Gyimóthy Gábor: VÁLOGATOTT TILLÁROM VERSEK (27)
Tillárom versek?
Igen! Bár a tilláromvers fogalmát aligha találnánk meg szótárakban, lexikonokban, vagy akár a Wikipédián, mégsem hiszem, hogy magyaráznom kellene, mit értek alatta. Nem beszélve Hofi „meghatározásáról”, amikor azt mondta (idősebbek talán még emlékeznek rá): „Ma nincs olyan vers, hogy tillárom-tillárom. Ma csak olyan van, hogy: Földanyjának földanyja! Azannya!” (a felvezetés folytatása: itt)
Emlékszem, hogy...
Emlékszem, hogy franciául
itt tanultál tegezni.
És az egyik hullámtörőt
akkor kezdték kövezni.
Hogy hol szoktam vadonat friss
csokoládét szerezni,
és azt kettétörve, melyik
padon szoktuk felezni.
Hogy’ szokta a partvonalat
kéklő pára övezni,
napolajos bőrödet a
tenger vize erezni.
Hogyan szoktál, vízbemenet
hullámokkal cselezni,
és hogy’ szoktál hullámdeszkán
hasonfekve evezni.
Átkoztuk a szúnyogokat,
mert nem tudtak kiveszni!
Ám hiába – nem tudom már,
hogy’ szoktalak nevezni...
Cannes, 1985 X. 5.
Az első műtét és következményei
Így szólt a Teremtő egykor:
Adtam – adék – adám – ádám.
S amit ott adott a Földnek,
könnyen így nevezte: Ádám.
Ez így rendben is lett volna,
de – amin ma bárki mulat –
arra nem gondolt először,
hogy’ lesz ebből szaporulat?
Sorrakerült hát a műtét
– csodálta az állat csorda,
amely közben ott lézengett –
s előjött az oldalborda...
Vigyázott az Öreg nagyon,
nehogy sebláz avagy szepszis
lappangjon a gyógyulókban,
s viruljon az újabb szex is!
Virult is! – Az ördög vinné...!
Ám nem vitte, csak ígérte,
és csak bujtogatta egyre,
ahogy az az almát nézte.
Na de, mielőtt e pár sort
unalmassá alakítom,
mint mind tudjuk, végül végleg
kaput zárt a Paradicsom!
És azóta – ez is ismert –
majdnem minden baj a Földön
a kétneműségből fakad.
– E verset is azért költöm! –
Bár, ha leülsz ide mellém,
avagy mindjárt az ölembe,
és ha agyon nem csókollak,
élvezhetlek szemtől szembe,
bánom is én, hogy röhög-e
markába az Öreg rokon!
Szót se szólok a szex ellen,
és nem veszem többé zokon!
Cannes, 1985 X. 16.
Álomképek
Bármily gyorsan múlnak,
rohannak az évek,
álmaimban hozzád
vissza-visszatérek.
S ami akkor úgy tűnt,
bénító unalom,
ma az álomképben
békítő nyugalom.
Bármily gyorsan múlnak,
rohannak az évek,
egyre szebbek lesznek
álmomban a képek.
S ami oly ridegen
töltött ki keretet,
ma úgy tűnik, jóság,
melegség, szeretet...
Cannes, 1985 X. 16.
(innen folytatjuk)
Felvezető cikkünk és az első 3 vers:
コメント