top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (10:27) 2023.02.27.




COVID-19 Ellenintézkedések – Bizonyíték az ártó szándékról | Sasha Latypova előadása – Stockholm, 2023. január 21.


Ezúttal az energiaügyi minisztérium jutott erre a következtetésre.


Az Egyesült Királyság igazságügyi minisztere kijelentette: „nagyon világosan kell látnunk, hogy meg kell védenünk a többi női elkövetőt.” (nu, de mi tartott ilyen sokáig?)


A szerző természetesen siet leszögezni, hogy Amerika a „szabadság szigete”. (nu, egyszer még ő is megvilágosodhat)


A szerző szerint Orbán Viktor és kormánya már hozzászokott ahhoz, hogy egyedül álljon a véleményével.


„Mindannyiunknak meg kell kettőznünk erőfeszítéseinket a migrációs és menekültügyi paktum elfogadása és a közép-mediterrán térségre vonatkozó migrációs cselekvési terv terén” – írta a Twitteren Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, arra reagálva, hogy vasárnap többen ismét a tengerbe vesztek a dél-olaszországi Calabria partjainál.

Oroszország az utolsó, érvényes szerződés értelmében leszállított tétellel végleg leállította a kőolajexportot Lengyelországba a Barátság vezetéken – közölte szombaton a PKN Orlen lengyel kőolajipari nagyvállalat. Az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint a PKN Orlen nem kap többé Oroszországból származó kőolajat.


Kérdés, hogy miért nem a tűzszünetre és a béketárgyalásokra koncentrálnak a háborús felek.


A Politico szerint amerikai tisztviselők próbálják eltántorítani Pekinget attól, hogy halálos segítséget nyújtson Moszkvának a lőszerek és drónok szállításával.


...és több mint 50 külföldi vezető ellen kísérelt meg merényletet elkövetni".


A biztonságpolitikai szakértő emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok, továbbá több mint negyven ország pedig Ukrajnát látja el különböző harci eszközökkel, berendezésekkel, járművekkel, így semmi rendkívüli nincs abban, ha például egy hadiipari üzlet keretében Kína – amely katonai nagyhatalom – Oroszországnak exportál (egyébként Moszkva is nagyon sok helyre szállít fegyvereket kétoldalú megállapodások keretében).


William Burns szerint az oroszok és Irán közti szövetség rohamosan fejlődik, ami aggasztó.


"A csővezeték üzletágban... meg vannak győződve arról, hogy nem Oroszország tette, mert teljesen őrültség lenne, ha ők tették volna" – mondta a Pulitzer-díjas újságíró, Seymour Hersh a "Going Underground" műsorvezetőjének, Afshin Rattansi-nak adott exkluzív interjúban. (Schillert Mária küldeménye)


1993. február 26-án a World Trade Center mélygarázsában egy furgonba rejtve 600 kilogramm robbanószert robbantottak fel iszlamista szélsőségesek. A detonációban 6 ember vesztette életét, és mintegy ezren sérültek meg. Az ikertoronyokból emberek ezreit kellett kimenekíteni a robbanást követően. A támadók célja a toronyházak elpusztítása volt, ami akkor nem sikerült. (khöm... hamarosan a Szilaj Csikón Sütő Gábor írása: A világközvélemény megtévesztése. ÖNPROVOKÁCIÓ ÉS ÁLLAMKÖZI TERRORIZMUS)


Már 1760 milliárdra emelkedett az amerikai diákhitel-tartozások összege. A jelentések szerint átlagosan 14 millió forintnyi diákhitele van azoknak, akik felvették a kölcsönt. Egyre több olyan amerikai van, akik évtizedek alatt sem tudják visszafizetni a tanulmányi hitelt. Washingtonnak június végéig van ideje, hogy eldöntse, mit kezd a helyzettel, Joe Biden azt is felvetette, hogy elengedik a kintlévőségeket.


A miniszter közölte, néhány héttel ezelőtt levelet kapott az Ukrán Kézilabda Szövetség elnökétől, amelyben segítséget kértek.


A román külügy nem adja hozzájárulását ahhoz, hogy Magyarország beruházási programokat hajtson végre az országban.


Keresztény vagy muszlim lesz Nigéria új elnöke? Stabilitást hoz vagy válságot mélyít Afrika óriásának új vezetője? Nigéria sorsa Európa számára is fontos kérdés.


Az EU a jogállamiság homályos fogalmát használja politikai zsarolásra, a fő célkitűzés a genderfront terén való áttörés, véli az MCC oktatója.


Február 23-án, csütörtök este a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából a Szent István Intézet a Scruton Veres Pálné utcai közösségi terében szervezett beszélgetésén rendhagyó módon azokról az áldozatokról esett szó, akik meg sem születhettek az elnyomó rendszer miatt. Az eseményen Máthé Zsuzsa, az intézet igazgatója Hal Melinda klinikai szakpszichológussal, Szalai Piroska munkaerő-piaci szakértővel és Mezey András egyháztörténésszel beszélgetett. A kommunizmus 40 éve alatt 4,4 millió honfitársunk nem születhetett meg, ők azok az áldozatok, akikről azóta sem esik szó a közbeszédben, miközben ma is hiányoznak fogyatkozó nemzetünkből, ahogy az ő meg nem született gyermekeik, unokáik is – olvasható az eseményről készült beszámolóban a Szent István Intézet Facebook oldalán.


Működőképes-e egy olyan társadalom, ahol nincsenek értékek?


A transzparensen a magyar és izraeli miniszterelnök mellett több autoriter vezető arca és a „From start-up nation to shut-down nation" felirat volt látható.


Akik csak úgy hagyhatják el a házukat, ha beveszik a kartell gyógyszereit. Kidobtam a forgatókönyvet, senki nem hinné el.


A projekt költsége: 580 millió euró. Ugyanebben a városban további 4 projektet terveznek 3 millió sertés felnevelésére.


A német nagyváros lemondta Roger Waters májusi koncertjét, és közleményben állt ki Izrael mellett.

 

(Az alábbi meghívó alighanem márc. 1-re szól, az valóban szerda – a Szerk.)


1 063 megtekintés

Commentaires


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page