top of page

Mindennapi szemezgetésünk (16:40) 2022.09.18.





Tanulmány a COVID-19 vakcinázást követően újonnan jelentkező fülzúgást vizsgálja

A The Laryngoscope című folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmányban a kutatók a COVID-19 oltást követően újonnan jelentkező fülzúgás előfordulását vizsgálták. Az oltástól való egyre nagyobb tartózkodás és a hírvivő ribonukleinsav (mRNS) alapú COVID-19 vakcina mellékhatásaitól való félelem világszerte komoly egészségügyi problémává vált. Ezért a COVID-19 vakcinázás káros hatásaival kapcsolatban a COVID-19 világjárvány alatt kiterjedt kutatásokat végeztek. A közelmúltban a COVID-19 mRNS-vakcina lehetséges mellékhatásaként olyan fülzúgásról számoltak be, mely halláskárosodással és az életminőség drasztikus romlásával jár.


Szijjártó: Magyarország Montenegrót is koronavírus-vakcinával támogatja

Magyarország 11 700 adag koronavírus-vakcinát küld Montenegrónak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. (hatékonyés biztonságos?! az is becstelen, aki adja, az is, aki fogadja)


A Nemzetközi Fizetések Bankjának vezérigazgatója bejelentette, hogy a digitális valuták bevezetésével "abszolút technológiai ellenőrzésük" lesz mindenki személyes költései felett

Más szóval, a Nemzetközi Fizetések Bankja a totális totalitarizmust vezeti be.


Mráz Ágoston Sámuel: Magyarország megnyert egy brüsszeli csatát

A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a magyar kormány sikerét az is bizonyítja, hogy az európai baloldal háborog a kompromisszum miatt.


A kanadai Donald Trump, aki kiütné Justin Trudeaut a nyeregből

A következő kanadai parlamenti választások körvonalai már kirajzolódtak: a választási párbaj Justin Trudeau miniszterelnök és az újonnan megválasztott konzervatív vezető, Pierre Poilievre között fog zajlani, aki a hétvégén rekordnagyságú fölénnyel nyerte el pártja jelölését. Trudeau úgy tűnik, alig várja, hogy nekimehessen az új tory vezetőnek, akit minden bizonnyal rasszista szélsőségesnek fog majd bélyegezni. Auerback megjegyzi, hogy Kanadának már korábban is voltak populista vezetői, de történelmileg ezt a populizmust a „nyugati elidegenedés” tartós érzése hajtotta.




Köves Slomó és családja fogadta Novák Katalint a mádi zsinagógában

A köztársasági elnök még sofárt is fújt a közelgő zsidó újév alkalmából Mádra tett látogatása során.


A DW előírta, hogy minden alkalmazottnak támogatnia kell Izrael létjogosultságát

Azért volt szükség erre, mert a német hírszolgáltató egyik – azóta elbocsátott – újságírója, rákos daganatnak nevezte Izraelt, "amelyet ki kell vágni".


Ha elfogadtuk volna az LMBTQ propagandát és a migrációs pusztítást, akkor az EU-nak tökéletes jogállamiság lenne Magyarországon!!

A támadások hátterében valójában az áll, hogy mivel nem engedtük többek között az LMBTQ propagandát a gyermekeink közé, és nem engedtük a migrációs pusztítást az életünkre törni, ezért úgy döntöttek, hogy mostantól Magyarországon nincs jogállam, és nem kapjuk meg az EU-s pénzeket. Az EU-nak olyan politikai elit kell, akik elárulják a saját hazájukat, akik akarják a migrációs pusztítást, akarják az LMBTQ propagandát, na meg akik orrba-szájba támogatják az orosz szankciókat, hogy mielőbb KIVÉREZTESSÉK AZ EURÓPAI LAKOSSÁGOT.


Nagyot robbant az új napelemes Adidas fejhallgató

Szuper zenei hangzás, trendi külső és hangsúlyos környezettudatos kialakítás jellemzi az Adidas új tervezésű eszközét, az Adidas RPT-02 SOL vezeték nélküli, napelemmel töltődő fejhallgatóját, amely által új dimenzióba léphetünk.








598 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page