Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 919.

919.

Pogányon istentelent érteni: Isten

ellen való vétek, eleinkre nincsen

hazugabb vád, amit lelki hatalmasság

használt ellenünk, mert nem az az igazság.

Így a vallás alattomosabb fegyvernek

bizonyult, s üldözést kaptunk, eretnekek,

mint a nyílt harc: ne csatamezőn az erő,

érzelmi elv legyen mindennapi nyerő,

háttérbe szorítva esendő okosság,

túlvilági gondviselő az új okság,

természet dolgai megszemélyesítve,

többé már nem ember tesz fel pontot í-re,

hanem éppúgy, amint menny urát szolgálja,

a földön is legyen urának szolgája.

Békés életbe vittek át csatarendet,

szigorú bírák vettek el életkedvet,

mert az evilági csak siralomvölgy lett,

örök üdvösséget halál után görget.

Ezzel állt szemben az az ősi virtusunk,

hol a nehézségektől úgy szabadulunk,

hogy az minden egyes embernek jó legyen,

ne függjön a jólét embertelen kegyen.

Hol világ feltárulva mutatja magát,

hisz’ megkeressük minden része igazát,

és úgy teremtjük élhető valóságát,

hogy közben kedveljük is hasznosabb ágát,

nem megfeledkezve kicsiny voltunkról,

csillagokban rejtőző szellemi jussról.

Azaz ki kell végre egyezni a múltról,

kijönni a színre vádlott alagútból,

hogy jó emberséget olyan fokon adjunk,

mint ősi időkben, s ettől megmaradjunk.