Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 946.

946.

Hogy ne nyíljon tovább az olló, hasadjon

agyunk régiségeink tudományában,

legmélyebbre nyúló értékeink felé

kell fordulnunk adatok sokaságában.

Mit ma képességnövelő eszközrendszer

tesz lehetővé felhalmozni, s csak kullog

utána elméletbe sorolás ügye,

pedig azon mindig is igen sok múlott.

Mert aki a történelemkönyvet írja

és terjeszti tartalmát az iskolákban,

annyiban meghatározza a jelent is,

hogy ő van igaz hatalom birtokában.

S ha mindez kisebb-nagyobb és óriási

elnyomás árán tud felszínt megnyugtatni,

ki kell végre egyeznünk abban az elvben,

mi mindnyájunknak tud előre mutatni.

Ez pedig csak a közös gyökerünk lehet,

emberségünk legkorábban csúcsra járva,

hogy nagy természeti kihívások között

teljesítményünk lett a jövő számára.

S merjük bevallani, hogy kihasználtattunk,

mert fegyverhasználatig ment a fényűzés,

s a kegyetlenséghez elvi támasz társult,

hogy tisztára mossák piszkosságuk művét.

Előbb-utóbb elfogy Istenünk türelme,

kiben ismeretlenül bíztunk annakidején,

mikor még, mint most kell, szabadon élhettünk

alkotó képességet létünk mezején.

De ha mindezt átlátjuk, már nincs megállás,

hogy kiiktassuk közös veszély rémségét,

ha pusztulás vár ránk élet régi módján,

bátran vállanunk kell biztonság reményét.

És nem nyílik majd tovább olló, nem hasad

tudat ősmúltunkat illetően, egység

értékét ahogy ott, akkor, megélhetjük

ismét, miben segít örökség-kegyesség.