Merengés az Ősrobbanás-elmélet sírjánál (Gyimóthy Gábor verse – némi felvezetővel)
Valamikor a múlt század 50-es éveinek végén volt egy gyönyörű kozmológiai elmélet az állandó világegyetemről. A csillagrendszerek színképének vörös felé történő eltolódása akkor már ismert volt. Azt a jelenséget csak a távolodással tudtuk magyarázni (ma sincs rá jobb magyarázat, ami persze nem jelenti azt, hogy ez így is van, de nagyon valószínű). Tehát a szétrebbenő világegyetemet nem lehetett tagadni, de valahogy úgy képzelték el, hogyha a csillagrendszerek eltűnnek a szemünk elől, mert meghaladják a hozzánk viszonyított fénysebességet, anyag keletkezik a térben, hogy az általunk belátható világegyetem anyagsűrűsége ne változzon.
Kétségtelen, hogy itt sok minden magyarázatra, sőt bizonyításokra szorult volna, ezért vitatható volt az elmélet.
Jött az ősrobbanás ötlete, ami azonban eleinte nem egy végtelenül kis pontból indult volna ki, hanem valamilyen óriási tömegből, amely – ki tudja miért – fölrobbant. 1964-ben fölfedezték a 2,7 Kelvin fokos, mikro-rövid-hullámú háttérsugárzást, amit – úgymond – lehetetlen másképp magyarázni, minthogy az az Ősrobbanás "maradék hője". Szaharov, az orosz atomfizikus (a szovjet hidrogénbomba atyja) azt mondta, hogy a lelkének ez a háttérsugárzás a legkedvesebb (csak remélhetjük, hogy ezt nem a felesége jelenlétében közölte...). Nosza, lábrakapott az „Ősrobbanás-elmélet”, és kidobta az állandó (és állandóan változatlan) világegyetem elméletét a nyeregből (akkor ez még nem a Szilaj Csikó nyerge volt). Igenám, csak az volt a baj, hogy a nyeszlett háttérsugárzáson kívül – bár tágult a tér – a világegyetem egyáltalán „nem úgy nézett ki”, mint ami egy pontból indult. Bármelyik irányba néztünk, mindenütt pontosan ugyanazt láttuk, pedig már akkor nagyon távolra (értsd: egyúttal távolra a múltba) láttunk.
Én – mint teljes amatőr – 1967-től kezdve mondogattam mindenkinek, akivel ilyesmiről vitatkoztam, hogy nem hiszek az ősrobbanásban. A 80-as évek elején kénytelenek voltak kitalálni valamit az elmélet megmentésére.Azt sütötték ki, hogy:
a végtelen kis pontból történő robbanás után iszonyatosan rövid idővel, iszonyatosan fölgyorsult a tágulás, olyannyira, hogy a ma általunk ismert (szeretett és elfogadott) fizika minden szabályára füttyöt hányt.
ez az iszonyatos sebességű tágulás ugyancsak iszonyatosan rövid idővel később lelassult, mai fizikával is magyarázható sebességre. És ezért van az, hogy „nem úgy néz ki” a világegyetem, mintha egy pontból indult volna, mert hiszen ennek a kezdeti, gyors fölfuvalkodó tágulásnak az az eredménye, hogy a ma, általunk belátható világegyetem, az „egész” világegyetemnek csak miliomod, vagy akár triliomod része...
Szóval nem elég, hogy meg kellene magyarázni, mi volt az a végtelen kis pont, és miért robbant föl, de hogy a ma látottak megmagyarázhatók legyenek, még be kellett vezetni két tudományos bukfencet is (valóságos bűvészmutatványt), csakhogy továbbra is hinni lehessen az elméletben. Hát nem tudom, ki, hogy van vele, de ha elképzelem, hogy egy szakállas bácsiszerű, mindenható lény csettint egyet az ujjával és ezáltal megteremti a világegyetemet, akkor az nekem sokkal tudományosabb elméletnek tűnik.Miért nem hittem (és hiszek ma sem) az Ősrobbanás-elméletben (legalábbis abban a formában, ahogy azt ma elképzelik)? Mert már nagyon régen nagyon messzire láttunk. Még jóval a Hubble űrcsillagvizsgáló létezése előtt, láttunk pontosan olyan csillagrendszereket, mint a mi Tejútunk, 8-10 miliárd fényévnyire innen, azaz 8-10 miliárd évnyire a múltban. Hát ha az ilyen csillagrendszerek kialakulásához több miliárd év kell, akkor nem lehetnek három-négy miliárd évvel az ősrobbanás után pontosan olyanok, mint a mi mai csillagrendszerünk. Csodálom, hogy ez a kozmológusokat nem zavarta, ugyanis a számításaik alapján az ősrobbanásnak 13,8 miliárd évvel ezelőtt kellett „megesnie”.
A James Webb űrcsillagvizsgáló legújabb fölfedezései pontosan ezt látszanak igazolni. Most azt látjuk, hogy már az elméletileg „időmeghatározott” ősrobbanás után 2-300 milió évvel is léteztek a mai csillagrendszerekhez nagyon hasonlóak, ami a számítások szerint lehetetlenség. Ezért ideje eltemetnünk...
Merengés az Ősrobbanás elmélet sírjánálVajon a világegyetem
élethossza végtelen?
Hisz egyre inkább úgy tűnik,
hogy bizony kezdettelen!
De ha tényleg nem lett volna
valamikor kezdete,
akkor persze végtelen a
máig lejárt ideje...
Lám az ember, ha tűnődik,
elképzelni kénytelen,
hogy akkor a mi világunk
méretre is végtelen...
Zollikerberg, 2024 II. 14
Comments