

Mondogatták, aki éjjel legény, legyen

reggel is az – de ha kit költögetsz hévvel,

tehetetlen fekszik, megsajnálod szegényt:

nem kelhet mindenki a napfelkeltével.

Főként ha már világosban ment aludni,

és előtte úgy kifárasztotta magát,

táncolt, ivott, dohányzott és vitatkozott,

vagy gépen játszva űzte időzavarát.

Sokaknak ismerős e volt állapotuk:

ha ritkán is, azért csak-csak kimaradtak,

ám másnap helyrebillentették másnapos

fejfájásuk: soha többét hangoztattak.

De akinek ez már függőség, szenvedély,

szinte megijed, ha aludni kell menni,

mindent kitalál hogy elhúzza a időt,

és majd igen későn hozzákezd még enni.

Mert nem tud leállni, fontos az ébrenlét,

hátha kimarad valamiből, gondolja,

pedig hát ő önmaga marad akkor is, ha

pihenésért szundítgat, néha álmodva.

És a kerek világ is besegít nagyon:

időzónákon át jön közvetítése,

és ha egyidőben akarjuk azt látni,

szárba szökkenhet álmatlanság vetése.

A megoldás adott: azt válogassuk ki

belsőnk s a kívüliek kínálatából,

mire szükségünk van és kedves lesz nekünk,

hogy ne legyen holnapunk fájó a mától.