Meglepő WHO-döntés – avagy miért van szüksége a szabadkőműves hálózatnak a készséges ügynökökre?
Varga Domokos György írása
Tisztelt Olvasó!
Miként a magyar médiafősodorból már tudomást szerezhetett róla, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette: mivel a több mint hetven országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár rendkívüli helyzetet eredményezett, álláspontja szerint globális vészhelyzetet kell hirdetni.
Vessünk azonban egy gyors pillantást arra, hogy egyrészt kiket és miért fenyeget akkora egészségügyi veszedelem, hogy a diktatórikus döntéseknek felettébb kedvező vészhelyzetet kikiáltsák, másrészt pedig voltaképpen ki is a kikiáltó.
Nos, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint május óta több mint 16 ezer majomhimlős esetet regisztráltak 74 országban.
Halálos kimenetelű fertőzést viszont csak Afrikából jelentettek, ahol a vírus egy veszélyesebb változata terjed, elsősorban Nigériában és Kongóban.
Ezen túlmenően pedig Dr. Rosamund Lewis, a WHO vezető majomhimlő-szakértő orvosa ezen a héten úgy nyilatkozott: az Afrikán kívüli majomhimlős esetek 99 százaléka férfiaknál fordul elő, ezen belül pedig 98 százalékban olyanoknál, akik más férfiakkal létesítettek szexuális kapcsolatot.
Cseppet is értelmes ember ezek után nem a majomvírus hétköznapi halandókat fenyegető erejétől borzad el, hanem attól, hogy a WHO jóformán a semmire képes volt ekkora horderejű döntést hozni. A Covid-19 fedőnevű hadjárat során ugyan már láthattuk, hogy az Egészségügyi Világszervezet nem retten vissza az egész világ átejtésétől, de ott legalább még valamelyest adtak a számokra és a tényekre, no meg bőven a látszatokra. Itt azonban már az efféléken is túltették magukat.
Legalább is Tedrosz Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. Ugyanis, miként a világsajtó értésre adta, személyesen hozta meg a döntést arról, hogy a világszervezet kiadja a szóban forgó nyilatkozatot, s annak ellenére döntött így, hogy a kérdésben nem volt egyetértés a WHO vészhelyzeti bizottságának tagjai között.
Tisztelt Olvasó!
Egyre fájdalmasabb látni, hogyan igyekeznek az Új Világrendnek úgy megágyazni, hogy hol egy Trudeaut, hol egy Zelenszkijt, hogy egy Gebrejeszuszt, hol meg más hasonszőrűeket juttatnak a megkívánt pozíciókba, akik aztán keresztülverik a háttérhatalmi megbízóik emberiségellenes akaratát. No persze úgy, hogy közben másról sem szónokolnak, mint hogy mennyire az emberiség javára cselekednek. Az amúgy mellbevágó 98% kijózanító hatásának ellensúlyozására Tedrosz Gebrejeszusz is sietett óva inteni bármely csoport megbélyegzésétől vagy hátrányos megkülönböztetésétől, és olyan intézkedések meghozatalát sürgette, amelyek az egészség mellett az emberi jogokat és méltóságot is védik.
Persze a szabadkőműves hálózat ügyel arra, hogy a világmédia kulcspozícióiban is megbízható és készséges ügynökök üljenek.
„Ez volt az első alkalom, hogy az ENSZ egészségügyi szervezetének vezetője ilyen döntésre kényszerült” – hangoztatta a nemzetközi sajtó, úgy tálalva a példátlan esetet, mintha a WHO elnöke a világ egészsége érdekében bátran felülemelkedett volna az illetékes bizottság többi tagjának megfontolatlan ellenállásán. Holott a WHO fejét valójában semmiféle egészségügyi fenyegetés nem kényszerítette erre az értelmetlen döntésre, tehát csakis hátsó szándékok és érdekek mozgósították a bizottsági tagok akarata ellenében. S ezt egy tisztességes sajtó, bizony, azonnal szóvá is tette volna.
De hát nem ilyen világban élünk, tisztelt Olvasó, s csakugyan előfordulhat, hogy a miniszterelnökünk által emlegetett 2030-ig még befelé megyünk a zavarosba, az igazi vészhelyzetbe, s nem kifelé. Ez sem lehet azonban ok arra, hogy hallgassunk. Vagy hogy a világgal együtt hülyüljünk.
Comments