Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 924.

924.
Legszembetűnőbb elem a szerep felől
nézve a víz, hiszen mindenhová folyik,
be és ki, közegében úszni tudunk, de
csónakot, hajót is megtart, vagy felborít,
ha szél korbácsolta hullámai törnek-
zúznak, ár-hullámmal a földön is, mégis
inkább békés természetét nézzük, isszuk,
fakoronán lakása, felhőben ég is.
És a föld az a test, amely elnyel vizet,
s így magából kitermeli életünket,
mert olyan csatornákon áramoltatja,
lebontva új állapotba, régit szüntet.
S úgy tudjuk, testi lét mindennek alapja,
kezdete és vége, összeáll, szétoszlik,
valaki kedvére kedves, kárára rút,
születéskor létezésbe be-, s kifordít
halálunkkor, amikor megszűnik a tűz
lobogása bennünk, a Napból jövő fény,
a minket jelentő lélek, a világot
beragyogó, zabolátlanul és dőrén
áradó körülöttünk, minden zöld erdő,
füves legelő s így állateledelünk
tápláléka, szép gyümölcsök érlelője,
tőle függ éjszakánk s ebédelő delünk.
De még nem szóltunk arról, hol fér ez mind el,
a lét mely légnemű színpadon játszódik,
csillagok és bolygóik milliárdjai
hol keringenek, hol senki nem torlódik?
Ott ahol a lélek is szabadon szárnyal,
szívhat semminél alig sűrűbb levegőt,
éve fény s víz hatására vemhes földet,
s ennek szellemében nyerve életerőt.
Commenti