Kijev atomfegyvert fejleszt? (Vukics Ferenc jegyzete)

Hűséges olvasóink talán emlékeznek még arra, hogy tavaly, két nappal a háború kirobbanása előtt az Ukrajna veszélyes nukleáris fantáziája c. írásomban arról írtam, hogy Volodimir Zelenszkij 2022. február 19-i müncheni biztonsági konferencia előtti beszéde volt az egyik kiváltó oka annak, hogy február 24-én az orosz csapatok átlépték az ukrán határt. Most az ukrán atomerőművekben uralkodó áldatlan állapotokra és a nukleáris fegyverek újbóli megszerzésére irányuló kijevi törekvés veszélyeire hívom fel a figyelmet. Mindkét problémából adódó esemény alapvetően írná át a jelenleg uralkodó elképzeléseket.

München

Beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felvetette az 1994-es budapesti memorandum „A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez csatlakozó Ukrajnával kapcsolatos biztonsági garanciákról” szóló részének ügyét.

„2014 óta – mondta Zelenszkij –, Ukrajna háromszor is kísérletet tett arra, hogy egyeztetést hívjon össze a Budapesti Memorandum kezes államaival. Három kísérlet is kudarcot vallott. Ma Ukrajna a negyedik kísérletet teszi meg. És megteszem az első próbálkozást elnökként. De mind Ukrajna, mind én utoljára csináljuk ezt. A Budapesti Memorandum keretében egyeztetéseket kezdeményezek. A külügyminisztert utasítottam, hogy hívják össze a kezes államok ülését. Ha ezen a felek nem ismételik meg az államunk biztonságát szavatoló korábbi kijelentéseket, akkor Ukrajnának joga lesz azt hinni, hogy a Budapesti Memorandum nem működik, és az összes 1994-es határozatot megkérdőjelezték.”

Zelenszkij akkori mondanivalója szerint összefüggés van Ukrajna azon döntése között, hogy csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez (NPT) és az 1994-es Budapesti Memorandumban kodifikált biztonsági biztosítékok között. Ebben Oroszország többek között kijelentette, hogy „tisztelni fogja Ukrajna függetlenségét és szuverenitását, valamint a meglévő határokat”.

Zelenszkij elképzelése szerint Ukrajna atomsorompó-szerződés szerinti kötelezettségei és Oroszország 1994-es Budapesti Megállapodás szerinti kötelezettségei egy közös „csomag” része. Ukrajna 1990. július 16-i szuverenitási nyilatkozatában ígéretet tett arra, hogy „nem fogad el, nem állít elő vagy szerez be nukleáris fegyvert”. Az ukrán vezető fenyegető logikája szerint, ha a Budapesti Memorandum nem működik, akkor Ukrajna ezen kijelentése sem érvényes már – vagyis bármikor kifejleszthet, vagy beszerezhet nukleáris fegyvert.

Ukrajna 1991 augusztus 24-én kiáltotta ki függetlenségét, amelyet egy december 1-én megtartott választáson az ukránok többsége támogatott. Az országban azóta többpártrendszer működik. Még ugyanebben az évben kisebb konfliktus alakult ki Ukrajna és Oroszország között a Krím hovatartozásáról. 1994-ben Bill Clinton amerikai és Leonyid Kravcsuk ukrán elnök egyezményt kötött Ukrajna nukleáris fegyvereinek leszereléséről.

A Budapesti Memorandum elnevezésű nemzetközi szerződést 1994. december 5-én, Budapesten írták alá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) itt megtartott konferenciáján. Az egyezmény biztonsági garanciákat nyújt az aláíró feleknek annak kapcsán, hogy Ukrajna csatlakozott a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló atomsorompó egyezményhez. A memorandumot eredetileg három atom-nagyhatalom, Oroszország, az USA és az Egyesült Királyság írták alá. Később Kína és Franciaország is támogató nyilatkozatot adott ki. A szerződés biztonsági garanciái Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán területi integritását vagy politikai függetlenségét érintő fenyegetés, illetve erőszak alkalmazása esetére vonatkoznak. Ukrajna ennek eredményeként 1994 és 1996 között együttműködött abban, hogy felszámolják a területén lévő nukleáris fegyverarzenált.

A 2014-es krími krízishelyzet kitörésekor az Egyesült Államok jelezte, hogy az orosz beavatkozás az Ukrajnának adott garanciákat szabályozó Budapesti Memorandum megszegésének minősül, és egyértelműen sérti Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Az orosz vezetés szerint 1991 óta Ukrajna folyamatosan megszegte nemzetközi megállapodásait és a nyugati hatalmak által szervezett puccs volt az első lépés a Memorandum aláaknázásában, amikor egy törvényesen megválasztott kormányt a nyugati hatalmak titkosszolgálatai megbuktatták, és Ukrajna további sorsát teljes mértékben alárendelték a nyugati érdekeknek.

A müncheni biztonsági konferencián Volodimir Zelenszkij egykori atomhatalomként határozta meg országát és jelentette be burkolt igényét az atomfegyverek birtoklására.

Amerika még háborúval is megfenyegette Ukrajnát

Nem sokkal azután, hogy Oroszország 2014-ben visszanyerte a Krím félszigetet, az ukrán tisztviselők hangoztatták, hogy Ukrajnának erkölcsi és jogi joga van visszanyerni nukleáris fegyverekkel rendelkező állam státuszát. Ukrajna németországi nagykövete, Andrij Melnyik tavaly előtt a NATO-tagsággal kapcsolatos tárgyalásait össze akarta kötni Ukrajna nukleáris fegyverek beszerzésével kapcsolatos elképzeléseivel. „Hogyan tudnánk másként garantálni a védelmünket?" – nyilatkozta akkor Melnyik.

Zelenszkij, Melnyik és az ukrán vezetők két évvel ezelőtt két téves elképzelésre támaszkodnak. Először is, hogy Ukrajna valamikor jogosult lett volna nukleáris fegyverek birtoklására. Ez soha nem volt így. Ahogy Leonyid Kravcsuk, a Szovjetunió összeomlásának idején regnáló ukrán vezető megjegyezte:

„Az Egyesült Államok határozottan kijelentette: Ha nem távolítják el a robbanófejeket Ukrajnából, nem csupán politikai nyomásra, gazdasági szankciókra, hanem 'háborús blokádra' számíthatnak. Volodimir Litvin, az ukrán parlament volt elnöke megerősítette ezt a kijelentést: „Ha Ukrajna nem szerelte volna le atomfegyvereit, akkor senki sem ismerte volna el önálló államként."

Így ír erről Scott Ritter az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje:

„Zelenszkij, akárcsak Ukrajna többi vezetője, nagyon jól tudja ezt. Az atomsorompó-szerződésből való kilépéssel kapcsolatos fenyegetések nem valósak. A jelenlegi kijelentések inkább csak az 1992-ben kezdődött eredeti zsarolási folyamat folytatásai. Ezúttal Ukrajna arra törekszik, hogy a sértett fél státuszát felhasználva megpróbálja a hajánál fogva előrángatni ezt az ügyet. Erre számos oroszellenes 'szakértő' bátorítja, akik arra használják fel a nyugati médiához és politikusokhoz való hozzáférésüket, hogy azt az elképzelést erősítsék, hogy Ukrajna az 1994-es Budapesti Memorandum Oroszország általi megsértésének áldozata.”

Előrejelzés

Két nappal a háború kirobbanása előtt így összegeztem a helyzetet:

„Ha Ukrajna ennek az arcátlan, erőszakos és szipolyozó erőnek a szolgálatában marad, akkor az rövid időn belül az ország megszűnéséhez fog vezetni. Egy országot teljes egészében idegen érdekeknek kiszolgáltatni, mindig a megsemmisülést vetíti előre. Ehhez nem kell külső erő, elég ha a belső konfliktusok lassan felemésztik az ország minden életerejét. Ukrajna helyzetén az atomfegyverek nem fognak segíteni. Ukrajna így is óriási veszélyforrás a szomszédai számára. A szervezett bűnözés pestisként terjed át a határain, a szegénység milliókat indít útnak, a szélsőséges csoportok veszélyeztetik a nemzetiségek létét. Egy széthulló Ukrajnánál jóval nagyobb veszélyt jelent az a tény, hogy extremitásokba menekült politikai csoportok tenyerelhetnek rá piros gombokra a szomszédban.”

Nyugati mozgolódás

Ma megint ott tartunk, hogy egyesek szerint Kijev ma jobb helyzetben lenne, ha a Szovjetunió bukása után nem szerelték volna le. Ezek az emberek, amikor Ukrajna leszereléséről beszélnek, gyakran említik, mint egy feltételezett elrettentő példát arra, hogy mit ne tegyenek más államok. Nem sokkal a 2022-es orosz invázió kezdete után John Ullyot és Thomas Grant kijelentette, hogy Ukrajna leszerelése hiba volt: "Ha feladod a nukleáris programodat, és biztonságodat hivatalos garanciákra és hagyományos elrettentésre bízod, akkor a jövőddel játszol. Ha lemondasz az atomfegyverekről, lemondasz a nemzetbiztonsági ászodról".

Bill McGurn, a The Wall Street Journal munkatársa költői kérdést tett fel:

"Ha Ukrajna a Szovjetunió összeomlása után nem adta volna fel atomfegyvereit, vajon Vlagyimir Putyin meg merte volna-e szállni az országot?"

Mariana Budjeryn: A bomba öröklése c. könyvében kifejtette, hogy ez a gondolatmenet több okból is téves.

Az ukrán kormány felismerte, hogy nincs gyakorlati alternatívája a leszerelésnek, ha a nemzetközi közösség teljes jogú tagjává akar válni, ugyanakkor úgy vélte, hogy országa nem adhatja fel a fegyvereket anélkül, hogy valamit kapna cserébe. A saját arzenál fenntartásához szükséges saját nukleáris fegyverprogram kiépítésének költségei megfizethetetlenek voltak. Összefoglalja az ukrán külügyminisztérium akkori álláspontját: "A nukleáris opció negatív következményei messze felülmúlnák a pozitívakat". A világ harmadik legnagyobb nukleáris arzenáljának birtoklása valószínűleg még inkább a beavatkozás célpontjává tette volna Ukrajnát, és az erőforrások, amelyeket a nukleáris fegyverprogramjába kellett volna fektetnie, más védelmi eszközeinek rovására mentek volna.

Budjeryn következtetése:

"Ha Ukrajna megtagadta volna az atomsorompó-szerződéshez való csatlakozást, és megtartotta volna nukleáris örökségének egy részét, akkor nem ugyanaz az ország lenne, mint ma, sőt, kétséges, hogy egyáltalán ország lenne-e."

Más kérdés, hogy milyen „geostratégiai kilengést” okozna, ha Ukrajna a háború folyamán, vagy az azt követő időszakban atomfegyverre tenne szert. John Ullyot és Thomas Grant meglátása remélem csak egy szűk politikai körben talált követőkre, és az Ukrajna melletti végtelen elköteleződés ellenére az uralkodó politikai csoportok számára nyilvánvaló, hogy egy „Atom-Ukrajnával” senki sem járna jól.

Atom-Ukrajna

Olga Szuharevszkaja, volt ukrán diplomata Nukleáris Ukrajna? c. írásában arról beszél, hogy a világot olyannyira lefoglalja az „orosz fenyegetés”, hogy figyelmen kívül hagyja: a kijevi rezsim is képes atombombát építeni. Szuharevszkaja szerint a nyugati média és a magas rangú politikusok tavaly folyamatosan arról beszéltek, hogy az orosz csapatok atomfegyvereket fognak bevetni Ukrajnában, miközben elképzelhető, hogy a „barikád másik oldalán” olyan szereplő van, aki sokkal nagyobb kockázatot jelent.

„Ukrajna a Szovjetunió összeomlása után nukleáris állam volt, amikor 1700 aktív atomtöltet maradt az országban. Az akkori politikusainak volt annyi bölcsességük, hogy lemondtak erről a státuszról. A fegyvereket elszállították Oroszországba és a hordozóeszközeiket megsemmisítették. Ukrajna rakétasilóit, egy kivételével, amely ma már múzeum, felrobbantották, míg a stratégiai bombázóit, amelyek alkalmasak voltak nukleáris fegyverek hordozására Oroszországba szállítottak, vagy megsemmisítették őket.

Mindezek ellenére Ukrajnában még mindig sok nukleáris szakember volt, mivel Harkovban évtizedek óta foglalkoztak a maghasadással kapcsolatos kutatásokkal és a Szovjetunió éveiben öt atomerőművet is építettek Ukrajnában: Zaporozsje, Rovno, Hmelnickij és Dél-Ukrajna, valamint a hírhedt Csernobil. Ezenkívül az ukrajnai Kirovogradban található lelőhelyen uránt is kitermelnek és egy Zheltye Vodyban található üzemben dúsítják. A 2010-es években, az orosz Roszatommal közösen tervbe vették egy olyan ukrajnai üzem építését, amely atomerőművek számára állítana elő üzemanyagot. Ezt azonban a 2014-es Majdan-puccs után elvetették. Jelenleg Ukrajna öt eredeti atomerőművéből három maradt az ukránok ellenőrzése alatt. Zaporizsját, Európa legnagyobb atomerőművét, tavaly óta orosz csapatok őrzik. Jelenleg a Roszatom üzemelteti, de nem termel áramot, főként biztonsági okokból. Ennek leginkább az az oka, hogy az ukrán csapatok rendszeresen támadták az erőművet és számos segédberendezést megrongáltak.”

Törekvés a nukleáris fegyverek újbóli megszerzésére

Meg kell jegyezni, hogy Ukrajnában nem mindenki örült annak, hogy az ország lemondott a nukleáris fegyvereiről. Az ukrán politikusok gyakran nem titkolták azt a tényt, hogy álmuk a nukleáris fegyverek újbóli megszerzése, nem annyira az országuk biztonságáért, hanem inkább abból a vágyukból fakadóan, hogy akaratukat diktálhassák a világ többi részének. A radikális ukrán nacionalisták különösen elégedetlenek voltak az ország nukleáris státuszának feladása miatt, és manifesztumaikban szerepel egy olyan záradék, amely ennek visszaállítását követeli. Például "a nukleáris fegyverek visszatérését" kifejezetten célként említik a katonai doktrína rész 2. bekezdésében.

A Hazafiak Ukrajnáért szervezet programjának 7. bekezdése és a külpolitikai rész 7. bekezdése így szól: "Az ukrán külpolitika végső célja a világuralom".

A szervezetet 2014-ben hozta létre a hírhedt Andrej Biletszkij, aki megalapozta a neonáci Azov zászlóalj ideológiáját, és már 2007-ben arról álmodozott, hogy Ukrajna nukleáris fegyverekkel rendelkezzen.

2009-ben a Ternopili Regionális Tanács, amelyet akkoriban Oleg Tyahnibok neonáci Szvoboda pártja (amelyet korábban Nemzeti Szocialista Pártnak hívtak) irányított, azt követelte, hogy a Rada, az elnök és a kormányfő "mondja fel az 1994-es budapesti memorandumot és állítsa vissza Ukrajna nukleáris státuszát". Ukrajna vágya az atombomba után különösen 2014 februárja után erősödött fel. Pavel Rizanenko ukrán parlamenti képviselő akkor márciusban az USA Today-nek adott interjújában az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását "nagy hibának" nevezte. Néhány nappal később a Batykivscsina párt képviselői, a volt ukrán elnök, Julija Timosenko miniszterelnök, Kijev jelenlegi polgármestere Vitalij Klicsko és Szergej Kaplin törvényjavaslatot nyújtottak be az atomsorompó-szerződésből való kilépésről. Kaplin azt állította, hogy Ukrajna már minden eszközzel rendelkezik a nukleáris fegyverek megalkotásához. Rendelkezésre áll a hasadóanyag, a berendezések (a centrifugák kivételével), a technológia, a szakemberek, sőt, még a hordozóeszközök is. Ugyanezen év szeptemberében Ukrajna védelmi minisztere, Valerij Geletej, szintén kifejtette a nukleáris fegyverek kifejlesztésével kapcsolatos elképzeléseit.

2018 decemberében az ukrán NATO-misszió korábbi képviselője, Pjotr Garascsuk vezérőrnagy bejelentette, hogy reális lehetősége van annak, hogy Ukrajna saját atomfegyvereket hozzon létre. 2019-ben Alekszandr Turcsinov Ukrajna lemondását a nukleáris fegyverekről "történelmi hibának" nevezte. Ezt követően, 2021 áprilisában Ukrajna akkori németországi nagykövete, a botrányt botrányra halmozó Andrej Melnyik kijelentette, hogy ha a Nyugat nem segít Ukrajnának az Oroszországgal való konfrontációban, az ország egy nukleáris támadás elhárítása érdekében kénytelen lesz atombombát építeni.

Ebbe a sormintába illik bele Zelenszkij 2022. február 19-én a müncheni biztonsági konferencián mondott beszéde, amikor kijelentette, hogy Ukrajnának joga van semmisnek tekinteni a Budapesti Memorandumot.

Nukleáris zsarolás

A legmegdöbbentőbb kijelentést David Arakhamia, az ukrán parlament kormányzó frakciójának (A Nép Szolgája) vezetője tette 2021 közepén:

"Megzsarolhatnánk az egész világot, pénzt kapnánk a (nukleáris fegyverek) kiszolgálására, ahogyan ez sok más országban most is történik".

A 90-es években az ukrán vezetők elsősorban a saját vagyonukat megalapozó „pénzforrásként” tekintettek az atomfegyverekre, és „alaposan megkérték az árát” a nukleáris mentesítésnek.

Ukrajna technikailag képes atombomba létrehozására. Az urán-235 megfelelő tisztaságúra történő dúsítása elsősorban az izotópok szétválasztására szolgáló centrifugákkal lehetséges, amivel jelen tudomásunk szerint a Kijevi rezsim nem rendelkezik. Azonban, bár ez a leghatékonyabb módja az izotópok szétválasztásának, de nem az egyetlen. Az első Hirosimára és Nagaszakira ledobott első amerikai bombákat centrifugák alkalmazása nélkül hozták létre. Ezenkívül nem szabad elfelejteni, hogy nem csak urán, hanem plutónium bombák is léteznek. Talán emlékszünk még a Vissza a jövőbe c. film kissé őrült professzorára, aki azt ígérte a „külföldi terroristáknak”, hogy bombát épít nekik a tőlük kapott plutóniummal, miközben a megszerzett anyagot az időgépének megalkotására használta fel. A film jelenete egy akkor nagyon is meglévő aggodalomból táplálkozott. Már az egyszerű kutatóreaktorok is képesek „fegyver minőségű” plutónium előállítására.

A Harkovi Fizikai és Technológiai Intézetben és a Kijevi Nemzeti Tudományos Akadémia Nukleáris Kutatóintézetében képesek plutóniumot előállítani. Olga Szuharevszkaja úgy tudja, hogy 2022. márciusáig Harkovban üzemelt egy az USA által átadott berendezés, amely izotópokat tudott előállítani a kiindulási anyag besugárzásával.

Ezen túlmenően Ukrajna rendelkezik a technikai képességgel arra is, hogy az általában használt urán-235 helyett urán-233 alapú nukleáris fegyvert hozzon létre. Hasonló bombát az USA 1955-ben tesztelt a Teáskanna hadművelet során, és annak ereje akkor hasonló volt a japán Nagaszakit elpusztító „Fat Man” bombáéhoz. Az urán-233 előállításához elegendő egy hagyományos atomerőművi reaktor egyik fűtőelemét tórium-232 kazettára cserélni, amelyből korábban az Azov-ezred által uralt Mariupol közelében tároltak egy jelentős készletet, ami azt jelenti, hogy a nacionalista erőknek jelentős befolyásuk lehet egy ilyen eszköz megalkotásában.

Van egy másik közvetett jele is annak, hogy a Maidán utáni hatóságok irányításával titokban kifejlesztették a nukleáris fegyverek uránium- és plutóniumváltozatát is. 2021 elején Ukrajna teljesen megtiltotta a kiégett nukleáris fűtőelemek (SNF) Oroszországba történő kivitelét, miközben a Roszatommal kötött, a szállításról szóló megállapodás ezt előírta. Az SNF többek között fegyverminőségű plutónium forrása, amelyet az atomerőműben lévő fűtőelemekből lehet izolálni reaktorban.

Petro Kotyin, az Energoatom ukrán nemzeti atomenergetikai vállalat vezetője márciusban kijelentette, hogy a 15 erőművi blokkból még 8 működik (kettő a zaporizzsjai, három a rivnei, egy a hmelnickiji és kettő a dél-ukrajnai atomerőműben) és hogy a rendelkezésre álló nukleáris üzemanyag két évig biztosítja a működést atomerőműveik számára.

„Teljes egészében lemondtunk az orosz üzemanyagról, és így is képesek vagyunk biztosítani az erőművi blokkok stabil működését. Az üzemanyagot a Westinghouse vállalat biztosítja, amely szükség esetén képes növelni is a szállításokat. Ezenkívül gyorsított ütemben dolgozunk azon, hogy az üzemanyag-kazettákat mi magunk is elő tudjuk állítani az amerikai Westinghouse technológiája alapján. Ez lehetővé teszi, hogy teljes mértékben pótoljuk a kieső orosz üzemanyagot.”

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már tavaly nyáron az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel folytatott telefonbeszélgetése során az orosz „nukleáris terrorra” hivatkozva az orosz atomipar és a nukleáris üzemanyag elleni szankciók bevezetését kérte. Ez a kérése azóta is napirenden van. Ha sikerülne az ukrán kormánynak keresztülvinnie ezt a tervét, akkor „jogosan mondhatna fel” több nukleáris szabályozással kapcsolatos megállapodást, mivel azok jelentős része érinti az oroszokat is.

Atomerőművek a katasztrófa szélén

Ugyanilyen veszélyes az ukrán kormány atomenergia-politikája is. Ukrajna öt atomerőművet és 18 aktív reaktort örökölt a Szovjetuniótól. Ezek közül három, a csernobili atomerőműben található reaktort 2000-re leszerelték. A zaporozsjei atomerőmű hat reaktora közül öt, a rovnói atomerőmű négy reaktora közül három, a hmelnickiji atomerőmű két reaktora közül egy, a dél-ukrajnai atomerőmű mindhárom reaktora túllépte eredeti élettartamát, és mégis további 10-15 évvel meghosszabbították az üzemidejét. Az engedélyek meghosszabbítását olykor a hatályos előírások megsértése mellett adták meg, mivel 2015 után az ukrán állami nukleáris szabályozó felügyelőség felhagyott az orosz beszállítókkal való együttműködéssel, és nem végezte el a reaktorok tartályainak felújítását, amelyek a neutronsugárzásnak való tartós kitettség után törékennyé válnak. Még 2015-ben független szakértők állapították meg a dél-ukrajnai atomerőmű 1-es reaktorának kritikus állapotát, amelynek élettartamát ennek ellenére 2025-ig meghosszabbították. Az ukrán atomenergia- és ipari veteránok szövetsége 2020 áprilisában figyelmeztető levelet intézett a kormányhoz, amelyben azt állította, hogy az ország atomenergetikai ágazata "fenyegető helyzettel" néz szembe, ami a szerzők szerint "egy új Csernobilhoz" vezethet.

Az elszámoltathatóság hiánya, amely az 1986-os katasztrófához vezetett, nem áll meg a reaktorok műszaki állapotának elhanyagolásánál, amelyeket a fejlesztők nem felügyelnek és tartanak karban megfelelően. Viktor Juscsenko elnök kormányzása idején született döntés arról, hogy az ukrán reaktorokban lévő szabványos fűtőelemek egy részét a Westinghouse Electric Company által szállított, nem engedélyezett fűtőelemekre cserélik. Ez a kísérlet 2012-ben a dél-ukrajnai atomerőmű 3-as reaktorának vészleállásához vezetett, miután a Westinghouse fűtőelemek sajátos konstrukciós jellemzőik miatt megsérültek.

Az, hogy a Westinghouse által gyártott fűtőelemek hajlamosak meghibásodni a szovjet tervezésű reaktorokban, nem volt újdonság. Ezek többször is vészhelyzeteket okoztak Finnország, Magyarország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia atomerőműveiben, de ez nem riasztotta el az ukrán vezetést.

Ukrajnát még a nem szabványos szerelvények használata miatt keletkezett mintegy 175 millió dolláros veszteség sem győzte meg arról, hogy ne végezzen kockázatos kísérleteket nukleáris eszközeivel.

A 2014-ben hatalomra került új, "forradalmi" kormány a pénzügyi nehézségekkel küzdő Westinghouse-szal közösen gyorsan belevetette magát az atomenergiával kapcsolatos sajátos kísérleteibe. A 2017-ben csődöt jelentett vállalat számára az ukrán piac jelenthette volna a szükséges mentőövet – azonban nem így történt, mert ismét kiderült, hogy a problémás fűtőelemek veszélyesek a VVER típusú reaktorok számára. Az ukrán atomerőművekben a vészhelyzetek rutinszerűvé váltak, mégis a Westinghouse szerelvények tették ki 2018 végére az Ukrajnában felhasznált nukleáris üzemanyag 46%-át.

Ezek a kockázatos kísérletek túlmutattak a nem szabványos fűtőelemek használatán. 2014 őszén Kijev közvetlen utasítást küldött a dél-ukrajnai atomerőmű villamosenergia-termelésének 5-7%-os növelésére. Ennek eléréséhez három VVER-1000-es reaktort kellett volna "szabályozott szökőár üzemmódban" működtetni, és ennek érdekében egy új algoritmust dolgoztak ki ukrán és brit mérnökök. Annak idején ez a fajta kísérlet vezetett a csernobili atomerőműben 1986-ban bekövetkezett robbanáshoz.

A potenciális katasztrófát csak az atomerőmű személyzete által szervezett "olasz sztrájk" tudta megakadályozni, mivel nem voltak hajlandók teljesíteni a kívülállók utasításait.

Talán erre gondolt Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkár, amikor azt mondta: "Ukrán kérésre egy kisebb civil szakértői csoportot küldtünk Ukrajnába, hogy segítsenek az ukránoknak a polgári célú atomerőműveik biztonságának javításában". A "forradalmi célszerűség" ürügyként szolgált a tapasztalt nukleáris mérnökök tömeges elvándorlásához az ukrán atomerőművekből. Viktoria Voytsitska parlamenti képviselő 2018-ban elmondta, hogy a dolgozók minden kategóriája az ukrán atomerőművek elhagyásán gondolkodott, a szerelőktől a reaktorokat és más csúcstechnológiájú berendezéseket irányító mérnökökig.

Miután az orosz erők átvették az ellenőrzést a zaporozsjei atomerőmű felett, az ukránok sokszor nyugati fegyverekkel lőtték a telephelyet: HIMARS-al, nehéztüzérséggel és támadó drónokkal. Az erőmű jelentős károkat szenvedett, és kénytelen volt leállítani az áramtermelést a segédberendezések megsemmisülése és a reaktorok veszélyeztetése miatt. Ugyanakkor a NAÜ küldöttsége furcsa módon "nem tudta" megállapítani, hogy ki lőtte a nukleáris létesítményt.

Olga Szuharevszkaja szerint miközben a nyugati média azzal volt elfoglalva, hogy hisztériát keltsen Oroszország esetleges taktikai nukleáris fegyverek ukrajnai bevetésével kapcsolatban, kiderült, hogy Ukrajna pontosan ilyen jellegű provokációt tervez. Az orosz hírszerző szolgálatok szerint 2022 októberében a Zseltye Vody városában található Keleti Bányászati és Dúsító Kombinát és a Kijevi Nukleáris Kutatási Intézet az ukrán kormány megbízásából már egy piszkos bomba kifejlesztésének végső fázisánál tartottak.

Az egykori ukrán diplomata szerint ebben az időben egy dnyepropetrovszki rakétagyár az orosz Iszkander rakéta makettjét építette, amely radioaktív töltetet hordozott volna. Ezt a „hamis zászlót” a csernobili zóna fölött "lőtték volna le". A cél az volt, hogy Oroszországot nukleáris fegyverek bevetésével vádolják, és a NATO-t hasonló megtorlásra késztessék. Más szóval, hogy nukleáris háborút indítsanak Európában.

Szuharevszkaja szerint mindez azt jelenti, hogy a mai Ukrajna vitathatatlanul valós fenyegetést jelent a nukleáris biztonságra, nemcsak Európában, hanem globális szinten is.

A lengyelországi rakétaincidens rávilágított arra, hogy a nukleáris világégés kapujában vagyunk. A felelős vezetők akkor a megfelelő nyilatkozatokat tették. A nyugati vezetés ekkor már tisztában volt azzal, hogy Kijev el szeretné érni, hogy szövetségesei nyíltan támogassák őt a konfliktusban.

A nyugati politika ekkor már úgy gondolta, hogy az ukrán rezsim „túltolta a biciklit” és túl sokszor cselekszik önfejűen.

Szinte bizonyos, hogy mind a nemzetközi szervezetek, mind a nyugati kormányok tisztában vannak az ukránok „stiklijeivel”, és jóval több dolgot néznek el nekik, mint amennyiről eddig egyáltalán fogalmunk lehetett. A nukleáris eszközökkel való játék, azonban már tényleg „túl megy minden határon”.

Ezek a problémák közvetlenül fenyegetik Ukrajna minden szomszédját az erőművekben uralkodó áldatlan állapotoktól a nacionalisták által támogatott atomfegyver fejlesztésig.

Nem arról beszélek, hogy mindig, mindenáron ebbe az irányba törekedett volna, hanem arról, hogy abban a végtelen nyomásban, amelybe ez az ország került, az ukrán vezetők és nyugati társaik végül egy „lehetetlen helyzetbe” kormányozzák magukat.

Ukrajna kimerülőben van. Ha a kijevi vezetés pánikba esik, akkor szinte biztos, hogy ki fogja játszani az „atomkártyát”.

Ha addigra az ukrán vezetőknek lesz a kezében eszköz, akkor vagy fegyenyegetésként, vagy valós támadó eszközként hasznosítani fogja „titkos fejlesztéseit”. Akkor pedig arra a sorsra jut, amiről Mariana Budjeryn beszélt: „kétséges, hogy egyáltalán ország lesz-e”!

Megismétlem az egy évvel ezelőtti megállapításomat:

”Egy széthulló Ukrajnánál jóval nagyobb veszélyt jelent az a tény, hogy extremitásokba menekült politikai csoportok tenyerelhetnek rá piros gombokra a szomszédban.”