top of page

ÉDESVÍZI KRÓNIKA (Dienes Jenő Attila elbeszélése)





Dzsambo Hombrecito (Szia Kisember)! Mostanában jólesik szuahéliül köszöngetni. Orkán erejű szélviharban, felhőszakadásban érkeztek a nyaralók. Eloldalgott a lompos nyár, az áprilisi irizáló üdeség múmiabarnává fonnyadt, tikkadtan csüngtek a falevelek. Sehogy sem haladt a kötelező olvasmány, Nyilas Misiék felgyújtották a vitriolos füvészkertet, a retkes grundjuk gyorsan leégett, a baktert kihallgatták, aztán elmehetett. Soha nem ítéltek el senkit, végül is itt mindenki jól járt, még maradt néhány raklap vakcina, Nemecsek túlélte a nyomort. Vénségére veszedelmes ember lett, egy vérbeli vadállat. Folyton gonosz szavakat mormogott, nem merészkedett ki az utcára, csak az eldugott luxusból, füstüvegek és védett vonalak mögül fürkészte a világot. Éreztük a hátunk közepébe fúródó átható, irigy tekintetüket, a sunyi apparátus minden lencséje ránk szegeződött, néha egy-egy elkottyantott szavunkra fölkapták a fejüket, szürke emberek rezzentek össze az irodáikban, remegő kézzel cigarettára gyújtottak, sietve intézkedtek, lassan rákosodtak testrészeik. Őrült kíváncsisággal lefetyelték a magánélet mélységeit.


Kezünkbe akadt egy harmincas évekből származó építési szakkönyv, amely a nyaralók funkcionalitását és az esztétikum elvárásait ecsetelte. Folyton ez a puritán egyszerűség, a természetbe lapuló kecses szépség, ahogy egy kormorán, vagy egy vadkacsa… Éppen ott bukott alá a stég mögött, odább egy hatalmas vízisikló tekergett a partmenti fűzfán, csak jelzem, nem színezem, nem szeretném a frászt hozni senkire, csupán egy ártatlan fenevad őkelme, mégis a valóság része. Szóval nagyon igényes, egyszerű, ésszerű instrukciók gyűjteménye volt ez a kis megsárgult kiadvány, jóleső érzéssel lapozgattuk. A jólét zsetonhalmai maguk alá temették a partot, ránk rohadt a kaszinó összes kínja. A kísértő és az Isten, mintha nem látnák egymást, egyik jobbra, másik balra nézelődött, viccesen ketyegett az óra. Egy óriási kéz szétmorzsolta a felhőtlen napokat, a tópart szépségét, a nyaralást. A fiúk rákaptak a kéknyelűre, a leánykára, aztán Olivérre, az Irsai gyerek melegen csordogált keresztül a csatornákon, a többiek üveges szemekkel szónokoltak, egyre távolabbról sisteregtek szépséges szavaik: Isten, Haza, Csalán. Átgyúrt kelttészta módjára püffedtek elő a luxus apartmanházak az egykori szecessziós nyaralók helyén. Fekete kalapjuk alatt komoly szőrzetben sugdolóztak, hol a kerékpárjaikon, máskor a víz felett lebegő deszkákon ügyetlenkedtek azok az ismeretlen, köpcös menekültek, Budapest kövei ledöcögtek, Vecsés káposztái hazamentek. Tömött sorokban, dugóban állt a hétvége.


Példaképeink óriások, pulpituson ágaskodó koraszülöttek, hát még a téma, az mekkora! A jövő pláne, a jelen csupa talány csak, de minden olyan grandiózus, na és ez az Ernő, teljesen a nagyapja, az öreg Nemecsek. Egy nemzedék példaképe ment el így, Neumann huncut átka, hogy végül is itt maradt nekünk. Se füvészkert, se grund, semmi megfázás, se vírus, se baktérium, csak kötelező olvasmány, alig lapozható kifakult könyvek, bikaerős szervezet, vakcina, izoláció, már-már vidéki elpusztíthatatlan őstermészet, darutollas szittya bajuszpedrős folyékonyan élcelődő, csupa indián és székely rím, furulyaszó, a hegyek tiszta sóhaja, szóval nem egy gyökértelen valami. Még csak nem is távoli, homályos képződmény, hanem konkrét kontúrok, vastagon satírozott árnyak derűs májkék szénrajza a homokozóban. Szép várakat hordanak, tologatnak, parányi vedrek, dömperek.


– Lacika, add vissza a kislánynak a homokozó lapátját, most már ő is építeni szeretné a váracskáját! Jó régen jöttetek, mi csak úgy itt vagyunk egy nyaralóban, minden évben nyaralunk egy pár napot.


– Szóval, amikor bent voltunk a szülészeten, már volt talonban néhány nevünk. Úgy gondoltuk, hogy fontos számunkra az identitásunk, a név meghatározza a személyiséget, a legkedvesebb barátaink is javasolták, hogy divatos ősi magyar nevet válasszunk, így álmodtuk meg Ráchelkét.


– Sajnos lassacskán mennünk kell. Jó volt veletek személyesen megismerkedni, olyan kicsi a világ, persze, hogy majd dumcsizunk, biztosan összefutunk még, Ernőt is üdvözöljük.


Sok sérült ember céltalanul tántorog, csoszog, ólálkodik, leselkedik, rettenetesen idegesítő lett ez a sétány. Az Országos Mentőszolgálat üdülőjét is eladták, az önkormányzat kiprivatizált házából egy otromba erődöt falaztak. Idén nyaralnak utoljára a mentősök, kihal a kukások stégje, nem lesz több bolhás puli, amit bátortalan kezek lógatnak a Balcsiba. Azért egy jókora puffadt haltetem itt maradt a vihar előtti horgászatból, betépett damil, sörösdoboz az iszapban. Homokkal megtöltve mégis nyomtalanul eltűnik, mint egy lezuhant repülőroncs – gondolta Lackó. Tévedett. Sikerült kiemelni. Szemétre vele! A kutya odapiszkított a frissen vágott gyepre. Ez legalább lebomlik, bio-hullaték. A félrészeg Jucikát kapartam elő, mert kellett a tanulmányrajz, a matracon piáló egyetemista lány, a napszemüveg alatt tompuló szokatlan téma.


– Nagyon szép lett! Kik ezek a csupasz emberek? Miért rajzol Apa pucér nőket?

– Aktot kell leadnunk.

– Ők pucér színészek, akik pucér filmekben játszanak?

– Az Isten ruhátlan embereket teremtett az Éden kertjébe. Tök jól elvoltak, aztán egyszer minden megváltozott. A kígyó azt hazudta nekik, hogy sokkal jobb a vegetáriánus koszt, szóval bűnbe estek.

– Csókolóztak?

– Pornózás – ezt találták ki, hogy neve legyen a gyereknek.


A nevek nagyon fontos részei életünknek, meghatároznak – Nomen est omen. Egy bogárszemű emberke toppant be egyszer a könyvesboltba. Messziről érkezett, nem vásárolt semmit, de nagy beszélgetés kerekedett, ő adott el nekünk néhány matricát.


– Magyar eredetű keresztnevek kincses tára, ez lenne a címe a könyvnek, ide kellene a fényképem, ide egy nap, ide egy hold, valami táltos beavató korona, vagy valami jellegzetesen magyar szimbólum. Szép ez a bolt, indulnom kell az állomásra, indul a vonatom.

– Persze, hogy kiviszlek.


Abban az időben nem jelentett problémát egy-egy könyv illusztrációja, szinte csak barátoknak dolgoztunk, és kizárólag ingyen, egy-egy kötet könyvet elfogadtunk, dedikált példányt, sokat tovább ajándékoztunk, megcsapott bennünket az örömteli alkotás szele.


– Elkészült, amit kértél. Nem tartozol semmivel, azt örömmel elfogadjuk, ott találkozunk.


Piszok nagy árvíz közeledett, esténként hideg csendben lopakodott a Duna, a félelmetes víztömeg óráról órára emelkedett, a háziállatok furcsán viselkedtek, a kutyák fölmásztak a háztetőre, különös helyeken, nyugtalanul szunyókáltak. Napok óta raktuk a homokzsákokat, a helybéliek nagyon hálásak voltak, teát, bort, ásványvizet, finom gulyást kínáltak napközben a segítőiknek, munka közben jókat beszélgettünk, ez egy igazi magyar sziget volt, esténként meghallgattuk az érdekesebb előadásokat, antropológust, történészt, nyelvészt, koncerteket. A bogárszemű barátom szorgalmasan ácsorgott a standján, sátra árnyékában igazgatta a portékáit, hunyorogva törülgette a verejtéket abban az árvízi párás melegben. A szépborítójú könyv is ott mosolygott a Nagymagyarországos matricák, kitűzők között. Hogy is hagynád itt az árut, ez legalább olyan fontos feladat, mint a homokzsákok töltögetése, de azért legalább a Kiszelyt meghallgatnám a helyedben. Évekkel később, egy nagyvárosi forgatagban köszöntünk egymásra.


– Szia, hogy vagy?!


A Szeged-Csanádi Egyházmegye összes imádsága kevés lett volna, hogy jót beszélgessünk. Kínos találkozás volt, akkoriban keltek szárnyra a hírek alijázásról, költségvetési csalásról, EU parlamenti pénzügyi visszaélésekről, valamiért nem érdekelt a valóság, az árvíz jutott eszembe, meg az öreg székely gróf szavai – A víz szalad, a kő marad, a kő marad.




A szerző rajza



141 megtekintés

댓글


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page