top of page

Kónya Endre, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese ismét megszólalt




Előzmény:


Forrás: Nemzeti Internetfigyelő



Nyilatkoztam a Blikknek, reagálni fogok az aljas rágalmakra, különösen az RTL Klub velem kapcsolatos hazugságaira – és reakcióm Gál András ügyvéd hazugságaira


A kegyelmi ügyem teljes hátterének A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam közösségi oldalamon történt február 10-i közzététele óta az érem másik oldalát bemutató írásom sok helyre eljutott. A nyilatkozatom megjelenése után sokan együttérzésüket fejezték ki felém, miután megismerték a tényeket. Ezt köszönöm és egyúttal jó látni azt, hogy egyre többen rájönnek a kegyelmi ügyem miatti hisztéria valós hátterére. És nem dőlnek be a keresztény irgalom fogalmát és a kegyelem intézményét nem ismerő bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőknek, akiknek már a két tisztességes hölgy szerintem nem indokolt lemondása sem elég, hanem ócska, álságos lejárató propagandával most már mindenkit besároznának, aki nem az ő szekerüket tolja, és azokat szolgálják, akiknek a pedofília elleni és szexuális torzítás elleni gyermekvédelem soha nem volt fontos, sőt ahol lehetett azt akadályozták.


Nemrég a Blikknek nyilatkoztam, amelyben röviden összefoglaltam a kegyelmi döntés hátterét és ebben visszautaltam az egyre szélesebb körben terjedő nyilatkozatomra.


Köszönöm a Nemzeti InternetFigyelőnek is, hogy átvette a cikket és mindenkinek, aki ezt tette, az igazságot nem lehet megállítani.


Ebben az interjúban ismét elmondtam, hogy magam is mélységesen elítélem a pedofíliát, sajnálom, ami történt, tanárként és tisztességes emberként is együttérzek az áldozatokkal. Rámutattam, hogy a tizenkét oldalas, közösségi oldalra is feltett nyilatkozatomban minden üggyel kapcsolatos részletet leírtam és abban is megerősítettem ezt.


Azt is elmondtam ebben az interjúban, hogy a volt igazgató mellett egy másik nevelő is követett el gyalázatos pedofil szexuális bűncselekményt gyerekek ellen. Őt személyesen én buktattam le és távolíttattam el az otthonból, be is ismerte szörnyű tettét, el is ítélték emiatt a volt igazgatóval együtt, de az igazgató csak 8 év letöltendő fegyházat kapott, az általam lebuktatott pedofil nevelő pedig csak másfél év felfüggesztett börtönt kapott. Ennek kétszeresét kaptam (3 év 4 hónap börtönt) letöltendő büntetésként, noha nem követettem el pedofil bűncselekményt. Ráadásul másfél év börtönt leültem és a kegyelmi döntés is rajtam hagyott még közel 2 év börtönt 5 évre felfüggesztve. A kegyelemre az is okot adott, hogy a gyermekotthonból való önkéntes távozásom után az egyik oktatási intézményben, ahol már vád alatt álló testnevelő tanárként dolgoztam ott is felléptem a szexuális zaklatás ellen: a tornaterem fiú öltözőjében egy nagyobb gyerek próbált szexuálisan zaklatni néhány nálánál fiatalabb és fizikailag gyengébb gyerekeket. Ügyeletes tanárként teljesítettem kötelességemet, a fiúöltöző ellenőrzése során tetten értem az elkövetőt, amiből rendőrségi ügy lett. A szülők hálájukat fejezték ki, hogy nem kellett gyermekeiknek elszenvedniük egész életükre kiható sérelmet.


Azt is elmondtam, hogy a jogerős bírói ítélet azt mondja ki, nem az igazgató pedofil cselekményeiről, hanem az ellene indult eljárásról volt csak tudomásom. Emiatt már nem tehetettem semmit, hiszen akkor már a hatóságok kezében volt az ügy. Megjelent a Blikkben az is, hogy bár az egész eljárás tisztességtelen volt, még a bíróság előtt sem merült fel, hogy bármilyen hamis vallomást én írtam volna a gyerekek helyett, vagy, hogy erőszakkal, zsarolással akartam ilyennek aláírására kényszeríteni bárkit is. És az ítéleti tényállás sem mondta ki azt, hogy az igazgató jelenlétében bármit is alá akartam volna íratni egyetlen gyerekkel is.


Megint elmondtam: a kegyelmi döntés kapcsán senki nem tett semmi törvénytelent, nem kért senki semmit ezért a döntésért, nincs semmilyen rejtélyes háttéralku, nincsenek olyan háttérkapcsolataim, amelyeket most sokan emlegetnek. A feleségem benyújtott egy kérelmet, amelyben számos méltánylandó személyi körülményt felhozott mellettem és arról is szólt, milyen kétséges bizonyítékok és kétséges eljárás alapján ítéltek el jogerősen. A kegyelmi iratok között meg rendelkezésre állt a kedvező büntetés-végrehajtási vélemény és környezettanulmány, amelyek kegyelemre érdemesnek találtak, megállapítva többek között azt, hogy a visszaesés nem valószínű, sikeres a reintegrációm és a társadalomba való visszailleszkedés érdekében mindent elkövetek.


Végül elmondtam, hogy nagyon sajnálom a kegyelmi döntés miatt a köztársasági elnök asszonynak és a volt igazságügyi miniszter asszonynak is le kellett mondania az inkvizíciós és igaztalan médiahisztéria hatására, továbbá az engem ismét besározó médiakampány hatására elgondolkodom azon, hogy visszaköltözöm Erdélybe, ahol felmenőim is hozzá hasonló, köztiszteletben álló pedagógusok voltak és ahol idős édesanyám él. Felháborítónak tartom, hogy a csahos média már szülőfalumban is rossz híremet kelti és megpróbálja megosztani a helyi közösséget, akik ezt úgysem fogják hagyni.


A kegyelmi ügyem kapcsán gerjesztett hisztériakampányban számtalan, a személyemet súlyosan sértő és valótlan tényállítás hangzott el, de ebből kiemelkedik a botránymédia szerepét játszó RTL Klub Házon kívül című, 2024. 02. 11-i adása, amelyben vaskos hazugságokat hangoztatva továbbra is igaztalanul bemocskolni igyekeznek engem és rajtam keresztül azokat, akik részleges kegyelmet adtak nekem 21 másik elítélttel együtt a Ferenc pápa tavalyi látogatása alkalmával adott csoportos kegyelem keretében. Ismét jelzem két év börtön rajtam maradt felfüggesztve, 5 év foglalkozástól való eltiltásból 39 hónapot engedtek el miután meggyanúsításomat és a bicskei gyermekotthonból való önkéntes távozásomat követően két iskolában is panaszmentes, elismert pedagógusi munkát végeztem összesen 31 hónapon át.


Nemrég a Szabad Európa portálon Gál András ügyvéd valótlanul állította azt rólam a volt igazgató elleni, 2011-ben szexuális bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás kapcsán, hogy akkor én voltam a sértett gyermekek eseti gyámja, ebben a minőségemben tudnom kellett a volt igazgató pedofil bűntetteiről és hátráltathattam a nyomozást. Mindez nem felel meg a valóságnak. Én akkor egyetlen gyermeknek voltam jelen egyetlen tanúmeghallgatásán eseti gyámként, akit nem befolyásoltam, ő nem állított olyat, hogy a volt igazgató pedofil bűncselekményt követett volna el és leghatározottabban visszautasítom azt is, hogy akkor és később akadályoztam vagy hátráltattam volna a volt igazgató felelősségre vonását.


Ezúton üzenem a rágalmazóknak, hogy minden lejárató megnyilvánulásukat figyelemmel kísérem, a jog adta lehetőségekkel a leghatározottabban fel fogok lépni ellenük, és mindazok ellen, akik a tények ellenére elvakult vádaskodásaikat folytatják.


Kónya Endre

Bicske, 2024. február 15.



 

Kapcsolódó cikkeink:



1 284 megtekintés

Commentaires


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK