Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.04.19.
(nu, ez az egyik legfontosabb hír mostanság, tessék csak figyelmesen olvasni) Az Öböl-menti állam még nem erősítette meg, de a meteorológusok nem zárják ki, hogy a mostani, katasztrofális állapotokat okozó vihar mögött nem egyszerűen meteorológiai okok állnak, hanem az úgynevezett „cloud seeding”, amellyel mesterségesen tudnak csapadékot előállítani az országban. A vízelvezetés hiánya, mint most látható volt, súlyos áradásokat tud okozni országszerte, ez azonban sosem hátráltatta az ország vezetését, hogy a vízbiztonsági problémák megoldására a cloud seeding technológiát vesse be. A módszert az 1980-as években fejlesztették ki, azonban csak a 2000-es évek óta használják. A cloud seeding lényege, hogy különböző vegyi anyagokat, apró részecskéket, például sót vagy kálium-kloridot, egy repülőgépről a légkörbe juttatnak, hogy a pára azokon kicsapódjon, így még több csapadék tudjon lehullni a talajra. A CNBC szerint Mansour Bin Zayed Al Nahyan sejk, az Egyesült Arab Emirátusok elnökhelyettese összesen húszmillió dollárnyi összeget fektetett a fejlesztésekbe. A jelentések szerint éves szinten több mint ezer órán át végeznek cloud seedinget, hogy növeljék a sivatagi ország csapadékmennyiségét. Ahmed Habib meteorológus a Bloombergnek azt mondta, a hét elején a szintén az Emirátusokban lévő Al-Ain repülőteréről kisgépek szálltak fel, hogy a vegyi anyagokkal mesterséges esőt generáljanak. Az emirátusok meteorológiai szolgálata, Nemzeti Meteorológiai Központ (NCM) ezt közleményben tagadta, és azt mondta, az ország területén a mostani vihar során nem hajtottak végre cloud seedinget. (nu, ha most nem is, de máskor e szerint igen; akkor egy összeesküvés-elmélettel megint kevesebb; eszement légkörmérnök és pénzelőik tényleg megpróbálnak Istent játszani; be kéne végre látni, hogy vannak a világban olyan bonyolultságok, amelyeket emberfia egészében soha nem láthat át, ezért nem is lenne szabad belepiszkálnia)
Akinek még 2024. áprilisában, világnyi bizonyíték ellenére is van képe konteónak, összeesküvés-elméletnek nevezni a kovidos „oltási” önkény ellen fellépők érvelését és kiállását; és van képe olyan személyt jelölni pártja EP-képviselőjének, aki egyik élharcosa volt a kovidos hazugságkampánynak, a teljesen haszontalannak bizonyult kísérleti szerek elképesztően felelőtlen, tömeges beadatásának – nos ezt az embert és ennek a pártját olyan messze kell tartani a közélettől, a politikától, amennyire csak lehet.
Novák Előd alelnök, országgyűlési képviselő arról beszélt: Deák Boldizsár önként és rosszhiszeműen jelentgette fel ismerőseit, például olyanokat, akik a rendszer elől nyugatra akartak menekülni. Úgy nyilatkozott, a férfi éppúgy III/2-es volt, mint a D-209-es fedőnevű Medgyessy Péter korábbi kormányfő vagy Martonyi János egykori külügyminiszter, aki nemrégiben a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét vehette át születésnapja alkalmából.
Az európai gazdatüntetések részben elérték a céljukat: a traktoros felvonulások, az út- és határlezárások hatására az Európai Bizottság javasolta a Közös Agrárpolitika (KAP) egyes környezetvédelmi követelményeinek enyhítését, elfogadva, hogy a mezőgazdasági szektor túlságosan sok környezetvédelmi előírást és adminisztratív terhet kapott. Ennek ellenére gazdacsoportok jelezték, hogy az EP-választás előtti napokra újabb lezárásos tiltakozóakcióra készülnek, kihasználva a kampányidőszak jelentette publicitást. A brüsszeli Európai Negyedben idén már három nagy gazdatüntetés zajlott, egy holland csoport, a Holland Gazda Védelmi Erő (FDF) június 4-re tömegdemonstrációt jelentett be. A csoport szóvivője az Euractiv-nak elmondta: azért a voksolás előtti napokra idősítik a rendezvényt, hogy tudatosítsák a választópolgárokban, hogy az EP-választáson egy másik jövőre is lehet szavazni.
“From the River to the Sea , palestine will be free”. Csak 44 képviselő szavazott az elítélő határozat ellen!
Oszámá el-Ali, a Palesztin Nemzeti Tanács tagja felettébb furcsának tartja azt, hogy Irán nem a legmodernebb fegyvereit vetette be az Izrael elleni április 13-i légitámadása során, hanem a több mint 1000 kilométeres távolságot csak hosszabb idő alatt megtenni képes, s ezért a légvédelem számára könnyebben bemérhető, illetve megsemmisíthető drónokat. A palesztinok azt remélték, hogy Teherán meglepetésszerű, gyilkos csapást mér Izraelre, ehelyett azonban Teherán a médiában előre bejelentett, rendkívül gyenge akciót hajtott végre – nyilatkozta az El-Mashad TV-nek a palesztin politikus, aki korábban azt is állította, hogy a Hamászt valójában Izrael hozta létre a PFSZ ellen. (nu, itt a magyarázat: Scott Ritter: Április rakétái...)
Az iráni forradalmi gárdát nyilvánítsa a világ terrorszervezetnek! (nu, biztosak lehetünk, hogy a következő kezdeményezés majd ott liheg a sarkában: "Izraelt nyilvánítsa a világ terrorállamnak!")
A szankciók értelmében az érintett személyek nem utazhatnak be Nagy-Britanniába és nem részesülhetnek finanszírozásban londoni székhelyű pénzügyi szolgáltatók részéről.
„Meg szeretnénk mutatni a zsidó életet és nem csak a mártíromságot”.
Meglepő bejelentést tett Haifa polgármestere.
Amerikai sajtóhírek szerint Izrael egészen a zsidó pészah ünnepének végéig nem fogja elindítani a támadását Irán ellen, míg vannak olyan jelentések is mely szerint egy titkos megállapodás keretében Biden belement abba, hogy Izrael elindítja a gázai rafahi hadműveletét, de cserében eláll a kemény megtorlástól Irán irányában. Hírfolyamunk a közel-keleti eseményekről.
A Google több tucat alkalmazottja tüntetett a vállalat vezetősége ellen a cég kaliforniai és New York-i központjában, amiért 1,1 milliárd dolláros szerződést kötöttek az izraeli kormánnyal. Néhány tüntető körülbelül 10 órára elbarikádozta magát a Google Cloud vezérigazgatójának székházában, és azt követelték, hogy a Google és az Amazon bontsa fel az Izraellel kötött megállapodást. Az alkalmazottak az akcióhoz külön pólókat is készítettek, amiken a szerződés felbontását követelték, vagy éppen „Népirtáshoz nem (jár) technológia” feliratú pólókat viseltek.
Ukrajna támogatóinak előnyben kellene részesíteniük a Kijevnek szánt fegyveradományokat saját védelmi képességeikkel szemben – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán.
Útközben a határőrök utolérték és a földre teperték. A férfi azonban ismét kiszabadult, és az ellenőrzőpont magyar oldalára menekült, ahová az ukrán határőrök már nem léphetnek be. Ott sikeresen regisztrálták a magyar határőrök, és bejutott az Európai Unióba.
Ezzel szemben a héten egy másik posztszovjet nemzet, Kazahsztán vezetője elutasította azt az elképzelést, hogy a népe által beszélt egyik nyelvet előnyben kellene részesíteni másokkal szemben. "A fiatalok ma már folyékonyan beszélik az állami [kazah] nyelvet, az orosz nyelvet, az angolt és más nyelveket, és ez jó" - mondta kedden Kassim-Jomart Tokajev elnök. "Nevetséges hisztériát gerjeszteni egy nyelv miatt, nemhogy harcolni ellene, ahogyan azt néhány más államban tették. Mindannyian látjuk, hogy mi lett annak az eredménye". VILAG HELYZETE
A brüsszeli városvezetés több muníciót adott az európai jobboldalnak, mint amiről két hónappal a választások előtt álmodni mertek volna – írja a Politico.
Milyen érdekesen működik ez a nyugati demokrácia. Brüsszelben a városvezetéstől jobbra álló fideszes MCC lett a szélsőjobboldali, míg Budapesten ugyanez a fideszes hatalom gátolja a tőle jobbra lévőket rendezvényeik megtartásában. A városvezetés a szerinte tőle túlságosan jobbra állót korlátozza Brüsszelben, míg a Fidesz pontosan ugyanezt teszi, vagyis a tőle jobbra elhelyezkedőt igyekszik ellehetetleníteni idehaza.
Dúró Dóra tanácsadója, Szakács Árpád azt írta korábban közösségi oldalán: „Magyarországon 40 féle mérget nyomnak a gyerekekbe”, míg Romániában nincsenek kötelező oltások.
Bizonyos esetekben 2 év helyett 5 évig is maradhatnak, és még a családegyesítés sem kizárt.
Szerencsére meg vannak számlálva a demokrata párti kormányzat napjai! Ha addig nem akadályozzák meg világméretű szabotázzsal, hogy legyenek novemberben választások, akkor Joe Biden megy a süllyesztőbe. “Ba..d meg Joe Biden! Szart sem köszönhetünk neked! Ba..d meg!”
Elon Musk azt mondja, azt tervezi, hogy „egy kis díjat” kér az új felhasználóktól az X-en való interakcióért – írta meg az Euronews. Ezzel a húzással szeretne megszabadulni a botoktól, az automatizált fiókoktól. Megjegyezte a milliárdos, „a jelenlegi mesterséges intelligencia (és a trollfarmok) könnyedén át tudnak menni a 'bot vagy?' kérdésen”. Arról nem közölt részleteket, hogy mennyi lenne a díj, vagy mikortól lenne bevezetve, de Musk egy másik posztban az X-en azt mondta, hogy az intézkedés három hónapig tartana.
Kommentare