top of page

MAMAKA – Requiem egy öreg koldusasszonyért 2. (Szőke Mária Magdolna embermeséje, folyt.)







Eredeti cím:

Requiem, egy öreg koldusasszonyért – Tanítómese a GREAT RESET inváziója alatt

Az 1. rész itt olvasható.





Mamaka és Petőfi esete


A Mamaka nevű koldusnénimnek adtam most hétvégére kis támogatást és ételt... Állt ott, öreg, bánatos emberkutya szemével, kicsit rongyoskán, ahogy szokott, éppen egy kis uzsonnát evett, amit a Széles utcai piac jószivű kofáitól szokott kapni... Köszönte nekem a támogatást, majd halkan boldog ünneplést kívánt... Kérdeztem: milyen ünnep? Mondta, hogy hát a március 15-e, mert attól, hogy ilyen szerencsétlen lett, azért tudja ő, ez szép ünnep, meg Petőfit is ismeri...


Tegnap egy koszorúzásról tudósitottam, s míg vártam a helyszinen, két szuperelegáns fiatal nő torpant meg a Szacsvay szobor mellett... Műköröm, smukk és smink... és vihogva megkérdezték egymástól, mi a csoda is van itt? Miféle március 15? Mi is van akkor? Mindezt magyarul. Mert magyarul beszéltek. És nem tudták, mit jelent egy magyarnak március 15...


Néztem a csilivili, üreslelkű csajokat, s arra gondoltam, nem is az az igazi koldus, aki egy falat kenyérrevalót kéreget, hanem azok, akiknek a lelkük koszos és toprongyos... és sivár... akik a lélek koldusai... Mert ha a szíved üres, lehet tele a zsebed, mégis koldusabb maradsz az én Mamakámnál is...


***


Ha valamiért, hát azért is utálom ezt a médiaháborút, mert elszakított a szegény embereimtől. Mamaka és a család, akik befogadták, elköltöztek egy kis faluba, mert a váradi önkormányzat elszedte a csóró családok zömétől a belvárosi szociális lakásokat. Szerencsére a család vitte oda a kis faluba a nénit is, a mi Mamakánkat... És én megígértem neki, hogy elmegyek hozzá és talán elhozom kicsit, legalább egy napra, hogy lássa kicsit imádott Váradját, mert az öreg koldusmamának erőst honvágya van... És nem tudtam azóta sem teljesíteni ezt az ígéretet, pedig tudom, érzem, hogy vár rám... hogy menjek és elhozzam, hogy lássa a várost, amit úgy szeret...


Istenem, engedj vissza ahhoz az önmagamhoz, aki szeretek lenni... köpök az összes politikai és sajtós pucamutogatásra, csak a lelkemet és a hitemet ne engedd el... Ámen!


2018. február.

Ajándék Mamakától

Anya halála után találtam rá az öreg koldusasszonyra, akit azóta is támogatok, ahogy tudok. Furcsa barátságféle szövődött köztünk a két év alatt, ami, úgy érzem, mégis erősebb lett már az adománynál, az ételcsomagoknál, mert ennek a különös barátságnak a szélén mosolyogva ott ül Jézus és figyel minket.


Mamaka minden reggel vár engem, s már megszokott rituálé, hogy a szerkesztőségbe jövet megállok vele kicsit beszélgetni, odaadom, amit szántam neki, s úgy jövök be… Hozzám tartozik már valahogy, mint egy örökbefogadott szomorú, öreg, gazdátlan „emberkutya”… és ezt az „emberkutyát” a hűséges, szomorú szemével, kérem, vegyék teljesen pozitív, szép jelzőként.

Ma reggel azonban Mamaka meglepetéssel várt. Mikor eltette, amit vittem neki, szégyenkezve bekotort kopott ballonkabátja belső zsebébe, s egy furcsa, csillogó mütyürt vett elő… Egy nagy, üvegköves csilivili valami volt, talán egy karkötő része, vagy nem tudom… S Mamaka félve mondta, ezt nekem hozta ajándékba, tegyem el, hogy legyen aztán nekem egy emlékem tőle… mert ezt ő egy kislánytól kapta régen, egy kislánytól, akit szeretett… Megköszöntem a furcsa kis ajándékot és eltettem. Tudják, emlékbe… A koldusnéni ajándékát, a szegény öreg emberkutya szeretetének egy fura, giccses csillanását… Forgattam itt és nézegettem hosszasan… vajon ki lehet, ki lehetett az a kislány, aki adta neki… A nyomorúság milyen rettenő történetéből landolt vajon a tenyerembe ez a kis akármi? Ez a furcsa kitüntetés vagy talizmán valami emberszemű meséből…

Fotó: 2018. Meg szeretném köszönni Visky István tiszteletesnek és a CE Szövetségnek, hogy emberségükről és hitükről bizonyságot adva segítenek támogatni a koldusaimat, szegényembereimet.


Ebben a modern, embertelen semmiben ugyanis olyan ritka az, hogy az egyházakban tényleg találkozzunk az emberszemű Jézussal is, aki nem csak prédikálja a szöveget, de amennyit tud, tesz is...

Ma Mamakánál voltunk, akit itt sokan ismertek. A kezdeti megilletődés múltával örültek nekünk, meg a csomagoknak is persze , amiket vittünk. A tiszteletes megígérte, a szövetségük, ahogy tudja, segíti Mamakát és azt a nehézsorsú családot, akik őt befogadták. Én meg, mikor eljöttünk, mondtam Mamakának, hogy hétvégén eljövök érte és elviszem sütizni meg kávézni valami jó helyre, amitől eszébe jut múltbeli énje, mikor még polgári szépasszony volt és nem öreg senkikölyke koldusmama... Ugyanis egy Gábriel nevű másik tiszteletes őrzőangyal megszponzorizálta a "Mamaka ebédje" akciót is.

Mert ez is nagy ajándék nekik, akik lecsúsztak a társadalom szélére, és ott kapaszkodva lógnak bele a Nyomoruságba... a túlélésbe... hogy emberséget kapnak, s visszakapnak emberséges múltbéli képeket egykori életükből. Hogy kibírják valahogy az új feltámadásig...

És meséltem a tiszteletesnek a tüdőrákos, hajléktalan bácsiról is, akit, ahogy tudok, etetek, és akinek egy döbbenetes kérése van, hogy intézzem el, hogy "ágyban lehelje ki a lelkét, mint egy igazi ember"... És ilyenkor mégis nehéz a lelkem valahogy... Nehéz, mert olyan kicsinek, tehetetlennek érzem magam a sok embertelenség, gonoszság láttán... és ilyenkor igaziból félek is. De igaza volt a tiszteletesnek, aki Teréz anyával szólva mondta, ne frászoljak, mert az a pár csepp-krisztus is valami... amit egyenként meg tudunk tenni... belecsepegtetve hitünket és szeretetünket a hitetlenség káoszába, mint valami ellenmérget a Gonosz ellen...


Segítse Isten az elesetteket, és adjon hitet és erőt a segítőknek, hogy merjenek segíteni a rászorulókon!


 

Kapcsolódó írásunk:










169 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page