Gyimóthy Gábor: VÁLOGATOTT TILLÁROM VERSEK (3)
Tillárom versek?
Igen! Bár a tilláromvers fogalmát aligha találnánk meg szótárakban, lexikonokban, vagy akár a Wikipédián, mégsem hiszem, hogy magyaráznom kellene, mit értek alatta. Nem beszélve Hofi „meghatározásáról”, amikor azt mondta (idősebbek talán még emlékeznek rá): „Ma nincs olyan vers, hogy tillárom-tillárom. Ma csak olyan van, hogy: Földanyjának földanyja! Azannya!” (a felvezetés folytatása: itt)
Régi álmot idéztél föl
Ezelőtt tán harminc évvel
– vagy öt évvel távolabb –
furcsa álmom volt egy éjjel,
íze máig megmaradt.
Meleg nyári estét látok
– melyen nem zavart szúnyog –
és az égen miliárdnyi
idegen csillag ragyog!
Sűrű, sárga seregekben
borítják e Föld egét,
tűző fényük majd’ átsüti
vén diófánk levelét.
Kétségtelen, csoda történt:
álmom varázs-szárnyain
én e Földdel együtt jártam
a Tejút más tájain!
Csoda, mert nem álomnak tűnt,
s fejem még ma is töröm,
miért öntött akkor el egy
ismeretlen, mély öröm?
Ez az érzés bennem soká
csillag gyanánt tündökölt.
Néha ma is újraéled,
s boldogítóan kitölt.
Én ez álmot visszavágyom
mindazóta oly nagyon,
hogy hasonló álmaidról
meglepő volt hallanom.
Évek óta, éjről-éjre
üldözöm, azaz lesem,
bízván bízva, hogy e látványt
újra átélvezhetem.
De, ha mégse jő ez álom,
számomra mi más marad,
mint az ágyban melléd bújni
s kölcsönkérni álmodat...?
Zürich, 1980 IV. 4.
Kelta ékszer
Kétezerötszáz éve talán,
Hullt le a porba e kelta darab.
Dús, “arabeszkes” dísz a falán:
Íve se perzsa, se turk, se arab.
Furcsa, szeszélyes minta szerint,
Kacsokba sodortan inda, lián.
Forgataguk szemfényt pödörint. –
S mint ragyogott ez az ős dalián!
Látom az ötvös büszke kezét
Megtapogatni a mű vonalát.
Nézem az ékszer fémlemezét:
Csillog a múlt puha fátylain át.
Műve remek! S ezt tudja, hiszen
Ez nem az első, amit befejez.
Tán tudatosan ezzel üzen
S nem csak a múltnak hírjele ez?
Oly üzenet, mely adhat erőt –
Bármire váljon a hajdani kép;
Nem csak eloszlást győz, és időt:
Végtelenen hidal át, ami szép!
Zürich, 1980 IV. 30.-VIII. 6.
Emlékek
Volt egyszer egy gyerekkorunk...
Visszasírom – nem csoda.
Gyorsan változik az élet,
és a múlthoz mostoha!
Volt olyan, hogy szarvasbogár...
Üldözgettük röptiben,
hogyha megjelent nagyritkán,
meleg nyári esteken.
Volt olyan, hogy édesalma...
– Erre sincs ma semmi pót –
megettünk belőle gyakran
egy kis kosárra valót!
Volt olyan is, hogy lótetű.
Elrágta a retkeket.
Állítottunk neki csapdát,
melybe bábrabló esett...
Olykor egy-egy vizisiklót
kutyánk titkon elkapott.
Napokra rá kereshettük,
mi terjeszt oly dögszagot?
Emlékszem a káprázatra
– mindig előttem marad –
amit százával idéztek
kis szenjánosbogarak.
Malompatak piszkos vize
rejtett sok ravasz halat.
Fürgecselle, kövicsík – bár
apró volt, de jó falat.
És ha elmentünk rákászni...
Nem írom le! Nem lehet!
Annak, aki nem csinálta,
nem elég a képzelet!
Szomorúfűz ágaira
fölmásztunk – az egekig!
Kíséreld meg, mai súllyal:
fele úton letörik...
Olyan is volt, hogy eperfa!
Élveztük gyümölcseit.
Ma ugyanott az utakat
nyárfákkal szegélyezik...
Volt olyan, hogy Csabagyöngye...
Muskotályos ízű, jó –
most pedig van húsz csatornás,
színes televízió.
Volt olyan, hogy tökfőzelék...
Kapor illat járta át.
Igaz, hogy most harminc közül
választhatok egy teát.
Volt olyan, hogy vadon nőtt meggy.
– A nem vadról hallgatok. –
Kártérítés, hogy most banánt
s avokádót falhatok?
Volt olyan, hogy kajszibarack...
Ágon érett, zamatos.
Nem pótolja bankbetét, bár
több százalék kamatos...
Volt olyan, hogy gombaszedés...
Ki hinné, hogy baj van itt?
Hisz’ ma kapsz csiperkegombát,
pléhdobozban, tajvanit...
Volt olyan, hogy kukorica,
nyárson sült, parázs fölött. –
Most bezzeg egy gázpedállal
űzhetsz ezer ördögöt...
Igaz, amit fölsoroltam,
egyenként elérheted.
Mégsem adja vissza semmi
azt a régi életet.
Vigasz mindazoknak tán, kik
osztják ez emlékeket:
felejteni az ilyesmit
soha – soha nem lehet!
Zürich, 1980 X. 19.
(innen folytatjuk)
Felvezető cikkünk és az első 3 vers:
Comentarios