Naplóbölcsességeim – 120.

120.

Gondolatban annyi mindent elkövetünk,

kipróbálva egy-egy jó vagy rossz ötletet,

meggondolatlan sziklára magot vetünk,

felfordult vitába hordunk havat-hetet.

Fénylő kék egünket átfestjük lilára,

eljövendőre ráhúzunk borulatot,

de nem lustaság halogatni, hiába-

valót simogatni, mást imádva vakon.

Megbízhatatlan úton is végigmegyünk,

többet kockáztatunk, mint a valóságban,

nem számít annyira, mi történik velünk,

kíváncsiságunkból jön veszély elvártan.

De leginkább a jót, sikert rendeljük meg,

onnan is, ahová az nem bejáratos,

végsőkig hiszünk álságos vélelmünknek,

aztán a kudarc sem okozhat bánatot.

Gondolatvilág is lehet irányított,

jól kitapogatni lehetőségeket,

miközben persze eszünk mindenre nyitott,

de a vezérfonal üdvösségre vezet.

S legfőképpen okosodni való minden,

hogy cselekvésre úgy kerüljön sor aztán,

mintha kipróbáltuk volna sorra, mi lesz,

mit tegyünk tényleg, s mit vegyünk el, elhagyván.