Darai Lajos rendkívüli Naplóbölcsessége a VÉGTISZTESSÉG ‒ Petőfi szibériai élete és halála... c. könyv mai bemutatójára
Társasági emberek társalgása felszínes
is lehet, valamint mélyenszántó, de utóbbi
ritkább, mert ahhoz előzetes munkakapcsolat
legalább kell, hogy félszavakból értsék egymást,
míg a különböző tématerületről éppen
összeverődöttek szükségszerűen foglyai
lesznek kevesebb tudásuknak másik terület
részleteiről, mitől nehezen szabadulnak.
Ezt a mentesülést ráadásul gátolja a
féltékenység, hogy ismerősünk okosságának
elismerésével magunkat háttérbe fogjuk
szorítani, minek mindenáron ellenállunk.
A felszínességet a beszédben előadott
tartalom úgy megválasztása szintén okozza,
hogy azért mindenki lássa, mekkora érdemem
van, nemcsak a saját kutatásaimhoz értek.
Így aztán jobb lenne tudatlanokhoz szólni, mit
nem lenézésként kell érteni, hanem nyitottság
értelmében, hogy nem zavarja a befogadást
semmilyen elavult beállítódás megléte.
Ekkor azonban le kell bontani bonyolult
elméletet elemeire s úgy összerakni újra
egésszé, vagy kockáztatjuk a megértés
elmaradását, mégpedig visszajelzés nélkül.
Ugyanezt a végeredményközlést gyakorolva
hozzánk hasonló színvonalon lévők felé, bár
amint láttuk, őket zavarja az áthallásos
tudásuk, így részükről kapjuk egyet nem értés
kimondását, mégpedig elég keményen, merev
álláspontjukat megnyilvánítva, és hogy abból
már csak a mundér becsülete miatt sem tudnak,
akarnak engedni, az ellenességünk szégyen.
Nohát, talán ezért mondotta annakidején
Kempis Tamás, hogy valahányszor a világba ment,
kevesebbként jött onnan vissza, így aztán nincs új
a Nap alatt, kérdés csak az, miként viszonyuljunk
ehhez a jelenséghez, kellemetlen függéshez,
amit mások tudása számunkra jelent, mikor
mondandónk lenne számukra s ők elutasítják,
mert másként tudják és ragaszkodnak nézetükhöz.
A megoldás csakis a kitartó magatartás lehet
nézetünk mellett, hinnünk kell önmagunkban
s rámutatni hitünk telítettségére igaz
ismeretekkel, kemény munkával beszerezve,
hogy az lépésről-lépésre épült rá a tudás
addigi tényeire, amivel így azokat
meggazdagítottuk, és mindenki jobban jár, ha
elfogadja és beszámítja látásmódjába.
Utószó:
Felmerült kérdés, elegendő magyarázat-e
mindez bizonyos húsbavágó ügyek esetén,
mikor késhegyig menő a vita, illetőleg
sorsok látszanak megrendülni vesztesen, míg a
győzelmet arató annyira megdicsőül, mit
tehát nem engedhetnek meg az ellenállók, így
külső szempont érvényesülését kell látnunk a
veszedelmes folyamatban, hol mindenki sérül.
Hatalmi hátterű beavatkozást emleget
az újdonságért megtámadott, világvégét a
támadó, érdekegyezést a vitában vesztes,
igazság diadalát, ki a nyertes oldalon lesz.
De nem ez a helyzet, nincs külső hatalom ebben,
elég ereje van mindig a régit védőknek,
mert a dolguk nem kérdésekre jó választ adni,
hanem a fennálló hamis rendszert fenntartani.
Az pedig azért rendszerint hazugságra épül,
mert a békekötéskor a győztesek diktálnak,
amit emberségrombolással értek el, mibe
beleértendő minden régi érdem s igazság.
Helyette új mese mondatik, tanulság nélkül,
mert nem szabadság, mint korábban, de fenyegetés
a rendező elv, hogy nem térhetsz el ajánlottól,
másként tudomány s művészet is megfenyíttetik.
Kápolnásnyék, 2026. november 10.
