Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 978.

978.
Még mindig háborúba lehet dönteni országokat, hullik a katona,
rommá lesz a falu és a város, a lakói is tizelődnek, élelem, víz,
fűtés, áram csak igen nehezen, vagy sehogy sem jut már oda,
felélik a tartalékaikat, miközben a frontra jut fegyver elég, sőt
éppen kisöprik a korábbi évjáratokat, helyettük újat gyártsanak.
Mi ez, kapkodjuk a fejünk, ha túl közel történik, a szomszédban,
pedig a folyamat távolabb sosem állt le a világégés óta, csakhogy
az annyira nem érintett minket, legfeljebb a szekértábor tagjaként
erősítettük a „béketábort”, támogatásként küldve a felesleget oda,
s megnyugodva, hogy a jó oldalon állunk és majd győzni fogunk.
Ez ismétlődik még ma is, csak már látszólag más eszmerendszer
szerint, hiszen megint a háború eszközével tud csak érvényesülni,
nem lehet tehát túlságosan másabb, mint korábban, mert az eszme
már régóta akörül forog, hogy szellemi lényként az ember sokkal
több, mint a másik torkát elharapó állat, kultúrlények vagyunk.
Így aztán az eszme még mindig nem eszme, ha hazugság, habár
megtévesztőn illegeti-billegeti magát előttünk többféle alakban,
újabb és újabb területre behatolva akar meghatározó lenni, de
nem építően, hanem káoszt okozva a rombolással, ami nem áll
tőle távol mint eszköz, mert félelmet keltve gyakran használja.
Hol van már a felvilágosodás és a klasszicizmus együttes szép
fellépése, ami kivonatolta a történelem minden jó oldalát és
ajánlásokat tett a legjobb világunk elérését elősegítő lépésekre,
hogy fogadják meg a népeken uralkodó királyok, s a nemzetek
békés együttélésbe kezdjenek mindörökre szóló szövetségben.
Már a kezdet kezdetén tragédiába torkollott a jó világra való
átalakulás, mert a felszínen mintha a csőcselék diktált volna,
könnyedén lázadást szítottak valakik a fennálló rend ellen,
minek fényűző pompája haragra gerjesztette a nélkülözőket,
s ily erővel a hagyományos vezető réteget megsemmisítették.
Ezt a tehertételt hordozza az eszme azóta is, minek nevében
tették, és mintha nem venne tudomást az áldozatokról, csak
velejáró veszteségnek tartva, akkor viszont mégsem lépett túl
a kezdeti hatalom erőszakosságán, midőn az emberáldozatot
istenengesztelésnek mondták, s e folytonosság igen árulkodó.
Azaz itt nem a kutya van elásva, hanem eme rendszer aljas
hazugsága fölötti szemhunyás lehetősége megadva az olyan
győzteseknek, akik elég kegyetlenek ahhoz, hogy másokat
eltapossanak és hullájukon keresztül érvényesítsék úgymond
akaratukat olyan nemes cél iránt, ami így tehát lehetetlenség.
Az igazságosság erkölcsi színvonalát csak az emberösszesség
minden érdekét figyelembe véve lehet elérni, minden kevesebb
kényszerű elfogadása előbb-utóbb kikezdi, veszélybe sodorja
a látszólag virágzó életet, mert erkölcs nem öncélból született,
hanem hogy természeti kemény korlátokkal együtt tudjunk élni.
Ha túlszalad szélsőséges irányban emberközösségünk túlnyomó
többségének tevékenysége, mert az érdekvakságban szenvedők
afelé terelik őket, nincs biztosítékunk, hogy megállunk a veszély
kezdetét jelentő határon, s túlszaporodva felélhetjük a megújuló
tápanyagforrásainkat, vagy a háború érte irt ki mindnyájunkat.
Ezért kellene a már pár száz éve javasolt földi örök békénket
megvalósítani, mihez nem elegendő az embertömegek egyéni
békeakarata, hogy boldogulni, egyáltalán élni tudjanak, hanem
ama eszme- s vagyonbirtokosok részéről kellene nagy fordulat,
akik csak pusztításunk örök romjain akarnak tovább uralkodni.
Comments