Mea culpa maximus – Egy tudós megszólalása Petőfi Sándor ügyében
Tisztelt Olvasó!
Immár két évtizede röppent fel a hír a világhálón, hogy Petőfi Sándor hamvai Szibériában Burjátföldön nyugszanak. Oda vitték az oroszok, nem halt meg Segesvárnál, és ott élt még 7 évet. Megházasodott, fia született és oroszul verseket írt.
Hm.
Aztán jött a hír, hogy a sírból nyert csontokat szakértők női csontoknak vélik, és folyt a vita, hogy Petőfi valóban nőies alak volt-e, és hasonlók.
Elfogadtam két fontosnak tartott hírt: a csontok nő csontjai, és Petőfi – ha ő volt – oroszul verselt, szinte elrejthette magyarságát, hiszen eredeti szlávos nevén temették el: Alexander Sztyepanovics Petrovics.
Később a Magyarok Világszövetségétől kaptam híreket, és velük ebben a kérdésben vitába is keveredtem, a tudományosság alapján keményen kiálltam a mellett, hogy ha valóban Petőfi csontjait találták ott meg, akkor számomra Petőfi mint hazafi és szerető ember nulla, hiszen oroszul verselt és elfeledte egyik legszebb versének záró szakaszát:
’Ha eldobod egyszer az özvegyi fátylat
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
S én feljövök érte a síri világból,
Az éj közepén, hogy oda levigyem azt.
Letörölni véle könnyeimet érted,
Ki oly könnyedén elhagytad hívedet,
S e szív sebeit bekötözni véle,
Ki téged még akkor is, ott is, örökre szeret.’
A napokban olvashattam Varga Domokos György írását az azóta eltelt eseményekről, idézve az MVSZ összefoglalójából – amit aztán Patrubány Miklóstól tegnap meg is kaptam. (Fuksz Sándor – Patrubány Miklós: „A kör bezárult. Le kell tenni a fegyvert!” Adassék meg a nemzeti kegyelet Petőfi Sándornak, legalább születésének 200. évfordulójára!)
A Varga Domokos írásában felhozott tények meggyőztek: tévedtem! Nem nőiek a csontok, azaz valóban Petőfi csontjait találták meg, és a női csontokra vonatkozó hírt a moszkvai magyar követségről kérték a szakértőktől. Ugyan verselt oroszul is, de száznál több magyar vereset is írt, azaz nem tagadta meg magyarságát, és ezért a vele szembeni állásfoglalásom hibás.
Olvashattam, hogy akik mint szakértők a Petőfi-csontok valódisága mellett álltak ki, fenyegetést kaptak, föltehetően olyan félelmeteseket, hogy elálltak véleményük bemutatásától, nyilvánosságra hozatalától.
És itt támad a kérdés, Tisztelt Olvasó!
Milyen érdekek állnak Petőfinek az általános tananyagba foglalt halálának érvényessége mellett? Miért nem lehet az igazságot kideríteni? Miért pont a tudomány és annak legfőbb képviselője, mozgatója, szervezője, az MTA áll az immár bizonyítottan hamis tételek mellett?
Az MTA doktora vagyok. Tudománnyal foglalkoztam egész szakmai pályafutásom során, és ott az volt a vezérelv: az igazat, mindig csak az igazat! Készülhetnek elméletek – kell is, mert a kutatás menetét azok meghatározhatják, körbefonhatják –, de ha olyan adat kerül a kezünkbe, ami igaz, de az elmélettel ellenkezik, akkor nem az adatot, hanem az elméletet kell elvetni. Olyat létrehozni, amibe ez az ’idegen’ adat is beletartozik. Mert ilyenre mindig van lehetőség.
Csakhogy, a pszichológiából ismert az a tétel, hogy a kimondott szónak néha roppant nagy ereje van! Aki kimondta, néha akár a haláláig ragaszkodik hozzá. Nem az igazat, hanem a saját igazságát bizonygatja, védi – és ha hatalom van a kezében, akkor érvényesíti is.
Ez lenne a háttér?
Nem tudom.
Tisztelt Olvasó!
Tudománnyal foglalkoztam, és mint természetkutató és műszaki fejlesztő nyúltam olyan kérdéshez, amely távol áll a szakmai területemtől. Mégis, a szakmámban szerzett tapasztalatok, kialakított módszerek alapján értelmeztem a magyarság eredetére vonatkozó kérdéseket, majd tettem közkinccsé Gyökerek c. könyvemben.
A könyv eredete egy Melbourne-i társasági vitához nyúlik vissza, az István a király c. rockopera helyi táncos bemutatójához kapcsolódóan. Vitapartnereim bizonygatták, hogy mi, magyarok a sumérok késői utódai vagyunk. Akkor – éppen az iskolában tanult, és az MTA hivatalos elméleteként ismert – ún. finnugor modellt ismertem, és annak ismeretében indultam el, hogy bebizonyítsam, mi azok vagyunk, nem sumérok.
László Gyula néhány művét akkor már ismertem és az ő kérését igyekeztem megvalósítani: egyidejűleg és együtt értékelni négy tudományág, a nyelvészet, az embertan, a népi műveltség, művészet és a régészet eredményeit, és így kialakítani egy lehetséges származási modellt. Olyat, amelyik mind a négy tudományág sajátos adataival harmóniában áll.
Minthogy a négy tudományág szakértői általában a másik háromból csak elenyésző mértékben igyekeztek informálódni, ezért akkor mind a négy tudományág módszertanával megismerkedtem, megtanultam azokat, és az elérhető adatokat áttekintve igyekeztem az ismerteim szerinti modellt értelmezni.
Nem ment. Ellentmondásossá vált. Az, hogy nem vagyunk sumér utódok, az egyértelműen kiviláglott, de az is, hogy az MTA modellje ellentmondásos, nem lehet igaz.
Hogy is van ez? A műszaki és természettudományban ha ellentmondásossá válik az adathalmaz, akkor mit kell elvetni?
Igen, az elméletet.
A négy tudományág adatai alapján, több ezer oldalnyi tudományos anyag áttanulmányozása eredményeként jött létre az a modell, amit aztán a Gyökerekben megfogalmaztam: a magyarság, a magyar ember nyelve, a magyar ember műveltsége a Kárpát-medence őslakóinak az öröksége, és erre mint kettős műveltség jön rá a sztyeppéről betelepedetteké.
Mondanom sem kell, a modellt sem az MTA hivatalos képviselői, sem a közép-ázsiai (szkíta, hun, sumér) származás hívei nem fogadták el. Az MTA olyannyira nem, hogy a köztestületi tagságomat meg is szüntette, és amikor Szingapúrból, az ottani tudományos akadémia elnökének kérését tolmácsoltam nekik, még csak válaszra sem méltattak.
Elkeserítő volt a helyzet.
Az MTA köztestületi tagsága minden minősített kutatónak alanyi jogon jár. Csakis abban az esetben vonható meg, ha kiderül, hogy a tudományos címet más munkájának kisajátításával nyerte el.
Márpedig ez az én esetemben ez nem állhatott fenn, hiszen mindkét címet (kandidátusi, doktori) egyértelműen a saját tudományos munkáim alapján kaptam meg. Sőt, inkább az én tudományos eredményeim egy tekintélyes része vált mások tudományos értékéivé, és nem fordítva.
Tiltakozásomra az MTA helyreállította a köztestületi tagságomat.
A szingapúri akadémia elnökének kérése az volt, hogy hozzam őt össze az MTA vezetésével közös projektek kidolgozására, mert nekik a magyarok tudására (tanítók) lenne szükségük, ők állnák a közös munka anyagi fedezetét, és így mindkét fél számára hasznos lehet az együttműködés.
Ahogy föntebb jeleztem, nem kaptam választ.
Az üggyel a helyi követség titkárához fordultam, aki elmondta, hogy ezt ő is megpróbálta, de a hazai tudományos fejek azt válaszolták, hogy fasisztoid rendszerek tudományos köreivel nem lépnek kapcsolatba.
Tudomány?
Mi lenne a tudomány feladata?
Mindenekelőtt az igazság kiderítése, és annak az tudományt fenntartók életminősége javítására fordítása.
Mi áll a Petőfi-csontok ügyében az MTA akadékoskodása mögött? Milyen érdekek vezették arra, hogy kérjék a csontok elnőiesítését? Milyen érdekek vezettek oda, hogy a szibériai Petőfi verselésében az orosz nyelvűt hangsúlyozzák és a magyart ejtsék?
Nem tudom.
De ugyanúgy kérdezhetem: milyen érdekek gátolják az MTA történészeit, hogy szembe nézzenek a valósággal, és figyelembe vegyék azt a hatalmas régészeti anyagot és az általa kifejezett helyi műveltséget, ami a Kárpát-medence ún. honfoglalását megelőző időszakot jellemzi?
Munkán megjelenése után genetikai eredmények is napvilágra kerültek. Mindjárt, még abban az évben az azóta többször hivatkozott Semino-csoport eredményei, amelyből nyilvánvaló, hogy a mai magyar népesség közel 3/4-e az európai ősgént hordozza, nem a sztyeppeit, nem a közép-ázsiait. Az azóta fölállt Magyarságkutató Intézet is gyűjti már a genetikai adatokat, és maguk is több közleményben hivatkoznak arra, hogy a magyar lakosság zöme az ős-európai gént hordozza, és a sztyeppei bevándorlók az eredeti lakossághoz képest mindig erős kisebbségben érkeztek ide. Legutóbb éppen a Hunyadi család genetikáját találták szintén ős-európainak – és mindezek megfelelnek a Gyökerekben felvázolt modellből származtatható következményeknek.
Tisztelt olvasó!
„Az igazat, mindig csak az igazat!” Ez a tudományosság alapfeltétele. Még akkor is ezt kell követni, ha korábban, nem teljes információ birtokában esetleg mást mondtunk ki. Ne a „kimondott szó” határozza meg, hogy mi az igazság, hanem az igazság határozza meg azt, amit képviselünk.
Igen, korábban tévedtem az ítéletemben. Most már elfogadom a Petőfit érintő adatokat, elképzeléseket, helyreállítottam Petőfi iránti tiszteletemet.
Mea culpa maximus!
Cser Ferenc
a kémia tudomány doktora (MTA)
Queanbeyan, Ausztrália
Kapcsolódó írásunk:
A szóban forgó könyv I. részének közvetlen elérhetősége:
