Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 982.

982.

Tervszerűen cselekszünk, terv szerint haladunk, az ember

tervkészítő állat, sokat halljuk, sokat hangoztatjuk, hogy

mennyire fontos, meghatározó életünkben az előzetesen a

fejünkben meglévő gondolat arról, amit teszünk, sőt amit

mondunk, azt is meg kellene előtte csócsálni, hánytorgatni.

Ebből az a követelmény származik, hogy tervhez mindig

ragaszkodni kell, aki eltér tőle, máris feladja, az eredetit

kell megvalósítani, minden módosítás csökkenti értékét,

mintha égi elrendelés lenne, amit kitalálunk, és mi csupán

végrehajtjuk, amit a sors rajtunk keresztül kijelölt nekünk.

Holott már a terv fogalma, vagy alkalmazásnak menete is

mutatja természetét, hajlékonyságát, ha úgy tetszik, mert

a körülményekhez kell idomulnia, és eszmeisége éppen azt

teszi lehetővé, hogy, ha lehet, az akadályait előzetesen is

figyelembe vegyük, és számítsunk rá menetközi újítással.

Van erre minta közlekedést segítő műholdas rendszerben,

de életünknek magán- és közszférája igen kitett nemcsak

az ellendrukkereknek, de a saját dacosságunknak is annak

irányába, amit elhatároztunk, mert még akkor sem engedünk

a negyvennyolcból büszkén, amikor már látjuk tévedésünk.

Pedig engedni kell, hiszen a terv célja, hogy körbejártja a

tett terepét, kitapogassa szándékunk értelmességét, létünk

létmódjának lehetőségeit, hogy ne vezessen nemlétünkhöz,

a felelősség magunkért egyedül a miénk, amikor a tervet

meghirdetjük, akárcsak magunknak is, elképzelés szinten.

S mikor közzétesszük, meg is győződhetünk róla, hogy

vállalni lehet és sok segítség áll rendelkezésünkre, mert

valamiképp mindenki tervezett, világra jötte, növekvése

közben, tudatosság áldása kíséri életutunkat, s ha külsőnk

adott, belsőnkön sokat alakíthatunk, van erre hajlamunk.

Ilyenkor kell okosnak lenni, befogadni minden szellemi

töltetet, amit csak ama mezőről lőnek ránk folytonosan,

ahol majd érvényesülni szeretnénk, mert van közte káros,

elvetendő is, de sokkal több a hasznos és megfogadandó,

beépítendő nézetrendszerünkbe, hivatásunkhoz hasonuló.

És aztán kamatoztatni a tervteljesítésből szerzett erkölcsi

tőkénket, minket illet, mert hisz’ rajtunk múlik, bár közös

tervezés előzi meg, szüleinktől kapjuk annak tudatosítását,

hogy foglalkozni, dönteni kell, mi leszek, ha nagy leszek,

de aztán elég hamar egyedül maradunk valóra váltásában.

Így aztán, bár az átlagember valójában nem létezik, mégis

minden egyesünk besegít betölteni e szerepet, hiszen alig

van más biztos tudás a fejünkben, mint amihez értünk, amit

kitanultunk, ezért fontos másoktól szerezhető ismeretekre

számítani, de hogy kiktől érdemes, annak halmaza titkolt.

Ezzel belépett életünkbe a másik ember, azaz felnőtten is

figyelnünk kell mindenkire, aki csak megnyilvánul felénk,

tervet alapozhatunk rájuk jó esetben, tudáskiegyenlítődést,

miközben azok, akiknek érdekük mást diktál nekik, akár meg

is hiúsíthatják vágyott célunkat, mindez jó társaság titka.

Azaz sokváltozós függvény az életünk, és elvont háttere

sok kisebb-nagyobb tervből áll össze, amit tervezésnek

mondunk, ha tudatosság vezérel, és de akkor is jelen van

valami tervszerűség, amikor csak hagyjuk, hogy menjenek

a dolgok ahogy esik, úgy puffan alapon, fel tehát az észre!