Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 939.

939.

Az idő burkán kíván rést ütni, aki

előre s hátra tekintve valóságot

akar elérni, pedig csak lelkiekben

jár ott, eszmei látványról adhat számot.

Élénkebb a kép, ha megélt múltról van szó,

mert azt saját élményéből hívja elő,

de abban igen sok minden játszik közre,

mire emlékekből felbukkan a nyerő.

Kezdetben szülők, nevelők szortírozták,

mi kerüljön be a szellemi raktárba,

jótékony hatásuk sokáig elkisért,

mennyivel szegényebb e téren az árva.

És a régmúltról meg paternalizmussal

terhelt krónikák számolnak be hiteles

forrásnak kikiáltott írott magányban,

érdek irányban: igazságot ne keress.

Vagy ha igen, bújj bele életmódjukba,

gondolatvilágukba éld bele magad,

hogy kitáruljon ama időtlenségünk,

hol emberi tettet csak fényfátyol takar.

Mert más megvilágítás érvényes, midőn

az örökkévalóság szeretetéből

születettekre tekintünk, esetlegest

kizárva erődús nappalból és éjből,

s más, amikor saját szemünkkel látunk, és

megnevezzük még a sosem látottat is,

olyan jelent alakítunk, rendezünk be,

ahol teljességet érzékeljen vak is.

Hol így a múlt jövőjében élhessünk ma,

hogy távolra bátran kiterjesszük magunk,

biztonságban afelől, ha kitaláljuk,

időutazóként kinek társa vagyunk.