Naplóbölcsességeim – 134.

134.

Az ünnep lenne az élet sava, borsa,

ha nem lenne fontosabb a saját sorsa.

Mindenkinek? Mindenkor? Nem, szerencsére:

mikor felbukkant e sors nagyobb veszélye,

voltak, kik túl láttak múlt és jövő felé,

élő falként álltak jelen önkény elé,

támadt az kívülről, vagy belülről rontva

szabadságunkra, ártatlan vért kiontva.

Mert a „termelési színvonal” korábban

gyenge volt, a terület-támadásban

és elfoglalásban termett a győzelem,

ez ellen épült akkori várvédelem.

Később is hadseregekkel „látogatták”

egymást a nagyhatalmak, lejjebb nem adták,

pedig már párhuzamban, a tulajdonnal

is célt értek: a „termelési haszonnal”.

A háttérből „törvényekkel” irányítva,

lett a társadalom szövete szétnyitva,

ezt fűzték összébb elvetélt forradalmak,

újra értelmet adva a harci dalnak.

Eme modern korban támadtak új hősök,

mi feledtük, hogy voltak várvédő ősök,

alig firtatva azok felelősségét,

kiknek joggal hiányolnánk emberségét.