Naplóbölcsességeim – 122.

122.

A történelem durva tényvesztés,

mint valakire mondani: ember,

sőt, legtöbbször üres szemfényvesztés,

kihagyódik tulajdonság tenger.

Egy-két ezer évre visszamenő

leírásából csak annyi igaz,

hogy létezett az írató erő:

ellenfelei múltjára nyilaz.

Csak abból tudhattak kiindulni,

amit közvetlenül átélhettek,

magukból vett példán elvadulni,

amitől az egész ókor retteg.

Pedig megvolt az elvont szabadság

gyilkos terhektől megszabadulni,

sok-sok tehetség, emberi nagyság

lett mintakép, s nemcsak földöntúli.

Divat mégsem alkotás: rombolás

lett, irtás, s csak másfél ezer éve,

kegyetlen feldúlták mások honát,

tettük kezdetét titokká téve.

Ahogy mindig megvolt, ma is élő

föld alá szorított emlékezet,

ha sora megszakad bennünk, félő:

emberiség pusztuláshoz vezet.