top of page

Mindennapi szemezgetésünk (12:57) 2023.01.30.




Mit terveznek a pénzhatalom irányítói a WHO-n (az ENSZ Egészségügyi Világszervezetén) keresztül véghezvinni? Ezzel szemben milyen lehetőségek állnak a nemzeti kormányok rendelkezésére, hogy megőrizzék szuverenitásukat? A hétköznapi gondolkodó polgárnak osztottak lapot ebben a gigantikus sakkjátszmában? Persze, hogy nem! Na de mégis! Nem hagyhatjuk annyiban! Catherine Austin Fitts nem csak elemzi az egészségügy álcája mögé bújtatott folyamatokat, de mint azt tőle megszokhattuk, megoldási javaslatokkal is előáll ebben a tömör videóban.


A magyar miniszterelnök régóta tárgyalásokat szorgalmaz a felek között az eszkaláció elkerülése érdekében.


Vjacseszlav Vologyin szerint a kilenc évvel ezelőtt Kijevben végrehajtott államcsíny után Ukrajnában egy kívülről irányított, „náci bábrezsim” jött létre.


Bogár László: Kinek a háborúja? Az Amerikai Egyesült Államok birodalmi stratégiája nemcsak, hogy nem azonos Európa létstratégiájával, hanem számos kritikus ponton éppen, hogy szemben áll azzal


Azzal, hogy Washington nehézfegyverekkel látja el Ukrajnát, csak súlyosbítja és hosszabbítja a konfliktust – hangsúlyozza a kínai külügyi szóvivő.


Akár utolsó fázisába is léphet a lassan egy éve tartó ukrajnai háború, a felek ugyanis a hírek szerint a Krím feletti, mindent eldöntő hadjáratra készülnek. Ukrajna – a nukleáris eszkaláció veszélye ellenére – nagy valószínűséggel nemcsak az ehhez szükséges katonai segítségre számít­hat, de már az újjáépítést tervező amerikai cégek is mozgósítanak.


Az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás az elmúlt évben elválaszthatatlanul Kijev sorsához kötötte az Egyesült Államokat és európai uniós-NATO szövetségeseit. Úgy tűnik, Vlagyimir Putyin elnök második inváziója az ország ellen visszafelé sült el, ami Ukrajnát még mélyebbre sodorta az euroatlanti közösség karjaiba, és megszilárdította Kijev EU- és NATO-tagsági törekvéseit – fogalmaz riportjának elején a Newsweek, amelyet a Bennfentes.net szemlézett.


"Nyilvánvalóan az Egyesült Államok nem csak a fő karmestere ennek az egész ukrán válságnak, hanem a fő haszonélvezője is. Washington többek között Ukrajnát tekinti hadiipari komplexuma termékeinek kísérleti terepeként, ahol különféle fegyverrendszerek és módszerek használatukat tesztelik, beleértve a modern, nagyon nagy hatótávolságúakat is, és mindezt, ahogy mondják, tesztelik az orosz fegyverekkel szembeni ellenállásra” – mondta Rjabkov.


A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, Oroszország Kínával és Indiával »újragombolhatja« a világ történéseit.


„Lekaszáljuk az egyik csoportot, aztán jön egy másik, aztán megint egy másik” – nyilatkozta Oleksandr Matviyenko.


Pályaudvarokról, benzinkutakról, piacokról, de a házakból is folyamatosan viszik el a férfiakat.


A BMPT-k elsődleges célja, hogy harckocsizó alakulatokat támogassanak gyalogság likvidálására specializálódott fegyverzettel.


A „szerencsés” katona készpénzben kaphatja meg a 26 millió forintot érő összeget. Az ezt követő tankmegsemmisítésekre pedig félmillió rubel (kb. 2,6 millió forint) jutalmat ígérnek.


Mondani sem kell, kiakasztotta a dániai Korán-égetés a csecsen vezért.


Petr Pavel lett Csehország új elnöke. Ursula von der Leyen a cseh elnökkel történő első telefonbeszélgetése során azonnal Ukrajna támogatásáról tárgyalt. Erről egy Twitter-bejegyzésben értesített az Európai Bizottság elnöke.


Találja ki, mely tagállam érintett!


A nyilvánosan elérhető látogatói lista szerint Tom Perriello több személlyel is találkozott az elnöki hivatalban.


Izrael ENSZ-nagykövete szerint a világszervezet nem tölti be azt a célt, amiért létre lett hozva.


A The Jerusalem Post hírszerzési forrásai szerint óriási siker volt az iszlamista rezsim katonai létesítménye ellen végrehajtott támadás.


Az Egyesült Államok minden lehetőséggel számol, hogy megakadályozza Iránt abban, hogy nukleáris fegyverhez jusson – jelentette ki az amerikai külügyminiszter vasárnap egy interjúban közel-keleti látogatásának első napján, Egyiptomban.


Novak Djokovic úgy döntött, hogy nem oltatja be magát, és ma megnyerte az Australian Opent. Egy baseball sapkás kedves ismerős is végignézte a meccset...


Miközben a Nemzeti Népegészségügyi Központ figyelemfelhívó plakátkampányt folytat az energiaitalok fogyasztásának visszaszorítása érdekében, és Rétvári Bence miniszterhelyettes is felkarolta az ügyet, az egyik budai kerületben tartott szemétgyűjtési akció elkeserítő képet mutat arról, hogy az emberi szemét (ráadásul az eldobált szemét!) mekkora hányadát teszik ki az energiaitalos dobozok hazánkban. Főként a fiatalok élnek ezzel az élénkítő módszerrel, noha régóta ismert, hogy az energiaitalok fogyasztása megnöveli a különböző kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának esélyét, rendszeres fogyasztásuk függőséghez vezet, ráadásul hosszú távon a pszichés állapotunkra is hatással lehetnek ezek a szerek. A veszélyekről és megoldási lehetőségekről kérdeztük Hal Melinda klinikai szakpszichológust, az MCC Tanuláskutatò Intézetének vezető kutatòját, aki egyetemi oktatóként több szemszögből is rálát a problémára.


Petíció aláírására buzdít a CitizenGO, hogy felhívják az iskolaigazgatók figyelmét, miután a Labrisz Leszbikus Egyesület megkezdte a tanárok kiképzését, és „az egyre radikálisabb és valóságtól elrugaszkodóbb LMBTQ-ideológia gondolatiságának” sulykolását.


Lausanne-ban 100 frank egy köpés



894 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK