Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 967.

967.

A világnézet egyeseknek komoly hozzáállást jelent, mások

viszont nem veszik komolyan, s különösen azok állnak hozzá

különbözőképpen, akiket jutalmaztak vagy hátrányba helyeztek

s néha üldöztek is miatta, mert eszmei eszközt, fegyvert, vagy

egyéb hasznos vagy haszontalan, káros befolyásolási módot

látott benne az uralkodó rend, rendszer, hatalom, vagy lelki

vezetés, uralkodás, de azért nem ezen volt sosem a hangsúly,

hanem az egyéni világelsajátításon, amitől nagyban függhet

a beállítottságunk a vallás és a hit terén, mert ezt a többség

azért a legszentebb ügyünknek tartja, ami kihat a halálunk

utáni megítélésünkre is, és itt is kétféle fő eljárás létezik az

emberek körében, az egyik szélsőség, az utánam a vízözön

felfogás, nem törődik különösebben a saját utóéletével sem

az emberek között, sem a túlvilágon, amiben nem is nagyon

hisz, míg a másik már életében elkészítteti a környezetével,

sőt, nemzetének egészével is akár az emlékművét, és ezt a

szép sorsot reméli életútja, cselekedetei megítélését illetően

a túlvilágon is, amiben sokkal inkább hisz, mint bárki más.

S ezen a nyomon kell továbbmennünk, ha meg akarjuk ítélni

nem is az egyes emberek, vagy a nagy ember magatartását

az ilyen végső kérdéseket és kihatásukat életükre, életére,

de már az az elem is elegendő tájékoztatást nyújt nekünk

a világlátás lényegéről, azaz magáról a világ ismeretéről,

ahogy a mintaként szolgáló, példának állítható szellemi

tartalom megnyilvánul azokban, akiknek ezért a többiek

tisztelői lesznek már életében, de halála után mindenképp,

mert egyrészt jótevőjüket, kiemelkedő szereplőjüket látják

benne közösségük életében, másrészt egyéni boldogulásuk

kiteljesítőjét, akivel azonosulni lehet, aki sokkal több náluk,

s így bizonyítják maguknak, hogy szebbre-jobbra hajló tettek

nem lehetetlenségek, saját törekvésük efelé nem értelmetlen.

De mi hajt valójában nagy embereket, milyen világuk van

őnekik, miben hisznek, mi felé mozognak, hogyan tudnak

oly sok erőfeszítést megnyilvánítani, teljesítmény nyújtani,

ami belőlünk hiányzik, akiknek bizonyára nem olyan erős

a hitünk, akaratunk és meggyőződésünk, amint őnekik,

mert ők sokkal következetesebben gondolkodnak azon

egyszerű oknak a következtében, hogy komolyan veszik

a gondolkodást, mindent a helyén látnak elméletben, és a

helyére tesznek, ha nem ott látják, tehát olyan szellemi és

elméleti munkát végeznek, amivel megelőzik a többieket

egészen odáig, hogy egész korszakuk élére kerülnek, a

legújabb tudományos eredmények megszerzőivé válnak,

de leginkább mindenkit érintő és erkölcsinek mondott

ügyek, terület az, ahol mindenki számára előremutatót

hoznak létre, néha csak azzal, ahogy élnek, de legtöbbször

valamilyen alkotással, tanítással főként, amit ismét csak

nem annak kifejtésével, hanem megmutatásával közölnek,

esetleg csupán tanítványokkal, bár a mai eszközök lehetővé

teszik a gyors elterjesztését szinte az összes ember között,

de éppen itt láthatjuk az ő korlátaikat, a többi ember nézetei,

merev berögzöttségei vonatkozásában, akik féltik a saját

nem egyételmű, inkább ellentmondásos nézetrendszerüket,

miáltal a kihívásokra adott legjobb választ is elutasíthatják,

csak utólag sajnálva tévedésük, hogy a jóra nem hallgattak.