Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 909.

909.

Szerteágazóan szólít meg a világ,

annyit kezdeményez, nem tudjuk követni,

inkább elmondunk egy jól betanult imát,

hogy helyére kerüljön való és semmi.

Testfelületünket kívülről-belülről

izgatottnak érezzük, tudatosítást

teszünk takarékosságból, megbecsültről

tájékozottan végzünk kiválogatást.

Így testünknek mindig rendben kell lennie,

hogy ne kelljen rá figyelmet pazarolnunk,

fordulhasson szemünk közelre, messzire,

hangokra, szagokra, ízekre van gondunk.

De ezt is a gondolkodásunk tárolja,

csak azt ismerjük fel, amit megtanultunk,

ezért lesz közülünk ki buta, mogorva,

és ezekre jön rá még jövőnk és múltunk.

Amelynek eseményeiről csak jóslat

és emlékezet ad hírt nekünk, fejünkben

vannak, élénken felidézhetően szólnak

hozzánk, velük foglalkozunk elmerülten.

Hiszen nem kézzelfoghatók, gondolati

létük nyilvánvaló, mégis valóságról

szólva, bár a régmúlt sejtelmes valami,

s ha a jövő beköszön, ne legyen bántó.

Igen, kedves jelen és leendő szülők,

mindennek a birtokában kell lennetek,

vagytok, ha gyermeket terveztek hevülők,

lelkesek, s csoda válik eggyé veletek.

És így érzete, élvezete egésznek,

teljesnek máris átadhatóvá válik,

s benne üdvös szerepe érzéknek, észnek,

minden további űrt, kétséget elhárít.