top of page

Hajdu Zoltán: EGYETLEN EGY – Hangos elmélkedés – 112.  Mi vagyunk a megoldás: közösségi szint 

szilajcsiko


Ha a látható és kézzel fogható anyagi világunkról kijelenthetjük, hogy felfedeztük, akkor szellemi világunk, önmagunk felfedezése még várat magára. Pedig ez az egyedi feladat lehet életünk legnagyobb szellemi kalandja...








A bezárt közösségek kinyitásának egyik lehetősége, ha mintaként használjuk a korábbi korokban létező hierarchikusan szervezett közösségek rendezettségét. Közismert, hogy az emberi közösségek a hagyományok korában hierarchikus szellemi rendben és a természettel harmóniában éltek. Ismerték a fenti és a lenti világ dualitását, analógiákban és nem hasonlóságokban (ellentétekben) gondolkodtak és életüket, nyelvüket ennek a duális életnek, az egyetemességnek a megértéséhez szabták. A minta természetesen akkor vehető át és alkalmazható, ha a közösség úgy dönt, hogy a hatalom erőszaka, netán diktatúrája alól szabadulni szeretne.

      

Előadó: Valkó Olga

 

Kapcsolódó írásunk:

Hajdu Zoltán – a Szilaj Csikón is megjelent hangos elmélkedéseiből (EGYETLEN EGY) is építkezve – szó szerint hiánypótló könyvet alkotott. A fülszöveg alább olvasható kulcsszavai, a tartalom lényegre törő, beszédes címei, a hátsó borítón található rövid értékelések már önmagukban is sejteni engedik, hogy fontos mű született. Megrendelni, érdeklődni a hazoltan33@gmail.com címen lehet. A könyv 308 oldal, 3600 Ft-ba kerül (áfával). A remélt bemutatóról – író–olvasó találkozóról – tájékoztatni fogjuk tisztelt Olvasóinkat.





48 megtekintés

Commentaires


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page