Egy elfeledett ígéret lehet a béke kulcsa Ukrajnában (Vukics Ferenc elemzése)
Korábbi írásomban (Te meghalnál a NATO-tagságért?) Jacob G. Hornberger azon állításából indultunk ki, hogy a NATO-csatlakozás reményében háborúzni nem ugyanaz, mint az ukrán nép szabadságának védelmében háborúzni. Kitértünk Jens Stoltenberg NATO-főtitkár leleplező kijelentésére is, amely során bevallotta, hogy a háborúra Ukrajna NATO-tagsága miatt került sor. Megállapítottuk, hogy a konfliktus elmérgesedése és kirobbanását követően nem Kijev volt az, aki mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy a nyugati szövetség része legyen, és a béke kulcsa nagy valószínűséggel nem lehet más, mint annak kiváltó oka!
A teljes igazság megértéséhez azonban fel kell idéznünk egy elfeledett ukrán ígéretet is.
2008-ban, amikor a NATO megígérte, hogy Ukrajna NATO-taggá válik, orosz tisztviselők figyelmeztették a nyugati szövetségeseket, hogy "Ukrajna szövetségi tagsága hatalmas stratégiai hiba, amelynek a legsúlyosabb következményei lennének a páneurópai biztonságra nézve". Putyin azt mondta, hogy "ha Ukrajna csatlakozik a NATO-hoz, akkor azt a Krím és a keleti régiók nélkül fogja megtenni. Egyszerűen szét fog esni". Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Oroszország "mindent megtesz" annak érdekében, hogy megakadályozza Ukrajna NATO-tagságát.
Az orosz elnök 2023-ban egyértelművé tette, hogy "valójában Ukrajna NATO-csatlakozásának veszélye volt az egyik kiváltó oka a különleges katonai műveletnek".
Több mint egy évvel korábban már írtam arról (Mit is ígért a Nyugat Oroszországnak a NATO-bővítésről – avagy mesélnek a feloldott dokumentumok), hogy az ukrajnai háborúról szóló vitában gyakran elfelejtik, hogy 1990-ben és 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásával, a Varsói Szerződés szétesésével és a hidegháború végével a NATO megígérte Gorbacsovnak, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni. Az ígéreteket rögzítő dokumentumok közül oly sok titkosításának feloldásával egyetlen objektív elemző sem tagadhatja többé, hogy az ígéret megtörtént. Az USA és a NATO viselkedésének apologétái inkább azt állítják, hogy az ígéret nem volt kötelező érvényű, mert nem volt leírva. Azonban, ahogy több tudós, például Joshua R. Itzkowitz Shifrinson és Mark Trachtenberg rámutatott,
az ilyen magas szinten kötött szóbeli megállapodások a nemzetközi jog szerint kötelező érvényűek lehetnek, és számos fontos precedensre hivatkoznak, köztük az USA és a Szovjetunió esetére is.
Azonban itt még többről van szó: Nemcsak az ígéret volt kötelező erejű, hanem lehet, hogy ezek a megállapodások többek voltak volt, mint ígéretek, elérhették az alkuk szintjét.
Az olyan alkuk, amelyekben az egyik fél lemond valamiről cserébe azért, amit a másik fél cserébe ígér, kötelezőbbek, mint az ígéretek.
A dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy Gorbacsov megengedte, hogy az egyesült Németország a NATO-ban maradjon, cserébe azért az ígéretért cserébe, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé.
Ez a híres NATO-ígéret azonban nem az egyetlen megszegett ígéret ebben a konfliktusban.
Egy másik, sokkal kevésbé híres ígéret ugyanolyan fontos, és ez is egy lehetséges kulcsa lehet az ukrajnai háború befejezésének.
A háború okainak és így lehetséges megoldásainak kereséséhez fontos megértenünk, hogy nem csak arra az ígéretre kell emlékeznünk amelyet a NATO tett, hogy távol marad Ukrajnától, hanem arra az ígéretre is, amelyet Ukrajna tett arról, hogy távol marad a NATO-tól.
Szeptember 23-án az ENSZ Közgyűlésen tartott sajtótájékoztatón Szergej Lavrov orosz külügyminisztert arról kérdezték, hogy Oroszország elismeri-e Ukrajna szuverenitását. Lavrov azt válaszolta, hogy Oroszország "elismerte Ukrajna szuverenitását még 1991-ben, a Függetlenségi Nyilatkozat alapján, amelyet Ukrajna akkor fogadott el, amikor kivált a Szovjetunióból". Ezután egyértelműen rámutatott arra is, hogy
"a nyilatkozat egyik fő pontja [Oroszország] számára az volt, hogy Ukrajna blokk- és szövetségmentes ország lesz és nem csatlakozik egyetlen katonai szövetséghez sem".
Nemcsak a NATO ígérete volt, hogy távol marad Ukrajnától, hanem az ukrán ígéret is volt arról, hogy távol marad a NATO-tól!
Az 1990-es Ukrajna állami szuverenitásáról szóló nyilatkozat IX. cikke, "A külső és belső biztonságról", kimondja, hogy Ukrajna "ünnepélyesen kinyilvánítja azon szándékát, hogy tartósan semleges állammá válik, amely nem vesz részt katonai blokkokban". . .." Ezt az ígéretet később Ukrajna alkotmányában is rögzítették, amely Ukrajnát semlegességre kötelezte, és megtiltotta, hogy bármilyen katonai szövetséghez csatlakozzon: ebbe a NATO is beletartozott.
2019-ben Ukrajna módosította az alkotmányt. Nem meglepő módon a változtatást nem előzte meg népszavazás, vagy szavazás. Ez a módosítás minden jövőbeli kormány számára mandátumot adott arra, hogy célként a NATO-tagságra törekedjen.
Miután Lavrov emlékeztette a világot erre az ígéretre a következőt állította:
"Ebben a változatban, ezekkel a feltételekkel támogatjuk Ukrajna területi integritását".
Lavrov ezzel kijelentette, hogy Oroszország garantálja Ukrajna szuverenitását, ha Ukrajna garantálja, hogy nem lép be a NATO-ba.
Amikor a háború még nagyon az elején járt, Putyin azt üzente Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek (az akkori izraeli miniszterelnökön, Naftali Bennetten keresztül):
"Mondd, hogy nem lépsz be a NATO-ba, nem szállom meg az országot!".
Ez az ukrán ígéret, amelyről a háborús viták során megfeledkeztek, akkor a béke kulcsa lehet.
A probléma az, hogy ezt a kulcsot már kipróbálták.
Zelenszkij már a háború második napján jelezte, hogy kész lemondani Ukrajna NATO-tagságra való törekvéséről. Másnap megismételte, hogy "nem félünk semleges státuszról beszélni". Nem sokkal később, a Bennett által közvetített tárgyalások során Zelenszkij "lemondott a NATO-csatlakozásról".
De a jelzéseknél és engedményeknél is tovább ment. Már 2022 áprilisában az orosz és ukrán tárgyalók által Isztambulban parafált (a parafálás a jogtudományban egy szerződés összes lapjának kézjeggyel való ellátása, ami tanúsítja, hogy a szerződés elkészült, már nem változtatnak rajta) megállapodásban szerepelt, hogy "Ukrajna megígéri, hogy nem törekszik NATO-tagságra..."
2023. június 13-án Putyin megerősítette, hogy "Isztambulban megállapodásra jutottunk", és megerősítette, hogy azt parafálták. Az állítólag "Az Ukrajna állandó semlegességéről és biztonsági garanciáiról szóló szerződés" címet viselő megállapodás az "állandó semlegességet" Ukrajna alkotmányának részévé tenné.
Ugyanazon a sajtótájékoztatón, amelyen Lavrov utalt arra, hogy Oroszország garantálná az ukrán szuverenitást az ukrán semlegesség garanciájáért cserébe, Lavrov azt is megerősítette, hogy parafálták a megállapodást:
„2022 márciusában és áprilisában valóban folytattunk tárgyalásokat. Megállapodtunk bizonyos dolgokban, minden már parafálva volt".
Mielőtt azonban megszáradt volna a tinta az ukrán és az orosz aláírásokon, az USA és az Egyesült Királyság megakadályozta, hogy a konfliktus nyugvópontra jusson.
"Azt hiszem, valaki Londonban vagy Washingtonban nem akarta, hogy ez a háború véget érjen" – mondta akkor Lavrov.
Putyin hasonlóképpen vélekedett:
"Mi ezt valóban megtettük, de később egyszerűen kidobták, és ennyi".
Egy afrikai küldöttségnek azt mondta, hogy
"a kijevi hatóságok ... a történelem szemétdombjára dobták [kötelezettségvállalásaikat]. Mindent elhagytak".
Putyin hallgatólagosan az Egyesült Államokat hibáztatta, mondván, hogy
amikor Ukrajna érdekei "nincsenek szinkronban" az amerikai érdekekkel, "végső soron az Egyesült Államok érdekei érvényesülnek. Tudjuk, hogy náluk van a kulcs a problémák megoldásához".
Az isztambuli megállapodás meghiúsulásának orosz verzióját megerősítik a jó pozícióban lévő török tisztviselők, köztük Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter és Numan Kurtulmus, Erdogan kormánypártjának elnökhelyettese, akik szerint
az USA azért vetett véget a tárgyalásoknak, mert "azt akarták, hogy a háború folytatódjon".
Az Egyesült Államok következetesen elutasította, hogy a NATO nyitott ajtókkal kapcsolatos ukrajnai politikájáról tárgyaljon.
De nem biztos, hogy egy amerikai ígéretre van szükség a háború befejezésére. Lehet, hogy csak egy ukrán ígéret is elegendő lesz arra, hogy keleti szomszédunknál véges vessenek a pusztításnak. Lavrov utalt arra, hogy Oroszországot meg tudná mozgatni egy ilyen ukrán garancia.
Ukrajna a közelmúltban hajlandó volt ilyen garanciákat nyújtani. Ha ez még mindig így van, és ha az USA ezúttal is hagyja őket a saját nemzeti érdekeik mentén tárgyalni és a háborús nyerészkedésben érdekelt csoportokat meg tudják fékezni, akkor ez még mindig lehet egy kulcsunk ahhoz, hogy béke legyen Ukrajnában. Ekkor talán az egyszerű ukrán emberek is az élet folytatása és gyermekek vállalása mellett döntenek majd, és nem hallgatnak majd Ben Wallace-ra, aki most is arra akarja rávenni őket, hogy sokkal fiatalabb emberek tömegeit küldjék a frontra a „szabályokon alapuló rendszer védelme” érdekében.
