Deli Mihály: TÖREDÉKEK

  

Vonattal érkezett / az állomástól gyalog

Jöttére a falu megbolydult

Kinézetre városi, az látszott, de mégis más

Külföldi

Mégsem idegen / szépen beszélt magyarul

Hajdani emigráns

Pálos Géza

A Fő utcán sétálgatott föl-alá / nézelődött

Mintha keresett volna valamit

Feltűnt

Egyik-másik házból kijöttek / utána néztek, összenéztek

Ráköszöntek

PG – Jónapot. A Fő utca tizenhetet keresem

SZOMSZÉD – Hát ez az

PG – Igen, igen, de nem stimmel

SZOMSZÉD – Mi nem stimmel?

PG – A Pálosék házát keresem. Volt ott egy diófa

SZOMSZÉD – Ja, az a tizenhárom. Mert az utca elején két szomszéd telket megvásároltak és egybenyitottak, ezért rukkolt a házszám. Sokáig meghagyta mindenki a régit, de aztán átszámoztuk. Szóval a Pálosék háza a tizenhárom volt. Most meg kilenc, csak a Pálosék már régen elköltöztek. Őket keresné?

PG – Pálos Géza vagyok, a szüleim, meg a nagyszüleim, dédszüleim éltek itt.

SZOMSZÉD – Jaa… Hát az régen volt. Szóval maga a Géza, a Gézuka.

PG – Igen.

SZOMSZÉD – Idegenek vették meg. Jona István. Rendes emberek. Felújították a házat, de olyan, mint régen. A diófa kipusztult, belecsapott a villám. Na, csak kopogjon be hozzájuk, biztos szívesen látják.

PG – Köszönöm.

SZOMSZÉD – Egyébként a huszonegyben él Boka néni, kilencvenhét éves, ő még ismerte a nagyszüleit, sőt… a dédnagymamáját, a Rézsit is. Menjen be hozzá, de ne a házban keresse, hátul lesz a kertben, kapál, a kilencvennyolcadikban jár.

PG – Ejha!

SZOMSZÉD – Bizony!

Kis falu, a Fő utca félig kövezett

Bekopogott Jonáékhoz, de nem voltak otthon

A kutyájuk ugatására kijött a szomszéd

EGY MÁSIK SZOMSZÉD – Csak este jönnek haza

Amíg szót váltottak, megjelent Boka néni is

Mosolyogva kitárta a karját:

BOKA NÉNI – Nem gondoltam volna, hogy valaha még látlak

Mi szél röppentett ide, ahogy ezt mondani szokták

PG – Kíváncsiság… nosztalgia… titkok…

BOKA NÉNI – Na, azt elhiszem! – mondta az öregasszony, és kacsintott

Nézelődj csak, aztán gyere be hozzám

PG – Megyek máris, mert nincsenek itthon

Boka néni langyos mentateával kínálja

BOKA NÉNI – …Aztán a szüleid is hamar elhúztak

Jóban voltam velük

Apád nagyanyjával, Rézsivel, meg szinte barátnők

Na, ez túlzás, mert volt köztünk vagy…

Mit tudom én, sok év, de engem szeretett

Huhuu…! Vajákos asszony volt

Okos, olvasott, ördöngös

Tartottak tőle, meg igazodtak hozzá

Intézte a dolgokat, igazságot tett, összeboronált párokat

Osztotta az észt

Nem kukoricázott, mindig megmondta, mi meddig

Nagy élet volt benne, érzelmes fegyelem

Őrangyalom, még most is

…És te, mit csinálsz, hol élsz, ki vagy?

PG – Amerikában élek, vagy éltem, mert lehet, hogy visszaköltözöm…

BOKA NÉNI – Ide?!

PG – Jaa, nem. Nem, erre nem gondoltam. De… mond valamit…!

BOKA NÉNI – Ugye! Vannak eladó házak, bőven. A fiatalok illaberek, az öregek meg hullanak

mint az aszalt szilva. Ez itt nem éppen Amerika… De annál azért jobb.

Nevetnek

BOKA NÉNI – Szóval miért jöttél?! – fordítja vissza a beszélgetést az öregasszony

és szelíd, mégis szigorú tekintettel néz a férfi szemébe

PG – Ilyen lehetett Rézsi is, mint maga, Boka néni, igaz?

BOKA NÉNI – Bizonyos tekintetben

Sokáig élt ő is

Mert várt valamire, vagy valakire, vagy a fene tudja

Békében halt meg, megnyugodva

De mondom, azért maradt benne valami bánatos várakozás…

A fenét bánatos! Kissé fáradt, inkább kíváncsi várakozás

Én zártam le a szemét

Még rám mosolygott

Már-már mondani akart valamit…

mégis legyintett

mintha azt akarta volna súgni: ’úgyis tudod’

dehogy tudtam

most már tudom

Így halt meg

Megrántott és visszarúgott

Úgy húztak el mellőle a nagyszüleid, mert nagyon sírtam

Aztán meg nevetni kezdtem, csak úgy ösztönösen

De hidd el, nekem azóta is jókedvem van

Nem biztos, hogy Rézsitől, de lehet, hogy tőle

Erő volt benne, dinamizmus, lendület

Na, meg titkok garmadája

Mindent tudott a természetről, az emberekről

a csillagokról, a történelemről

Ha nem ide születik, nagy alak lett volna

De itt volt az ő helye, önmagában

Nem loholt a világ után, fordítva történt

Legalábbis együtt görögtek

…Nálad tartottunk: miért akarsz hazajönni?

PG – Beteg vagyok, nem akarok Amerikában meghalni

BOKA NÉNI – Nem mindegy?

PG – Lehet, hogy mindegy, mégis van bennem valami vonzás

BOKA NÉNI – Aha!

PG – Érti?

BOKA NÉNI – Persze, hogy értem. De az ember lelke, mint csiga a csigaházban

PG – Azért a körülmények…

BOKA NÉNI – Ami bent van, az a lényeg!

PG – Még nem tartok ott teljesen

BOKA NÉNI – Megvan az időpont, vagy csak félsz?

PG – Mondanak mindenfélét. Ki tudja…?

BOKA NÉNI – Hát te, neked kell tudnod

PG – Érzéseim vannak

BOKA NÉNI – Na, csak igyekezz

PG – Mit? Meghalni?

BOKA NÉNI – Felkészülni

PG – Lehet?

BOKA NÉNI – Lehet

PG – Maga felkészült?

BOKA NÉNI – Naná. Kapával egyengetem az utat – nevet

PG – Apám a halálakor kezembe adta a bibliáját, és azt mondta, ez Rézsié volt. Azt akarta volna még mondani, hogy én meg adjam tovább a gyermekemnek, de nekem nincs gyermekem, ez szomorúsággal töltötte el. A biblia utolsó oldalán, a családi adatok végén, Rézsi írásával ez olvasható: „ház É 18 / nagydió K 4 / fél m”. Sosem értettem. Maga érti?

BOKA NÉNI – Persze!

PG – Vagyis?

BOKA NÉNI – A háztól északra tizennyolc méter, a nagy diófától keletre négy méter, fél méter mély gödör… Oda ásta el…

PG – A ménkűbe! Boka néni! Ne szédítsen! Mit ásott el?

BOKA NÉNI – Ez az Gézukám! Ez a Rézsi! Ez ő! Ilyen volt! Ilyen!

PG – Boka néni, maga tud valamit!

BOKA NÉNI – Nincs mese, föl kell ásnod Jonáék veteményesét, ha hagyják. Ott a megfejtés.

PG – Félek, hogy túl nagy híre van már most is dolognak, pedig valahogy rejtve kéne ezt tartani.

BOKA NÉNI – Majd éjjel, gyertyafényben, fekete kapucniban, ásóval-csákánnyal… Így gondolod?

Nevetnek

BOKA NÉNI – Jaj, te, nahát, hogy ide repített a sors…! Gyöjjön egy kupica pálinka! Meg kell szentelnünk ezt a pillanatot! Fényesítsünk. Különben mi a bajod? Miért vagy beteg? Miért akarsz meghalni?

PG – Nem akarok, de ha kell, akkor kell…

BOKA NÉNI – Ez a beszéd! Csakhogy a dolgokat is rendben kell tartani. Szóval jó helyre jöttél. Azaz jó, hogy jöttél, itt a helyed. El kell rendezni mindent, már amit lehet, rajtunk ne múljon, a többi meg az Isten dolga. Gyere, még egy sort meg kell kapálnunk, mielőtt Jonáék hazajönnek

Amíg Pálos Géza kapált

Boka néni összegyűjtött egy kosárka gyógynövényt

elodázandó a lopakodó halált

BOKA NÉNI – Bízz benne! Minden nap másfél litert meg kell innod!

Ha nem sikerül, elvétettük a Teremtő akaratát

de legalább jó íze lesz a búcsúzásnak

Minden korty: ima

Hála, köszönés, sőt, köszöntő

Jonáék nem álltak ellent, számukra Boka néni garanciát jelentett

Kimérték a helyet és Pálos Géza ásni kezdett

Elérve a fél méteres mélységet lassított

És valóban, az ásó megakadt egy kerámiaedényben

Viasszal-ragasztóval látszólag légmentesen volt lezárva

Óvatosan kikaparta

PG – Nem tudom, mi van benne

Nem hiszem, hogy arany, vagy drágakövek, vagy ilyesmik

De ha az, nem leszek hálátlan

Ugyan már! – legyintett Jona Béla. – Vigye. Majd elmeséli, mi a titok

Boka néninél letisztították

A konyhaasztalra tették és percekig szótlanul bámulták

Majd óvatosan szétfeszítették

Viaszosvászonba csavart dobozka volt

Benne egy kis mappa, tintával, ceruzával írt lapokkal

amelyek jó része megpenészedett, összeragadt

olvashatatlanul elhalványodott, elmosódott

BOKA NÉNI – Nem mondhatnám, hogy nem érdekel

de ez a tiéd, neked szól, személyes dolog

majd holnap beszámolsz róla

A kis szobában megágyazok

Ébresztő fél hatkor – és otthagyta a férfit

(Rézsi töredékei)

…Nem tudom, ki vagy: rokonom, utódom? Valaki más? Idegen?

Vagy senki?

Miért írok senkinek, a nemtudomkinek?

Vagy csak magamnak?

De ami kijön az emberből, az már valamennyire közös

De mégse (vagyis ezen a borotvaélen táncolnak e sorok)

Mindent megtettem az életben, amit tudtam

Nem dicsekszem, a minap múltam kilencven

Persze mindig tehet az ember többet, és még többet is

de én befejeztem, ennyi tellett és kész

Úgyhogy most már csak azzal foglalkozom, ami lesz

Eddig racionális voltam, ettől kezdve irracionális

Kit is érdekelnének a képzelődéseim?!

Na, engem is miért érdekel?

Nem mindegy? Lesz, ami lesz

Ha van, jő a túlvilág, majd kiderül, eltaláltam-e?

Ha meg nincs, nem maradok szégyenben, álmodoztam egy kicsit

Szóval van! Persze, hogy van! Itt van, már-már rajtunk is túl

Azaz félig már benne/bennünk

Tőlem gondolhat bárki bármit

Lehet, hogy néha hasonlókat is gondolunk

Nem verseny ez

Mindig kerestem a Nevét

Az „Isten” nem tetszik, csak jobb híján használtam vagy használom

Nem lihegni és térden csúszni akarok előtte

De gőgös és kevély sem akarok lenni

Meg haverkodni, egyenlősködni sem akarok

Te, Rézsi, mit akarsz?!

Hát nem akarom, hogy olyan emberforma legyen

Alaktalan legyen, absztrakt, ahogy ezt a modernek mondják

Megfoghatatlan, szellemi, érzésféle

Olyan, Akit azonnal megért az ember, ha szembekerül Vele

Onnantól kezdve nincs kérdés, okoskodás, lamentálás

Hanem istenülés, ha megérdemled (ha meg nem, bánhatod –

a lelkedet úgyis visszaveszik, te meg mész a szemétbe

a pokolba, na)

Mi mindent beszélnek össze-vissza az emberek…

…aki most ezt olvasod

lehet, hogy egy messzi ’Jövőbeni’ vagy

Amott a múlt és a jövő összekeveredik

És marad az örökös most!

Tehát előbb-utóbb úgyis találkozunk

Itt az életben már mindenkivel mindent megbeszéltem

A régebbiekkel, meg a jövőbeniekkel szeretnék teázni egyet

Érdekel az is, hogy mi volt, milyen volt?

Meg az is, hogy mi lesz, milyen lesz?

De leginkább az érdekel, hogy mi van

Mert ez az átjáró a múlt és a jövő között

Majdhogynem a senki földje

Olyan tisztítótűz-féle

Egyszerre parázsló várakozás és hűs csend

Oda vágyom…

…Apa fiút akart nevelni belőlem

Akkor mosolygott megelégedve, ha kemény vagyok

Nem volt ellenemre

Nem szerettem kényeskedni

Egyenrangú voltam mindenkivel

Ha valami nem tetszett, azt megbeszéltük

Ha nem egyeztünk, inkább harcoltam

Ha legyőztek, megerősödtem

Kerültem, és újra, nem adtam fel…

…Apa törekvő hiúságában nagy gazdaságot vitt

Több száz holdat

Tudom, el kell látni az embereket

táplálni a népet

de bennem mindig volt egy határ

(mintegy szó szerint, a kerítésig):

csak annyit termelni, amennyi a családnak

a környezetünknek szükséges

Ha van fölösleg, lehet cserélni

Sosem akartam sem nagybirtokos, sem ’robotos’ paraszt lenni

Nekem a természet: társam, családtag

kölcsönös gondunk…

…első szerelmem Szépszál Táltos Ferenc

Lehántottam a kérgét és alábújtam

Fehér volt és selymes

Beléoltottam magam

Erős ága akartam lenni

Együtt nőni, terebélyesedni

Elviselte az akaratomat

Hagytam, vigyen

Tudtam bánni vele

Meghalt az első nagy háborúban…

…ahogy telnek az évszázadok

micsoda (át)alakulások történnek

Mindenféle gépek a kezünkben

lustaságunk észre sem veszi a túlzást

Nem nyerünk semmit

a gép-idő nem a mi időnk

Nem vagyok ellenük, de ellopnak magunktól

Nem a mi mozgásunk…

…miért forog a föld? – kérdezi a szomszéd kislány, Boka

Gondolom, valami meglódította, válaszolom

Vagy Valaki, helyesbít

Lehet, közvetve, igen

De miért?! – makacskodik

Ki tudja? Játékból…

(Ez tetszik neki

és én nem akarom kiábrándítani)

Ha majd egy tudós csillagászt kérdez

talán hisz neki

(vagy sarokba szorítja)

Miért forog, miért forog?!

Ha megáll, akkor mi lesz, az a kérdés!

Azon túl csak válaszok vannak

mi meg gondolkozhatunk a kérdéseken…

…Ányos fiam állatorvosnak tanul

Magyarázgatja nekem, amit vakon is tudok

Az új csikónk körbeugrál

Előbb lesz rajta nyereg, mint Ányosnak diplomája

Azzal cukkol, hogy a majomtól származunk

Huncut, ahogy bizonygatja

Okos, könyvek mögé bújik

Figyelmesen mosolygok, érezze büszkeségemet

Össze kell szednem magam

úgy látom, kissé elcsatangol

Később elkomolyodik:

a majomból sosem lesz ember

de az ember még lehet állat

sőt: akár önmagánál is több

amire még nincs név

Na, csak maradj te ember, hűtöm le

Az ilyen ötletei mégis megpiszkálnak…

…Mindent láttam már eddigi életemben

Most már arra is kíváncsi lennék, mi az élet

Ki kell találnom? Megsúgják?

Mert nem az eddigiek, ez bizonyos

Hanem ami benne, a mélyén tenyészik

Tán nem is szabad beszélni róla

Csak úszni vele

Nem csöndes tóban, de tajtékos folyóban…

…Benedek atya a szeretetről papol

Régebben szerettem ezt hallgatni

Tudja variálni, de már kicsit unom

Mindig is fegyelmezett voltam

mostanában hozzáveszem a szabadságot

Majd én döntök, nem vagyok már gyerek

Szabad akarat!

Nem ugorhatok ki magamból

de a szoknyám alatt táncolhatok

Ahogy régen is

Na, most már nem úgy…!

De ez izgalmasabb

Mondtam is Benedek atyának:

ez kétezer éve megy

kéne valami kis innováció

Belém döfött a mosolyával

Mondom neki: sokszor kevés a szelídség

Rend kell és szigor és hatalom

Kissé hamis tehetetlenséggel széttárta a karját

Én meg nyelvet öltöttem rá

(kíváncsi lettem volna a fizimiskájára

de büszkén hátat fordítottam)…

… Benedek atya mindenre tud valamit mondani

Egyszer mondaná csak, hogy: nem tudom

Szorult helyzetében mindig felüti a Könyvet

Egy vele

Én meg hiába kapaszkodom

amikor összecsapja a fedelét

kicsúszom belőle

(mint egy rendetlen, összegyűrt könyvjelző)…

…ki van találva alaposan minden

hogy mi ez a világ

Egyfolytában: kérdés és felelet

Csak arra nem tudnak mit mondani

ha nincs kérdés!

Akkor csak állnak cifra bölcsességeikkel

és mondják, mint egy átszakadt lemez…

…egyszer nagy vihar tört a falura

orkán, jégeső, villámok

fák kifordultak, tetők elrepültek, állatok hullottak

igazi végítélet volt

és a templomot sem kímélte

romok maradtak, mindenki magába szállt

de aztán hamar szorgoskodtak az emberek

rémmesék keltek, ijesztgették a gyerekeket

na igen, a természet, az ilyen, mondogatták

meg azt, hogy Isten büntetése, figyelmeztetése

az senkinek nem jutott az eszébe

hogy kihúzza magát

és a helyreállítás után felnézzen az égre

és köszönés helyett bólintson

dacosan, egyenes derékkal

észrevehetetlenül huncut mosollyal

azért kell valami baráti rokonság az Istennel…

…Nem mondhatnám, hogy jó ilyen öregnek lenni

Fiatalnak jobb volt

Mégse cserélnék

Hidd el

Ez a csere ugye álomszerű elmélet

de a valósága még rosszabb lenne

Csak a késlekedők álmodoznak

Az időben élni és az időből kiesni ugyanúgy helytelen

A kettő között van a megoldás

Onnan indul az út…

…Ezeket nem magamnak írom

mert sosem fogom elolvasni

és talán másnak sem, mert nem találnak majd rá

ahogy én is örökre eltűnök majd az életből

a kis Boka-lánynak kéne elmondanom

de még gyerek hozzá

azért pedzegetem neki

van valami a tekintetében

amilyen én voltam

szabad…

…nem akartam én lázadni sosem

csak menni az úton

(ahogy mások is)

és tovább…

…aztán most itt vagyok

dehogy vagyok boldog (boldogtalan se!)

meg szabad se (de rab se!)

(a ’boldogság/boldogtalanság’ kong az emberben

a ’szabadság/rabság’ sosem abszolút)

hanem béke van bennem

várakozás

Arra várok, ami már van, bomladozik

csak még nem látom…

…Mit művel az ember?

Létrehoz? Tükröz?

Tevékenysége: önmaga?

Vagy azon túli?

Simul? Alakít?

Ki ő? Ki nem?

Itt hagyom az életem, úgy megyek tovább…

…Mindig tudtam

hogy egyedül kell az életemet leélnem

Hiába vesz körül a szeretet

Az ölelés: ruha / a lélek: meztelen

Szégyen‒büszkeség‒természetesség: én uralom…

…a Föld naponta fordul, havonta figyelmeztet

évszakonként elrendez

évente megpecsétel

a csillagok rábólintanak

annál messzebbre nem jutunk

Csak körbe-körbe, izgalmas spirális

Az utunk rajtunk túl van…

…volt egy cselédfélénk, a röfögős Jancsi

Örökké röfögve nevetett

Mindenki az hitte, bomlott

Jó, kicsit az volt, de néha nagyon tudott nézni

Akkor egyáltalán nem nevetett

Nem ám!

Hanem úgy nézett, mint aki a falon is átlát

A csontokon át a lélekig

Azt mondta nekem

(csak úgy félre, szinte motyogva):

„Rézsi, vigyázz, el ne áruld magad

Ne lássák a titkaidat, elég, ha sugározd

A titkosak úgyis egymásra találnak

A titok, hogy nincs titok

A többit meg tudod”

Ez sokáig csöngött a fülemben, mire rájöttem:

a legnagyobb adakozó a magány

Az igazi önátadás pedig megsemmisülés

Talán érted ezt…

…az Isten nyitott tenyérrel vár

Ne gyűjts ajándékokat a számára

Felejts el mindent, úgy ám!

Te kellesz Neki…

PG – Olvassa el nyugodtan Boka néni

Kicsit nehéz kibogarászni

Éppenséggel bizonytalanságban hagy

hol az ember otthona

Vagy azért a csigaháznak is kell egy telek?

Meggondolom

Boka néni könnyedén átfutotta

a homályos, töredékes lapokat

Mintha csak memorizálta volna

az ismerős sorokat

PG – Miért ásta el?

Miért nem adta magának?

Még nem tudta, kinek írja?

Vagy sejtette, de nem erőltette?

Vagy úgy gondolta, mindegy?

Megtette, amit kell, és fütyörészhet a szél…

BOKA NÉNI – Hát legyél te is ilyen laza

Itt a példa

Nem a kapálásról van szó

az csak úgy ott van, csináljuk

természetesen és organikusan

De micsoda az ember?!

Fölszántja az életet, aztán leül a szélére

és bevárja, ami jő

Így kell, pont így, nincs ez másként

Ha döntöttél, gyere, 

foghatod a kapát

pertut iszunk és tegezhetsz

A kép forrása: itt