Mindennapi szemezgetésünk – újabb világjárványos háttérhatalmi hadművelet 2024.08.16.
Fauci szerint sokaknak "maszkot kellene viselniük" a zsúfolt helyeken. Az új világjárvány két évig fog tartani, két vagy három hullámban következik be, és körülbelül három-kilenc hónap választja majd el az egyes járványkitöréseket. Ahogy az várható volt, a foci EB és az olimpiai játékok lezárultával a vakcinagyártókkal szövetséget kötött globális politikai elit elindítja a második felvonását annak az eseménysornak, amit a Covid alatt ismertünk meg. Mint közismert, tegnap a Tedrosz Gebrejeszusz vezette Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzetet hirdetett a majomhimlő miatt, ma pedig a Covid alatt terrorállamként megismert Kanada lépett egyet tovább a járványtervezésben. A Justin Trudeau által vezetett kanadai kormány figyelmeztetést adott ki, amelyben arra szólítja fel a polgárokat, hogy készüljenek egy "új feltételezett vírusra, amely élelmiszer- és üzemanyag-ellátási zavarokhoz vezethet." Mindez a Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Központ jelentéséből derül ki, amely közzétette az influenza és fertőző betegség kitörésekkel kapcsolatos terv kézikönyvének második kiadását. A tájékoztatató útmutatást nyújt a munkáltatóknak arra, hogy mire kell felkészülniük egy újabb világjárvány esetén.
A dokumentum tudni véli, hogy az új vírus halálosabb lesz, mint az influenza, mint fogalmaznak: "a korábbi influenza-világjárványok tendenciái alapján a megbetegedések és halálesetek átlagos száma magasabb lehet a korcsoportokban, mint amit az éves influenzaszezonokban jellemzően tapasztalunk". Szakács Árpád
Mindezt 82 nappal a 2024-es amerikai választások előtt! Nem fogunk maszkot hordani, nem fogjuk az iskolákat bezárni és nem fogunk kötelező oltást előírni! – reagált azonnal Donald Trump. Vilag Helyzete
Kell a vaxadó a BigFarmának és a választások eltolás Kamelának.
IQ teszt volt felismerni a hazug gyilkot a vakcina-kampány alatt?! Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiség, ismert újságíró az elmúlt hónapokban azzal került a közvélemény figyelmének fókuszába, hogy nyíltan támadja a globalista maffiát. Az amerikai sajtó most rámutatott arra, hogy Carlson már 2022-ben jelezte, hogy a védőoltásnak hazudott COVID19-vakcina valójában egy veszélyes méreginjekció és ezt a sajtóban is elmondta. Szőke Mária Magdolna
Ki keresett több száz millió dollárt egy vakcinán, majd azt mondta, hogy „csalódott”, és eladta a részvényt a legmagasabb áron?
Kiszivárogtak az EU–Pfizer szerződések kitakaratlan formában? (Biró Éva fészbukos oldaláról)
Tudjátok, szerintem ott romlott el minden, amikor megengedték, hogy a gyógyszercégek is kereskedhessenek a tőzsdén a részvényeikkel. Ahol a pénz az elsődleges motiváció, ott bármi előfordulhat... és elő is fordul. A gyógyszergyártásnak a gyógyításról kellene szólni és nem az üzletről meg a profitról. Biró Éva
Bűnmegelőzési céllal tiltották be.
Leo és Chantel Haer New Yorkban született és élt, keresztények és három gyermekük van. Volk szerint az Oroszországba költözés vágya az amerikai társadalomban a hagyományos erkölcsi és családi értékek eltörlése, valamint az alacsony oktatási színvonal miatt merült fel. A szülők aggódtak a jövő miatt, amely gyermekeikre hazájukban várhat. A jövőben a Haer család azt tervezi, hogy orosz állampolgárságot szerez. A házastársak felismerték, hogy itt magasabb az oktatás és a biztonság szintje, az állam pedig védi a hagyományos értékeket és támogatja a nagycsaládosokat – zárta bejegyzését Volk.
3000 milliárd dollárt költött az USA az Afganisztánban vívott háborúra, hogy táliboktól a hatalmat átadhassa a táliboknak! Trump reakciója pedig erre "beszédes"... „Milley azt mondta, hogy olcsóbb lenne az összes felszerelésünket Afganisztánban hagyni, ahelyett, hogy visszahoznánk azokat. Na én már akkor tudtam, hogy egy kib@**ott idióta!”
teljesítő” szintre rontotta Ukrajna hitelminősítését, arra hivatkozva, hogy lejárt a tíz napos türelmi idő az ország augusztus 1-jén esedékes, 750 millió dolláros, 2026-os eurókötvényének kamatszelvény-fizetésére.
Nyolc amerikai katona megsérült egy dróntámadásban, amely az északkelet-szíriai támaszpontjukat érte – közölte a Pentagon. A csapásról szóló első jelentések nem említettek még áldozatokat.
Egy palesztin férfi éppen a kórházba tartott a Gázai övezet középső részén található Deir al-Balah városában, hogy átvegye a három napja született ikrei születési anyakönyvi kivonatát, amikor csörgött a telefonja, hogy izraeli légicsapás érte az otthonát, gyermekei és 28 éves édesanyjuk pedig meghalt a támadásban, írja a CNN nyomán a 24.
A rendkívüli ülésen a török elnök is részt vesz.
Hónapok óta bírálják az egyetemén egyre nagyobb méreteket öltő antiszemitizmus kezelése miatt.
Korábban az Európa Tanács emberi jogi biztosa arra szólította fel Rumen Radevet, hogy ne írja alá a törvényt.
A Margit hídi Szent Korona-szobrokon lévő kereszteket többször is letörték – legutóbb tavaly augusztusban.
A főváros vezetése azóta sem állította helyre a megrongált kereszteket. A krisztusi szimbólum megsemmisítése és megrongált állapotban hagyása támadás kultúránk alapja ellen. Írja alá a Szent István Intézettel együtt indított petíciónkat, amelyben arra kérjük Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy haladéktalanul állítsa vissza a kereszteket a Margit hídon.
Tavaly év elejéhez képest közel ötven százalékkal nőtt a tartósan ellátatlan háziorvosi praxisok száma. Már a korábban kedvezőbb helyzetben levő központi régióban is nagyok a bajok: a megyék között 2016-ban még 16. helyen álló főváros jelenleg már a második az üres praxisok számát tekintve – írja a Válaszonline.
Ráadásul klíma sincs az intenzív osztályon.
Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint a paksi iparűzési adó elvétele olyan alapvető szolgáltatásokat veszélyeztethet, mint például a bölcsőde, óvoda, szociális intézmények működése. Ráadásul az intézkedés közvetlenül a választások utánra való időzítése is „szerencsétlen”.
Schiffer András az okokról is írt. "Azzal a feltételezéssel éltem mindig, hogy a demokratikus nyilvánosságnak lényegi eleme: ha gondolunk valamit a világról, hazánkról, azt osszuk meg egymással, ütköztessük meggyőződéseinket, győzzünk meg minél több honfitársunkat az igazunkról, s egy sokszínű nyilvános térben ez úgy működik, ha minden felületen, ahol erre lehetőséget kapunk, megosztjuk a közönséggel nézeteinket. Csakhogy az utóbbi időszak durván ráébresztett arra, hogy ez ma már egy illúzió. Léteznek csatornák, amelyek -egyszerűen üzletileg, nem kell ehhez politikai ármány sem- egy-egy vélemény-szekta foglyai és a vélemény- szekták rohadtul nem kíváncsiak más véleményre, csak a sajátjukra, s annak egyre extrémebb megerősítéseire. Ezért nem kell haragudni a szekta-tagokra sem, egyszerűen így érzik biztonságban magukat egy széthulló világban. Pontosítok: ma már érvelt vélemények sem nagyon vannak (ld. kommentfolyamok), inkább csak hányásszerű indulatkitörések. Az egyik csatorna (nevezzük ATV-nek) kizárólag azért hív be, hogy segítsek előállítani az 01g-szekta napi gyűlöletadagját 8-10 percben, a másik csatorna (nevezzük Hír Tv-nek) pedig kizárólag azért hív be, hogy a viktoriánus szekta napi gyűlöletadagját segítsek előállítani 8-10 percben. Ha az egyikbe anti-imperializmust, a másikba kormánykritikát csempésztem, a helyszínen ideges riporteri reakció fogadott és hónapokig nem hívtak. A végén pedig megkaptam azt az igazságtalan, ámde érthető kritikát, hogy mást mondok egyik+másik csatornán. Nem biztos, hogy nekem erre szükségem van. Valószínűleg meg kell barátkozzak azzal a gondolattal, hogy amit én gondolok a világról, az országról, arra egyre kevésbé nyílik tér az intézményesített nyilvánosságban. Ez van."
Tényleg törölni kell kutatási eredményeket a közbeszédből csupán azért, mert a transzjogi aktivisták és a transzok számára ezen kutatások nem kívánatosak? A fent röviden ismertetett klinikai kutatások azonban sajnos komoly ellenállást váltottak ki a transzjogokért erőszakosan küzdő aktivisták körében, Bailey 2003-ban megjelent The Man Who Would Be Queen: The Science of Gender-Bending and Transsexualism (A férfi, aki királynő lenne: A nemhajlítás és transzszexualizmus tudománya) című könyvét nemcsak kritika és megkérdőjelezés kísérte, de a professzort megpróbálták eltávolítani a Northwestern Egyetemről, családját zaklatták, szakértelmét megkérdőjelezték.
A Magyarok XI. Világkongresszusának egyik legjelentősebb eseményére, a Nyitó-konferenciára Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én kerül sor. A konferencián, amelyre már számos ország Budapesten akkreditált nagykövete is bejelentkezett vezérelőadások hangzanak el, és a Világkongresszus keretében sorra kerülő tíz szakmai konferencia elnöke mond beharangozó, előzetesen értékelő beszédet.
Ezek a mai vírusok már okosvírusok. Élelmiszerellátást támadják egyből.
.
Kb 4 év állt rendelkezésére mindenkinek hogy felébredjen a virológia hazugságaiból. Ha sikerült volna a kritikus tömegnek, akkor ilyen idióta meséket nem lehetne adagolni. Mégis lehet. Ez tényleg csak a Big Pharma hibája, vagy a hazugságokra éhes embertömegeké is? "De hát a tünetek??" mondják majd a nagyokosok az intenzív lakosságmérgezésre, Vaxxmellékhatásokra, és egyéb bevetendő (és már zajló) kémiai-, biológia- és sugármérgezéssel előidézett betegségkre fittyet hányva, konteósozó habzószájú gúnyolódásuk közepette.. Jó alvást eme embertömegnek tovább! Higgyetek a tekintélynek, a DR. virológusnak! Aztán kérdezzétek majd meg, melyik mutáció támadja az üzemanyagellátást! Az nagyon fontos!
Ezek a mai vírusok már okosvírusok. Élelmiszerellátást támadják egyből.
.
Kb 4 év állt rendelkezésére mindenkinek hogy felébredjen a virológia hazugságaiból. Ha sikerült volna a kritikus tömegnek, akkor ilyen idióta meséket nem lehetne adagolni. Mégis lehet. Ez tényleg csak a Big Pharma hibája, vagy a hazugságokra éhes embertömegeké is? "De hát a tünetek??" mondják majd a nagyokosok az intenzív lakosságmérgezésre, Vaxxmellékhatásokra, és egyéb bevetendő (és már zajló) kémiai-, biológia- és sugármérgezéssel előidézett betegségkre fittyet hányva, konteósozó habzószájú gúnyolódásuk közepette.. Jó alvást eme embertömegnek tovább! Higgyetek a tekintélynek, a DR. virológusnak! Aztán kérdezzétek majd meg, melyik mutáció támadja az üzemanyagellátást! Az nagyon fontos!
Szóval az új kamujárvány 2 évig fog tartani, 3 hullámban, amelyek 9 havonta követik egymást? Mit szólnak ehhez az epidemiológia nevű tudomány felkent képviselői? Ki ismerheti egy járvány lefolyását előre ilyen precízen, hacsak nem ő maga tervezte meg?