Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 930.

930.

Messze múltba vigyen-e az eredet mese,

vagy időtlenségbe, attól függő kérdés,

származottnak felmenőkön jár-e esze,

vagy az örökség általános létérzés.

S mert nem láthatunk el az első emberig,

hiszen emberöltők sűrű erdőt szülnek,

a kétféle módot immár úgy keverik,

hogy a kezdet kezdetén is majd ők ülnek.

Sőt, az Alkotó őket választotta ki,

egyenes út vezet Ádámig, Éváig,

hogy emberré tegye, ami volt állati,

s e felhatalmazásuk érvényes máig.

A másik, nagyobb csoport kapkodja fejét,

hogy lehet ekkorát büntetlen hazudni,

tudomány tisztázta fejlődés menetét,

s hogyhogy a Jóisten mindig velünk szúr ki.

Nagy túlzásokra lelünk mindkét oldalon,

egyik angyaloknak állítja be magát,

másikat ördögként kezeli hatalom,

nem számol belőlük vőlegényt és arát.

Pedig valóságban ez sokkal egyszerűbb:

már rég túlszaladt emberi hatékonyság

a szükségleteken, felhalmozott-szerűt

teremtve, szokatlantól függ a boldogság.

Fűszer, ékszer, álom vonz sok áldozatot,

magas árat érte már senki nem sajnál,

ha a Nap aranyozott fegyverén ragyog,

s mindenféle ízlést kielégít kalmár.

Így e furcsa egyetemesség visszahat

a gyökerekig, héroszok, félistenek

tobzódnak egyrészt, de legnagyobb hadat

képeznek jelenben lebegő emberek.