Megjelent a Búvópatak januári száma!
„Szakadék szélén áll a drága nemzet.
Virágait most falja fel a járvány.
Bolyongunk szerte, jövőt féltve, árván.
Nap lobbant fényre, éjnek réme hemzseg.
A kórnál rútabb szörnyet most nevezd meg!
A démon büszke, hatalomra vágyván,
haláltáncot jár, ropja nagy paráznán.
Hazám, kacagja minden bús keserved.
Hataloméhest puffaszt kerge méreg.
Pénzbálvány adja. Méri sors: a mérleg.
Maradj őrzője az élet vizének!
Több földrészről ront tébolyult rajongás.
A benti bérenc csal: hazug csapongás.
Hazám, vacogsz, de védjen tiszta ének!”
– Tusnády László Szakadék szélén című szonettkoszorúját is olvashatjuk a huszonegyedik évfolyamába lépett Búvópatak kulturális és társadalmi havilap januári számában. Minden kétség, baj és kétségbeesés közepette, megpróbálunk ismét erőt adó számmal előrukkolni az új esztendőben. Tusnády László mesterszonettjében még a fájdalom hangján szól, de az utolsó írásban Viczián Miklós már arra hívja fel figyelmünket, hogy a bölcsesség, a szeretet és a hit erejével a legnagyobb fájdalmakat is kibírhatjuk, a legnehezebb időszakokat is átvészelhetjük.
Lassan siess című jegyzetében Udvarhelyi András azt járja körül, hogyan legyünk résen a ránk zúduló információáradattal szemben, hogy védjük magunkat a hazugságoktól. Ehhez Bibó István gondolatait hívja segítségül (A szabadságszerető, művelt ember tízparancsolata).
„Ha csak észszerűen, racionálisan, vagyis értelem nélkül gondolkodunk és világnézetek szerint élünk – amit ma leginkább a médiumok által sugallt mainstreamnek neveznek –, akkor azon embertömeghez csatlakozunk, akik a létet meghazudják, mivel anyagban gondolkodva kizárólag a földi életre koncentrálnak. A tömegember elfogadja a világnézeteket, a hatalmaskodást, a médiumok által gerjesztett és fenntartott butaságokat, a demokratikus rabszolgaságot. Szerinte csak az létezik, ami kézzel fogható és szemmel látható. Ami az anyagon kívül van, az egyszerűen nincs. A racionalista tömegember materialista, aki az élet határán túli tudásra, a metafizikai lét felfogására nem alkalmas. Képes lenne rá, de nem erre tanították, hanem épp az ellenkezőjére. A tagadásra.” – írja Hajdu Zoltán a Hol itt a ráció? című esszéjében.
Szentgyörgyi László Retúr című novellájában egy erdélyi nő hazájából való távozásának és visszatérésének történetét írja meg.
„előttem térkép
nem találom rajta
önmagam
gyermekem magamhoz szorítom
általa hiszem még régi
istenem
fehér-fekete képzeletbeli utakon szél sepreget
a tükörben is angyalarcú áruló
integet
szemeim hiába emelem égnek
kihez imádkoztam magamban
lelem”
– Szente B. Levente Majd ezt kérdezem című verse is olvasható a januári számban.
Három farkas címmel Varga Rudolf önéletrajzi regényéből közöl újabb részletet a lap. „Ember tervez, asszony végez, tartja a kiforgatott szólás. A továbbtanulásom ügyében sem apukámnak nem lett igaza, sem nekem. Augusztus végén szólt apám, megyünk beiratkozni a gimnáziumba. De annak azért előzménye is volt. Édesapám mindenáron azt szerette volna, ha ótószerelőnek tanulok. Annál ígéretesebb, jobban fizető, könnyű és tiszta munkát nem ösmert. A tanulmányi eredményeim azt indokolták, valami jó szakmát kell elsajátítanom. Több jóindulatú tanárom még évekkel később is ugyanarra intett. Pápay tanár úr, az áliroda-lom neves tanára például mindenáron az asztalos mesterség felé próbált terelgetni. Édesanyám viszont titkon abban bízott, nadrágos ember, talán még pap is lehet a kisfiából.”
(...)
Comments