Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 908.

908.

Bizonytalanságunk szakadékot nyithat,

ahová beesve összezúzzuk magunk,

de mire kimászunk s behegednek sebek,

az ilyen eset lehet hiteles tanúnk,

hogy mindig van megoldás minden helyzetre,

még a zuhanást is túl lehet élni,

s a többi akkor már csak gyerekjáték lesz,

nem kell adódó nehézségektől félni.

Hanem mit és hogyan? Erre fogadalom

szokta múltban az embert irányozni,

most azonban szabadnak vagyunk hirdetve,

kötöttség nélkül kell teljesítményt hozni.

Mégis megbújik ott valami hasonló,

egy határozott célra összpontosítás,

vagy hivatás, mi egész életre szólva

berendezi napjainkat, nem lesz hiány

teendőkből perc, nap, hét, hóra beosztva,

és a középtávon elért eredmények,

vagy a hosszútávú teljesítmény dicse,

valóságos csodák, nem csalfa remények.

De akkor még személyes kapcsolatokról

nem is szóltunk, ahol oda-vissza folyik

emberségünk árja, amiből merítünk,

amibe beadunk, ethosza bátorít.

E bátorság a biztonságot táplálja,

s nem fordítva, bizalom nem társtól ered,

családomat is teljesnek attól érzem:

ad erőfeszítésemnek tág teret.

Úgy válnak lényegünkké kapcsolataink,

hogy azok középpontjában pókként állunk,

s hálónk rezdüléseire válaszolva

betöltjük életünk, mely boldogság-tárunk.