Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 920.

920.

A család szinte szent fogalom lett nálunk,

gazdagabbaknak történetét is írták,

némely időben írmagjukat is irtják,

lényegükként folytonosságot találunk.

De még egyszerűbbek is nemzetalkotók,

még ha nincsenek is sehol megemlítve,

teljesítményük van alapnak terítve,

tucat évtizede feszítenek fotón.

Halottaikat ugyanoda temetik

a szegények is, bár nincs családi kripta,

sejti tulajdonságörökítő minta

csontjaikból leszármazásra fényt derít.

Persze a hamvasztásosak kimaradnak,

de nem is cél a teljesség felmérése,

inkább jó következtetések tevése,

mitől eddig tiltottak hamis hatalmak.

Melyek egymásnak adtak stafétabotot,

mint marakodtak uralmunkért egymással,

rövidre fogott győzelmi kilátással,

szinte úgy váltakoztak, mint az évszakok.

A mi folytonosságunkat megtagadták

a modern kort elrendező csaták után,

partra vetett halakként tátogtunk bután,

lenyelhetetlen múltunk szájunkba adták.

Ezért öklendezünk már több száz év óta,

múltunk széthordva világ minden tájára,

mi nem baj, ha megváltásnak ez az ára,

csakhogy vissza akar térni régi nóta,

mai világszolgaságként örök galád,

világegyformaság sokszínűség helyett,

de kivirul újra megmentő szeretet,

közösség sejt- s emberiségként: a család.