Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 956.

956.

A világ milyensége számunkra annyira nyilvánvaló, olyan

magátólértetődő és természetes, hogy nem nagyon szoktunk

külön foglalkozni vele, sőt elég ritkán találkozunk olyan

emberekkel, akik igen, akik megpróbálnak mögéje nézni

a jelenségeknek, a látszatra egyöntetű felszínnek, mert ők

észrevették, hogy a sokféleségnek lehet azonos alapja és

az azonosságok csak megtévesztő adottságok, érzékelésük

gyakran keveredik, mert szájhagyomány és kézzelfogható

tapasztalat szinte sosem fedi teljesen egymást, azaz nem

fedi a valóságot a tudásunk, ki kell azt egészíteni új, jobb

vizsgálattal, mint látottak egyszerű elfogadási gyakorlata.

Úgy is tekinthetjük e kérdéskört, hogy szabadságfokunkat

mutatja, mennyire vagyunk képesek, egyáltalán meg van-e

engedve nekünk, hogy emberi megismerésünket vizsgálat

alá vegyük, vehessük, hiszen annak közmegegyezésesnek

mondott, felénk közvetített változata egyúttal társadalmi

viszonylatunkat is meghatározhatja, és megteszi bőszen,

szinte minden ismert történelmi időben és szinte minden

alakulatban, ezért nehéz belőle kitekintve igazságra jutni.

És most nem arról van szó, hogy rábízható-e mindenkire,

az igazság, annak esetleg mellbevágó mivolta nem teszi-e

tönkre az emberek lelkivilágát, s ezért ők is jobban járnak,

ha nem ismerik meg azt, hanem arról, hogy valami ismerete

mindenkinek van a világról, és az őhozzá másoktól jutott,

tehát nem mindegy, hogy ki és milyen céllal adta azt neki,

hogy a maga meggyőződését nyújtotta-e át, avagy olyan

cél érdekében cselekedett, megbízásból, érdekből, minek

a beteljesedése egyáltalán nem a megcélzottakat szolgálta.

Hanem hogy mit szolgált, igen kritikusan kell tekintenünk,

felismerve, hogy úgy ketté szakították a társadalmi életet

még valamikor az özönvíz után, hogy utána lettek uralkodók

és uralmat szolgálók, s e berendezkedés működik mai napig,

meghatározva és inkább kemény elnyomásban részesítve a

népesség túlnyomó többségét, de egyúttal nehéz feladatokat

róva, hárítva az irányítást végzőkre is, akiknek ily vállalása

nemessé, kiemelkedővé tette-teszi őket, elismerést érdemelve.

S a kutya itt van elásva, mert a megosztottság nem egyenragú

féllé tette a közösségi szereplőket, miáltal eme nagy alakzatok

előnytelensége átment a kisebbekbe is, ott pedig lerombolta a

személyiségteljesség kialakulásának esélyét, hogy az elérhető

legyen az összesség minden tagja számára, így megrövidítette

az egészet, miáltal ahhoz, hogy elfogadott maradjon az uralom,

már a mindennapi tudást is korlátozni kellett az alattvalókban,

a képességeket, mihez eszköz lett a világmegismerés egyetlen

útjának kijelölése, és ha szükséges, erőszakkal érvényesítése,

ami aztán nem csupán a gondolkodási képességre, hanem az

egész emberi mivoltra, azaz a lélekre kiható erőhatássá lett.

Nem maradt már versengés, hogy ki tudja jobban megragadni

a világot, az új keresése háttérbe szorult, a megragadhatatlan

részeit, összefüggéseit, amire okos emberek felfigyeltek, velük

együtt háttérbe szorították, hogy a bejáratott ismeretek még az

ismeretszerzést is gátolják, a társas berendezkedésnek minden

szintjét meghatározva, amitől igen nehezen szabadultunk meg,

ha egyáltalán, így most és mindörökké feladat marad elméletek

ellenőrzése magunkról és a világról igazat szólva és azt keresve.