Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 980.

980.

Mit látsz te mindabból, ami itt történik, itt körülöttünk

közel és távol, ki mit tesz, mit dolgozik s mint termel

az ország és a világ, alig fér belőle valamennyi kevés

a felfogásunkba, mert akik közvetítik szintén a bőség

zavarát szenvedik, minden eset nyilvánosságra jusson.

Milyen világban élünk, kérdezzük, és nincs rá méltó

felelet, mert ritka madár lett, ki átlát mindent egészen,

de mégis vannak, akik e helyzettel kezdenek valamit,

sőt javukra tudják billenteni, ha közvetítő eszközeik

birtokában ők mutatják felénk átszínezve világunkat.

Ezért aligha van ma olyan, mi érdeklődés hiányában

elmarad, hiszen hamvába hullt kezdeményezésekről

nem is tudunk, csak arról jut el hozzánk tájékoztatás,

amivel a lelkünk irányba van terelve, szomorkodjunk

vagy örüljünk az elénk tártnak, így eltehetetlenedve.

Szűrt híreket kapunk, ám ez mustként nem forrhat ki

bennünk borrá, nyersen emésztjük, mert jön új adag,

nem idő tesz elavulttá egyet, hanem a következő ezer,

máris elfelejtjük, amit imént láttunk, már semmin sem

gondolkodunk el, és ez biztosan tudatlanságba visz.

A nagy többség nem keres mást, jó neki így, ahogy

van, s minden megérinti, mi érzelmet gerjeszt, mert

nincs fából, nem kő a szíve, rendszerező képesség,

fogalomosztályozás sincs birtokában, helyretenni

látottakat, hallottakat, így érzelmeire elmegy ideje.

Jól elvagyunk tehát magunkkal, kielégít állapotunk,

többet nem is vagyunk képesek befogadni, bár hogy

nem birtokoljuk fejben a lényeget, nekünk kárunkra

van, míg vannak, akiknek mindez nagy hasznot hoz,

kiket nem ismerhetünk, e háttér-módszerük a titkuk.

Előtérben is vannak közülük, ámde jól kimódoltan,

elkápráztassanak sikerükkel, mintáinkká legyenek,

higgyük, hogy mindenkinek adott a felemelkedés,

az amerikai álom beteljesülhet, mennyország itt van

a földön, ha követjük őket ez elképzelt valóságban.

Különösen a mindenünnen folyó zene hatásos, úgy

kábít, hogy mozgatja testünk a ritmus és a dallam,

érzéki korlátot emel a gondolkodás elé, szembejövő

kielégít, nem keresünk mást, nem nézünk a dolgok

mögé, s ha nem látunk jobbat, nem is választhatjuk.

Pedig lenne mit, és mind jobban ismerni világból,

s annak összhangja velünk még mindig elérhető,

megteremtődhetne, ha elcsendesülve meg tudnánk

nyugodni, magunkba nézve túllépni felszínességen

mélység és magasság felé, de arra erőt kell fordítani.

S ez eleinte unalmasnak látszik, mert kívül vagyunk

már teljesítés körén, de ha átlépnénk rajta, örömforrás

lenne, és újfajta hasznot hozna, az önállósodás csodás

előnyeit, s felelősséget vállalva magunkért, másokért,

ha igazán oda tehetnénk magunk, bele állnánk a létbe.

Onnantól kezdve felnyílik szemünk, megtelik szívünk

igazi, nemes odaadással mások iránt, hivatást választ,

ki- és beteljesedik valónk, s nemcsak szolgáljuk többé

életünket, de az szolgáltat már nekünk sokkal többet,

hát érdemes jobb képre törekedni, élesíteni észlátásunk.