Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 925.

925.

Nézd, fiam, nekem az egyetemességet

a magyarság jelenti, ezért nem kapkodok

külföldön elért, idegen siker után,

ami nálunk igen régóta megszokott,

hogy vagy kint kell nagy elismerést aratni,

vagy onnan hozottat itt beilleszteni,

mintha nekünk nem lenne elég sajátunk:

mi földhözragadtak vagyunk, más éteri.

Hát, nem, és erre sok gondolkozás emelt,

és sokan voltak, kik hasonlóan láttak,

te is gyakorlod az újdonság-keresést,

hogy mélyebbre áss, mint mit kínál a látszat.

Különbség van igazság és haszon között,

utóbbi hajlamos kisajátítani

nemcsak előbbit, hanem mindent, ami csak

érték, s azt neki tovább tud hajtani.

Nem kell mondanom, hogy ez mennyire emberi

kicsinység és önzés üres találmánya,

mégha megtölti is gazdagnak tűnőség,

szenvedésözön lesz ugyanis az ára.

Ezért letaroló e hódító ármány,

s bár elszoktunk tőle, újra éled fegyvert

fitogtatató lényege, rettegtetőként

láttatja magát, kezeli az embert.

Tehát ez semennyire sem egyetemes,

egyáltalán nem követendő, mert végünk

szakad, akár emberiségként is hamar,

pedig úgy már évmilliók óta élünk.

Ezért ragaszkodom a mi békés énünk

szülte jellegzetességekhez szilárdan,

mi újra és újra megváltásra vezet

ebben a minket megtagadó világban.