Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 943.

943.

Hogy az ősz éppolyan lenne, mint a tavasz,

csak fordítva peregnek az események,

nem igaz, mert gondoljunk csak az élőkre,

ők bizonnyal a csúcson végződő lények.

Különösen a lelkesek, de nem tudjuk,

nem minden lét olyan-e, régi emberek

a köveket is istenekkel teliként

tisztelték, alvásra használva a telet.

Amit fiatalon magunkba építünk,

kitart a halálig, mert míg megöregszel,

lélekben még épülsz, addig mulasztottak

tüzén sül kenyered, mit majd Isten megszel.

Azaz nincs hanyatlás a mi esetünkben,

hanem örök élet másféle alakja

alakul az emberi őszben, kívánjuk

is ezt mindenkinek, idős létét lakva.

Nem is homokóra, ahogy végigmegyünk

a nekünk kijelöltnek mondott időnkön,

mert képtelenség lenne meghatározni,

kinek mikor jó, hogy élet feleződjön.

És az se mindegy, hogy telik fiatalság,

mert ha túl korán megtelik élményekkel,

nem marad hely több újnak, következőknek,

ilyen eldobja magát, hogy csak úgy nyekken.

De az se jó, hogy későn is még csak várod,

hogy megérkezik végre a hőn áhított

vágyteljesség, mert hogyha nem mégy elébe,

áldozat leszel, karámból kiszorított.

Kötelező tehát egyensúlyt elérni,

de nem mindenáron, hanem közösségben,

maga idején szárnyalni, hanyatlani,

ugyanúgy otthonosan földön és égben.