Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 951.

951.

Akik bűnöket elkövettek ellenünk,

oh, hát azok nem itteniek, bár most itt

élnek velünk, de nem ők voltak, tagadják,

hanem a délről vagy északról érkezők

a történelem vérzivatarában, mint

kegyetlen hódítók, mindent elpusztítva:

de akkor hogyhogy megmaradtunk? – kérdezzük

ártatlan arccal, szinte bűnbánóan és

bűntudattal még most is viselkedésünk

lázadó mivolta miatt, ami vádat

egyébként azóta állandóan kapunk.

Hát úgy, hogy nem az életünk elvétele

a célja a hódítóinknak sosem, hanem

élelemé, gazdagságuk szolgálata:

nekik csak annak élvezetére legyen

gondjuk, amit aztán irigyel is tőlük

az istenadta nép, nem belegondolva

a velejáró ismeret és kötelesség

halmazba, mert azt nem is tudná esetleg

teljesíteni, így kölcsönössé válik

a bizalmatlanság, és senki sem lesz boldog.

Ezen segítene az intézményesség

kultúrája: ésszerűen elrendezett

tehetség-felhasználás és- jutalmazás

igazságossága – amitől mindenki

ódzkodik, mert nem bízik a korrupció-

mentességben: ő maga is többet akar

gyermekének, mint magának, még ha nem is

érdemelte ki, megfosztva őt képesség-

megpróbáltatások során való igaz

megmérettetésétől és elismertté

tevésétől, s marad a boldogtalanság.

Igen, a múltat be kellene vallani,

de ahhoz előbb meg kellene ismerni,

honnan jött a baj, hogy fölé kerekedett

egyik másiknak, mi nem tarthat örökké.