Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 948.

948.

A külvilág rendje úgy van benned jelen,

képe, módja, működése együtt terem

veled valóságot, mi csak rád jellemző,

bár nem te vagy az Isten, de társteremtő.

Legalábbis magad számára biztosan,

ezért ezt kell felvállalnod tudatosan,

hogy amennyit belőle magadba töltöttél,

annak hatása mindig több lesz közönynél.

És ami belőled indul gondolatod,

nemcsak te vagy az, hanem tapasztalatot

el- és kisajátító képességedet

úgy nyilvánítod meg, mint természeteset.

Azért lehet hangulatingadozásod,

mert nemcsak tőled függ mindez, vannak mások,

ugyanolyanok, mint te felépítésben,

de eredményük mégis különlegesképpen

jelentkezik számodra, egyeztetendő

eddigi elképzeléseddel, becsülendő

vagy elutasító módon viszonyulhatsz

hozzá, s örömmel, bánattal felé nyúlhatsz.

Ám ezt megtanultad már gyerekkorodban,

azt viszont nehezen éled tudatodban,

hogy rád mintha nem figyelnének annyian,

mint szeretnéd, így nem tudod, hogy mi van:

benned van-e a hiba és ők lenéznek,

vagy csak engednek az önzés kísértésének,

és inkább önmagukkal foglalkoznak mohón,

önlevükben sülnek meg az élet-kohón.

Persze egyik sem igaz, hanem szerkezet

kérdése, szerveződésé, ahogy szeret,

utál, vagy közömbös környezeted feléd,

midőn felsorakoznak mögéd, eléd.